Mikro fesztivál

2024.04.26. 06:57

A színházi világ közepe leszünk egy héten át

Őze Áron, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója ismertette a sajtóval és a közönségszervezőkkel szerda délután a 3. Mikro fesztivál programját. Ebben az évben 15 előadást és egy kiállítást láthat a nagyérdemű szűk egy hét alatt a színházban. Idén új bérletkonstrukciókkal is előállt a teátrum.

Balla Tibor

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A tájékoztató bevezetőjeként egy összefoglalót adott az évad eddigi történéseiről, sikereiről, az évadból még hátralévő bemutatóról, Molnár Ferenc A farkas című komédiájáról..
Őze Áron elmondta, a Mikro fesztivált eddig is pályázati forrásból valósították meg, és úgy tűnik, hogy a jövő évi fesztivál is biztos lábakon áll financiális szempontból, tehát negyedik alkalommal is megrendezhetik ezt a sikeres fesztivált. Nem véletlenül használta ezt a kifejezést, hiszen már a tavalyi színházi seregszemlének is országosan híre ment. Felidézte, hogy amikor Csadi Zoltán művészeti igazgatóval eltervezték ezt a fesztivált, akkor az volt a kikötése, hogy ez ne egy verseny legyen, ne rangsorolja zűri az előadásokat, ugyanis abban hisz, hogy a színház nem  lehet versengés tárgya és helyszíne, hiszen szubjektív műfaj, nem mindenkinek ugyanaz tetszik.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő


Most már biztosan állítható, június 1 és 8 között az ország különböző részeiből és még határon túlról is érkeznek izgalmas előadások, erre az időszakra egy kicsit a színházi szakma középpontjává válik a Bartók. Az igazgató hangsúlyozta, mind az előadók, mind a menedzsmentek, mind a színházi vezetők örömmel fogadják a meghívást és örömmel jönnek Dunaújvárosba, mert egy nagyon jó, befogadó, érzékeny, igényes közönséggel találkoznak itt, és emiatt itt érdemes színházat, színházi seregszemlét csinálni. Véleménye szerint a közönségnek is öröm, hogy idejönnek ezek az előadások, hogy nem gagyit hoznak ide, hanem komoly országos színházi értékeket.

Őze elmondta, most is ennek szellemiségében épült fel a Mikro fesztivál, ami idén egy nappal rövidebb lesz, ugyanis a Bartók is választási helyszín, ezért vasárnap már át kell adni a helyet a szavazóurnáknak. A kezdeti elképzelés az volt, hogy stúdióelőadásokat hoznak. Már a második évben kiderült, hogy akkora az érdeklődés – és nem csak városon, vagy régión belül, de országosan is –, hogy több stúdióelőadást kellett a nagyszínpadra áttenniük a nagyterem nézőtere elé, emellett kialakítottak egy olyan megoldást is, amikor ugyancsak a nagyszínpad a játszó tér, de a nézőteret is a nagyszínpadon építik fel. Idén sem lesz másként. A fesztivál keretein belül hat színháztermi, három stúdiótermi felnőtt három stúdiótermi gyermek előadás lesz és két olyan, ahol a nézőtér is a színpadon helyezkedik el.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő


A fesztivált idén is egy kiállítással nyitják az aulában. Barátaink, a színészek címmel az Országos Színháztörténeti Múzeum és a Bartók közös kiállításán közkedvelt színészeink láthatók kedvenc állataikkal.

Érkezik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Rózsavölgyi Szalon, a Pinceszínház, a Centrál Színház, a Katona József Színház, a A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, az Örkény Színház, a Vígszínház, az Orlai Produkció , a MárkusZínház és a Hermethia Bábszínház egy, vagy több előadással. A fellépők között olyan nevek is felfedezhetők, mint Alföldi Róbert, Sztarenki Pál, Medveczky Balázs, Pokorny Lia, Balsai Móni, Schmied Zoltán, Gyabronka József, Kerekes Éva, Kiss Mari, Balázsovits Edit,  vagy Molnár Piroska. Mindösszesen 11 felnőtt és az érdeklődéstől függően 3, vagy 5 gyermekelőadást terveznek a nyolc nap alatt, tehát eléggé feszített a program ismét. Mindehhez erre az évre kidolgoztak egy jegyeladási stratégiát. A felnőtt előadások ára 6000, a gyermekelőadások ára 3000 forint lesz. A tavalyi tapasztalatok alapján – hiszen látták, hogy voltak olyanok, akik az összes előadásra jegyet váltottak – kidolgoztak egy bérlet-konstrukciót is. Lesz egy úgynevezett szabad bérlet 30 ezer forintért, ami hat, szabadon választott előadásra lesz érvényes. A másik bérlet mind a 11 felnőtt előadásra érvényes, ez 44 ezer forintba kerül. A gyermek előadásokra három, vagy több gyermek esetén 20 százalékos kedvezmény vehető igénybe a jegyek árából. A Mikro fesztivál műsorfüzete már elérhető a Bartók szervezésénl, és a jegyek értékesítését is elkezdték már.

Mikro fesztivál 204

Program:

- június 1. szombat 17:00 Barátaink, a színészek kiállításmegnyitó
- június 1. szombat 19:00 Én így látom – Tompa Miklós mesél – Bérczes László interjúkötete nyomán
- június 2. vasárnap 15:00 A repülés története / MárkusZínház
- június 2. vasárnap 19:00 – Cyril Gely: Diplomácia / Rózsavölgyi Szalon
- június 3. hétfő 17:00 – Cédric Chapuis: Élet-Ritmusra / Pinceszínház
- június 3. hétfő 19:00 – Füst – Pokorny Lia zenés önálló estje
- június 4. kedd 11:00 – Laci királyfi / MárkusZínház 
- június 4. kedd 19:00 – Jane Austen – Joannah Tincey Büszkeség és balítélet két színészre / Centrál Színház
- június 5. szerda 11:00 – Mátyás Király szárnyai / MárkusZínház
- június 5. szerda 19:00 – Dante Purgatórium – Paradicsom / Katona József Színház
- június 6. csütörtök 17:00 – Brestyánszki B. Rozi: Ki tudja, látsz-e még? Egy Karády-történet / A Szabadkai Népszínház – Magyar Társulat
- június 6. csütörtök 19:00 – Dávid Attila: Emma / Örkény Színház
- június 7. péntek 19:00 – A rendes lányok csendben sírnak / Vígszínház
- június 8. szombat 17:00 – A veréb / Hermethia Bábszínház
- június 8. vasárnap 19:00 – Amy Herzog: Jaj, nagyi!/ Orlai Produkció

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában