Fotó: Shutterstock

Mégsem rendezik meg idén az Exit fesztivált

A belgrádi Beer Fest és a nisi Nishville Jazz is elmarad.

Korábban augusztusra halasztották, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, végül meg sem tartják az idén a nagy szerbiai zenei fesztiválokat.

A szervezők közös közleménye szerint a megszokott formában nem tudnák megtartani az újvidéki Exitet, a belgrádi Beer Festet, valamint a nisi Nishville Jazz Fesztivált, ezért inkább elhalasztják azokat.

Hozzáfűzték, lehet, hogy valamilyen jelképes formában, néhány száz fő részvételével megemlékeznek a fesztiválról, a korábbi években megszokott többezres vendégseregre és többtucatnyi fellépőre azonban ezúttal nem lehet számítani.

Emellett tizenhét szerbiai településen rendeltek el rendkívüli helyzetet, ami lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy korlátozó intézkedéseket vezessenek be, például betiltsák az éjszakai szórakozóhelyek működését, vagy pénzbüntetést rójanak ki azokra, akik nem tartják be a szabályokat.

Szerbiában egy nap alatt 16 131-ről 16 420-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn hat újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 317-re nőtt.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 3508-ról 3703-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A kis, balkáni államban egy nap alatt korábban még nem jegyeztek ennyi új esetet. Négy halálos áldozata volt a Covid-19-nek az utóbbi 24 órában, ezzel 79-re nőtt a halottak száma.

A Koha Ditore című napilap felhívta a figyelmet arra, hogy az Avdullah Hoti vezette kormány ugyanazt a hibát követi el, amely miatt az Albin Kurti vezette kabinet megbukott, vagyis szükségállapot bevezetése nélkül hoz alkotmányellenes korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány kezelése érdekében. A lap emlékeztetett arra, hogy ilyen intézkedéseket csak a parlament hozhatna, a kormány csak akkor korlátozhatja például az állampolgárok szabad mozgását, ha előtte szükségállapotot vezetett be, de ahogyan Albin Kurti, úgy Avdullah Hoti is elutasítja ezt a lehetőséget.

Észak-Macedóniában hétfőről keddre 7046-ról 7124-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt öten haltak bele a Covid-19 szövődményeibe, és ezzel 346-ra nőtt a halálos áldozatok száma. Az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az ország már készül a koronavírus-járvány őszi hullámára, több kórházat is felkészítettek nagyobb számú beteg befogadására, és ideiglenes járványkórházak felállítását is tervezik.

Montenegróban egy nap alatt 781-ről 841-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nem volt halálos áldozata a vírusnak, így a halottak száma 14 maradt. A podgoricai kormány döntése értelmében egyelőre egy hétre ismét bezártak az óvodák, a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét pedig korlátozták.

Bosznia-Hercegovinában keddre 5380-ról 5442-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a Covid-19 betegségbe, így a halálos áldozatok száma 199. Járványügyi szakértők szerint biztató adat, hogy míg vasárnapról hétfőre még 141 új fertőzöttet regisztráltak, hétfőről keddre már csak 62-őt.

Borítókép: életkép a tavalyi fesztiválról

Hozzászólások

házi őrizetben
Ronaldinhóék 200 ezer dollár fejében szabadulhatnak
Pötör Zoltán kategóriagyőztes Nagyatádon / 1 órája
Szép teljesítményt nyújtottak a DTSE váltói is a Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságon
A magyar triatlon sport világában ikonikus versenynek számít a szombaton immáron XXX. alkalommal jelentkező ExtreMeman Nagyatád Hosszútávú Országos Bajnokság.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOR ISTVÁNNÉ (sz.: Molnár Mária) 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 14-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PELSŐCZI FERENC 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án 13.30-kor lesz a kisapostagi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTOS FERENCNÉ született: Daru Katalin életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 8-án 9.30-kor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH-PÁL JÁNOS 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉDEI SÁNDORNÉ sz.: Nagy Mária az 1. sz. bölcsőde volt dolgozója 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 1-jén 10 órakor lesz a nagylóki temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTESI ZOLTÁNNÉ 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 7-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ BÉLÁNÉ sz.: Baksa Teréz nagykarácsonyi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 31-én 16 órakor lesz a nagykarácsonyi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KŐVÁRI JÁNOS búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Egy éve, hogy elmentél, Mégis minden olyan, Mintha itt lennél. Azóta volt ősz, tél, Tavasz és nyár, De minden olyan, Mintha itt volnál..." VAJNA TAMÁS halálának első évfordulóján. Szerető családod
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk BARTEK JÓZSEFNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐVÁRI JÁNOS varrógép műszerész életének 85. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 27-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SISKA LÁSZLÓ életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 24-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„A hul­lá­mos vá­ros fe­lett ha­ran­gok hang-le­ve folyt. De mind föl­it­ta a Hold, hogy éj­sza­ka lett.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKÓ ISTVÁN 78 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASZÁS BÉLÁNÉ életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 24-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDI TIBOR 62 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 30-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Kérünk mindenkit, egy szál virággal rója le tiszteletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ TIBOR ZOLTÁN 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 21-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERÉNYI SÁNDOR 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben fog megtörténni. Megértésüket köszönjük. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTEK JÓZSEFNÉ 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PAPP TIBORNÉ Esztike temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VASINKA GÉZÁNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
MŰVÉSZBEJÁRÓ / 1 órája
Horváth Lili: jókor talált meg a színpadon az anyaszerep
Tarnóczy Orsolya
bővült a család / 2 órája
Orbán Viktor: Köszönjük a jókívánságokat (videó)
rossz irány / 2 órája
Hiába jeleztek az idős házaspárnak, akik szemben haladtak a forgalommal (videó)
KACZIBA ANDI BLOGJA / 2 órája
Rég elfeledett emlékek törtek rám, mikor megláttam
duol.hu
nő melltartójából elővette a pénzt / 3 órája
A bejelentés még meg sem érkezett, a strandtolvajokat már el is fogták a készenléti rendőrök
police.hu
bűncselekmény / 3 órája
Holttestet találtak egy érdi házban