Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Irigykedik ránk a világ: nálunk már lehet cirkuszi előadásokat tartani

A koronavírus-járvány miatt ­július elsején tarthatta meg a márciusra tervezett premierét a Richter Flórián Cirkusz, amely a válsághelyzet miatt küzdelmes tavaszt tudhat a háta mögött. A társulat a kormányzati segítségnek is köszönhetően megmenekült, így a művészek végre azt csinálhatják, amihez értenek: szórakoztatnak. A közönség nagy örömére.

Idén már másodszor készült fel premier­jére a Richter Flórián Cirkusz társulata, hiszen csaknem négy hónappal ezelőtt, március 12-én tartották volna meg a 2020-as esztendő első előadását Veresegyházon, amelyet újabb öt telt házas produkció követett volna. A kormány azonban a koronavírus terjedése miatt a tervezett premier előtt egy nappal, március 11-én kénytelen volt veszélyhelyzetet elrendelni. Ezek után küzdelmes hónapok következtek a társulat életében, hiszen a cirkusz a tartalékait télen felélte, emiatt versenyt futottak az idővel – írja a Magyar Nemzet.

Ahogy teltek a hetek, majd a hónapok, a Richter Flórián Cirkusz egyre reménytelenebb helyzetbe került, és még az is felmerült, hogy akár egész évben nem léphetnek fel.

Soha nem éltünk még át hasonlót. Mi, artisták, művészek abból élünk és az éltet minket, hogy fellépünk, szerepelünk. Az elmúlt hónapokban mi még részben sem tudtunk home office-ban dolgozni, sokszor éreztem azt a 65 fős társulattal együtt, mintha egy hollywoodi science fiction filmet élnénk át. A külföldi fellépőink közül sokan itt rekedtek, nem tudtak hazamenni. Próbáltunk rajtuk segíteni, de persze nekünk sem voltak bevételeink, sőt a 22 várost érintő, nyolc hónapra leszervezett turnénk összes költsége is nyomta a vállunkat. Közben el kellett tartanunk magunkat és az állatokat is – mondja a most már valódi, zamárdi premier előtt egy órával az utazó cirkusz vezetője.

Túlélés után fellépés

Richter Flórián azt azonban hozzáteszi: a nehéz időkben sokat segített rajtuk a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., a magyar cirkuszvállalat egymillió forintos támogatása. Emellett a cég előre megvásárolt tőlük három műsort, összesen nettó négy és fél millió forintért, és időnként széna is érkezett az állatoknak. A háromrészes sorozat első, július 18-i gálaelőadásra a Fejér és Somogy megyei egészségügyi dolgozókat várják.

Ahogy telnek a percek, Richter Flórián láthatóan egyre jobban izgul, fel-alá jár a sátrak között, ami nem csoda, hiszen hosszú hónapok tétlensége után végre újra a neki az életet jelentő előadásra készülhet. Őszintén bevallja, néhány hete még nem hitte, hogy már július elején felléphetnek, de nagyon hálás azért, hogy a kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően az ország le tudta győzni a koronavírus-járvány első hullámát. Mint mondja, most az egész világon irigykedve tekintenek Magyarországra, hogy itt cirkuszi előadást lehet tartani. Ez szavai szerint hatalmas dolog, még akkor is, ha a higiénés előírásokat be kell tartani.

Most kezd felszabadulni bennünk a feszültség, már nagyon várjuk a közönséget, a fellépést, hogy azt tehessük, amire születtünk – mondja Richter Flórián izgatottan.

Visszatérő vendégek

Közben a személyzet az utolsó simításokat végzi a fogadósátorban és a nézőtéren, a korlátokat és 1200 széket fertőtlenítenek le. Alig ötven perc van hátra az előadásig, amikor az első vendégek megérkeznek, akiknek a fellépősátor bejárata előtt kell ­várakozniuk. Egy budapesti édesanya, Katalin a kislányával, Pankával és az ő barátnőjével, Rékával érkezett az előadásra. Nem először nézik meg a Richter Flórián Cirkusz fellépését, talán éppen ezért is várják a premiert, amely – mint mondják – a cím alapján, Drónok a porondon, meglehetősen izgalmasnak ígérkezik. A család a Balatonnál nyaral, így nekik kézenfekvő volt az esti programválasztás. Nem messze tőlük egy apa beszélget a kislányával a cirkuszról. Utóbbi lelkesen mondja, hogy ő már volt korábban előadáson, de nem emlékszik azokból semmire. Azt viszont egyértelművé tette, hogy az első sorban szeretne ülni. Egy kisfiú pedig azt kérdezi az édesapjától, hogy a cirkuszos bácsi miért van olyan szépen felöltözve.

Híres? – érdeklődik. – Ő a cirkusz vezetője – érkezik a válasz.

