Hallgassa élőben!
2021. 03. 05. 06:30 | [email protected]

Óriási bajba kerültünk, amikor az általános iskolai kézilabda-bajnokság négyes döntőjében nyolcadikosokként kikaptunk – egy góllal – a 7. C-sektől. Pedig a suli finale fourjába abszolút favoritként érkeztünk, hiszen az előző évben, még fiatalként is fináléztunk… És már akkor úgy gondoltuk, hogy a következő tanévben jön el igazán a mi időnk.

A meccsünkön a lány osztálytársaink is ott drukkoltak nekünk, azokon az alacsony tornapadokon ülve. Mivel a miniszoknya akkoriban jött divatba, meglehetősen feldobódott hangulatban melegítettünk be. A mérkőzésen ellenben már nem ment ilyen jól. A hetedikesek az utolsó pillanatig vezettek ellenünk, amikor hétmétereshez jutottunk. Úgy tűnt, legalább az egyik pont meglehet, és a bajnokság végén még odaérhetünk a dobogó tetejére. Igen ám, de az irányítónk, az addig biztoskezű büntetés-végrehajtó, Emsberger Tomi kihagyta az utolsó pillanatokban megítélt hetest. Egész pontosan az történt, hogy a híres FIFA-játékvezető, Emsberger Gyula fia a labdát ugyan a hálóba vágta, de közben rálépett a hétméterest jelző vonalra, így nem adták meg a találatot, és kikaptunk.

Lógó orral, némán ültünk az öltözőben, amikor az edzőnk és testnevelő tanárunk, Sanyi bácsi belépett az ajtón. „Nincs gond”– vigasztalt minket, majd két magvas gondolatot osztott meg velünk, amelyet azóta – sportágtól függetlenül – sztáredzők tucatjainak szájából is számtalanszor hallottam. Az egyik így szólt:

„rendben van veletek minden, hiszen a vereség hangja a csend”.

Ekkor kicsit éledezni kezdünk, és arra már mindegyikünk felkapta a fejét, amikor az Öreg még azt is hozzátette, hogy előre kell néznünk, mindig a soron következő feladatra, esetünkben a 8. B-sek elleni meccsre kell koncentrálni.

Ez majdnem ötven éve történt, de még mindig eszembe jut Sanyi bá’ és töretlen hite, belénk vetett bizalma. Különösen ha a sportadásban egy meccs után megszólaltatják egy-egy csapat trénerét vagy a sportújság mestermérlegében nyilatkoznak az edzők a látottakról. Olyankor ellamentálok rajta, hogy a „következő (vagy) előttünk álló feladatra összpontosítunk” azóta közhellyé nemesedő szófordulatot egykori testnevelő tanárunk találhatta-e ki.

Nem tudom. De az ő szájából ez akkoriban hitelesnek tűnt, és korántsem hangzott közhelynek. Olyannyira nem, hogy a 8. B-seket le is győztük, ám végül a bajnokságot mégsem nyertük meg. Így kis csapatunknak mégis csak a vereség hangja maradt. A csend, amely szintén érleli a magvas gondolatokat.

Hozzászólások