Ország-világ

7 éve
Róma - "No Monti-day" címmel tüntetés volt szombaton Rómában: egyetemisták, ifjúsági szervezetek, szakszervezetek tiltakoztak az olasz kormány megszorításai ellen.
7 éve
A Bukarestben kormányzó Szociál-liberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul National című napilap a Nyírő-ügyről közölt írást hétvégi számában, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti-politikai napilap európai kiadása pedig az Együtt 2014 együttműködési nyilatkozatának aláírásáról jelentetett meg cikket szombaton.
7 éve
Adócsalásért négy év szabadságvesztésre ítélte a milánói bíróság pénteken Silvio Berlusconit. Az általa birtokolt televíziós társaságok a közvetítési jogdíjakkal csalva károsították meg az olasz államot.
7 éve
Szabadságra ment Bolíviában Marcelo Soza ügyész, aki a vádat képviseli a bolíviai Tarijában Tóásó Előd és további 38 személy ellen "terrorista összeesküvés" miatt indított perben - jelentette az eju.tv bolíviai hírportál csütörtökön.
7 éve
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói - derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.
7 éve
Washington - Hajszálra megegyezik és egyaránt 47-47 százalékon áll Barack Obama elnök, valamint republikánus kihívója, Mitt Romney országos támogatottsága a valószínű választók között a (helyi idő szerint) hétfő esti, utolsó elnökjelölti tévévita előtt - derült ki a The Wall Street Journal (WSJ) és az NBC News közös közvélemény-kutatásából.
7 éve
Róma - Az olasz gazdaságtól évi 110 ezer munkahelyet és 6,9 milliárd eurót von el a termékhamisítás - állapította meg a római gazdasági fejlesztési minisztérium hétfőn közölt felmérése, amely szerint nincsen termék, amely megmenekülne a hamisítás elől.
Adománygyűjtés
Elérte a célját a brit nagykövet által indított jótékonysági futólánc
vége a karanténnak és a tesztelésnek / 3 perce
A magyar szakaszon is megszünteti a határellenőrzést Ausztria
Egyedül Olaszország felé marad meg az ellenőrzés.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÖCZ LAJOSNÉ volt kórházi dolgozó tragikus hirtelenséggel 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 6-án, szombaton 14 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BACH LÁSZLÓNÉ életének 89. évében csendben megpihent. Temetése 2020. június 4-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Gyászolja Őt a Toriszky és Török család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÓZSEFNÉ Magdi néni 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 4-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ANDRÁS JÁNOS életének 63. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 4-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Megemlékezés POZSONYI CSABA halálának 25. évfordulójára. "Már 25 éve, hogy meghaltál, Tőlem búcsúzni nem tudtál. Szívemben nagy fájdalmat hagytál, Hiába várlak, nem jössz már. Állok a sírodnál, és nézlek Téged, Közben apró könnycseppek hullanak érted." Szerető édesanyád
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal. akik ismerték és szerették, hogy KŐVÁRI JÓZSEF 62 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KONDOR KÁROLY GYULA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KONDOR KÁROLY GYULA rácalmási lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 26-án, kedden 11.30-kor lesz a rácalmási temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYÖNGYÖSI JÁNOS 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGDÁN SÁNDOR 61 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó betegsége után elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEDESÓCZKI MIHÁLY 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENCZI MIHÁLYNÉ szül. Magyar Margit (a Kék Duna Áruház volt dolgozója) 75 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására családi körben kerül sor. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SÁNDOR JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SKODA BÉLA életének 81. évében, 2020. május 5-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
"Ma öt éve, hogy meghaltál, Tőlünk búcsúzni nem tudtál. Szívünkben nagy bánatot hagytál. Nélküled szomorú, üres a ház, Hiába várunk, nem jössz már." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ILLÉS JÁNOSRA halálának 6. évfordulóján. Gizus és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SUHA ZOLTÁNNÉ szül.: Kuti Julianna életének 81. évében csendesen elhunyt. Szűk családi körben 2020.május 14-én 11.30 kor helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké élni fog, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASZÁS SÁNDOR 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. május 11-én, 14.30-kor lesz, a dunaújvárosi temetőben. Felesége és fiai
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MOLNÁR MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOMBOS FERENC életének 76. évében 2020. április 23-án súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójáról később intézkedünk. Gyászoló családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYIMESVÁRI JÓZSEF ZSOLT életének 57. évében elhunyt. Búcsúztatója 2020. május 8-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Dohányzásmentes világnap / 21 perce
A cél: ne dohányozzon az új generáció
Novák Krisztina/BOON
Szürreális élmény / 23 perce
Robotok veszik át a diákok helyett a diplomát (videó)
lazítás / 34 perce
A bécsi operaház már júniusban tart koncerteket szűk közönség előtt
Törvénymódosítás / 48 perce
A testvérek között is illetékmentes lehet az ajándékozás és az öröklés
a feljutás a tét / 51 perce
Aranylabdás edzőt kapott egy francia negyedosztályú csapat
nagy a baj / 1 órája
A kihalás szélére sodródott sok szárazföldi állatfaj