Újra extázisban

Néhány perccel később megnyílik a fellépősátor bejárata, és egy csapásra megélénkül a hely. A manézs mögött a zenekar elkezd játszani, az emberek pedig tódulnak a sátorba. Pillanatok alatt hosszú sorok alakulnak ki a büfék előtt, nagyon kelendő a pattogatott kukorica és a vattacukor is. A vendégek közül sokan rég nem látott ismerősként köszöntik a másikat, többen autogramot kérnek a művészektől, mások sietnek a nézőtérre a „szokásos helyükre”. Olyan érzésünk támad, hogy nemcsak a fellépők, hanem a vendégek is most kapják vissza a régi, járvány előtti életüket. Van, aki elegánsan érkezik, mások – az öltözékük alapján – a strandról jöhettek az előadásra. Richter Flórián mindenkit igyekszik személyesen köszönteni, látszik, újra elemében van.

Kevéssel nyolc óra után – ekkorra a nézőtér lényegében megtelt – elkezdődik az előadás, a bohócok fellépését Richter Flórián egyik lovas produkciója követi. A férfi extázisban van, több hónapnyi feszültség tör elő belőle, a csődközeli helyzet terhét a fellépés miatti izgalom semmivel össze nem hasonlító érzése váltja fel benne. A háttérből a társulat tagjai ujjonganak, a nézőtér pedig szinte felrobban, tapsvihar kísér minden egyes attrakciót, a lelkesedés kitart a több mint kétórás előadás végéig. Az utolsó produkció után a fellépők és a közönség bátrabb tagjai a manézson találkoznak, közös fotók készülnek, Richter Flórián nem győzi fogadni a gratulációkat. Ő is hálás az artistáknak és a művészeknek, a legvégén, amikor magukra maradnak, egyesével köszöni meg mindenkinek a magas színvonalú produkciót.

Ez egy csoda, hogy ma itt felléphettünk, és ilyen szenzációs produkcióval rukkoltunk ki. Ma mi, artisták visszakaptuk az életünket – köszön el a társulattól.

Másnap folytathatják.

Borítókép: Richter Kevin lovas akrobata, az úgynevezett Magyar Lovas Posta mutatványával a Richter Flórián Cirkusz előadásán Debrecenben 2019. október 9-én

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
amerikai választások
Kamala Harris lesz Joe Biden alelnök-jelöltje
figyelmeztetés / 52 perce
Visszautasította a külföldi bírálatokat Minszk
A külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte a számos európai ország által megfogalmazott kritikát.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOR ISTVÁNNÉ (sz.: Molnár Mária) 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 14-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PELSŐCZI FERENC 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án 13.30-kor lesz a kisapostagi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTOS FERENCNÉ született: Daru Katalin életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 8-án 9.30-kor lesz a perkátai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH-PÁL JÁNOS 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉDEI SÁNDORNÉ sz.: Nagy Mária az 1. sz. bölcsőde volt dolgozója 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 1-jén 10 órakor lesz a nagylóki temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENTESI ZOLTÁNNÉ 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 7-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ BÉLÁNÉ sz.: Baksa Teréz nagykarácsonyi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 31-én 16 órakor lesz a nagykarácsonyi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KŐVÁRI JÁNOS búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Egy éve, hogy elmentél, Mégis minden olyan, Mintha itt lennél. Azóta volt ősz, tél, Tavasz és nyár, De minden olyan, Mintha itt volnál..." VAJNA TAMÁS halálának első évfordulóján. Szerető családod
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk BARTEK JÓZSEFNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐVÁRI JÁNOS varrógép műszerész életének 85. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 27-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SISKA LÁSZLÓ életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 24-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„A hul­lá­mos vá­ros fe­lett ha­ran­gok hang-le­ve folyt. De mind föl­it­ta a Hold, hogy éj­sza­ka lett.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKÓ ISTVÁN 78 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASZÁS BÉLÁNÉ életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 24-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDI TIBOR 62 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 30-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Kérünk mindenkit, egy szál virággal rója le tiszteletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ TIBOR ZOLTÁN 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 21-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERÉNYI SÁNDOR 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben fog megtörténni. Megértésüket köszönjük. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARTEK JÓZSEFNÉ 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PAPP TIBORNÉ Esztike temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VASINKA GÉZÁNÉ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot tettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
fölényes siker / 2 órája
Továbbra is hibátlanul
Szabó Szabolcs
cél a győzelem / 3 órája
Dabason javíthat a DPASE
Szabó Szabolcs
Az egyesületek versenyében a nyolcadik helyen zárt a dunaújvárosi gárda / 3 órája
Remekelt a Dunaferr csapata a faddi vidékbajnokságon
Szabó Szabolcs
Digitális világ / 4 órája
Élményekkel teli felzárkóztatást biztosítanak hátrányos helyzetű gyerekeknek
KACZIBA ANDI BLOGJA / 4 órája
Sikerült kinyitnom a lakatomat – 311 próbálkozás után
duol.hu
éjjeli üzemszünet / 5 órája
Hálózatkiesés várható a TARR-nál
duol.hu