Legendák beiktatása és gála az új szupercsarnok avatásán

A fővárosba érve akarva-akaratlanul sem téveszthette el az ember, hova is tart, és nem csak az óriási forgalom és a környéken tapasztalható dugó miatt. Az ország legújabb, Európa egyik legnagyobb fedett arénája – ami 20 022 fős – a maga 40,5 méteres magasságával, lenyűgöző díszkivilágításával már messziről mutatta az utat a népligeti helyszínhez. 

Miután először megtörtént a hivatalos átadóünnepség, utána már a főpróba eseményére érkező közönség is birtokba vehette a csarnokot. Jól tette, aki korábban érkezett, mert bizony nem csak a pályán volt mit nézni és látni. Napokkal ezelőtt a szegedi új aréna – ami szintén az Eb egyik helyszíne lesz – láttán is ámult az ember, most pedig először belépve, hosszú percekig járt fel és le, ki és be, elképedve a csarnok méretein, a beltér látványán is. 

Te jó ég, mi lesz itt, amikor majd telt ház buzdítja Mikler Rolandékat a mérkőzéseken – futott át az ember fején, amikor először morajlott fel a nézőtér a műsor kezdetén. Akkor, amikor ünnepélyes keretek között beiktatták a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának alapító tagjait. Ez volt a Kézisek kézise szavazás, amikor a válogatottat valaha irányító szövetségi kapitányok határoztak a Magyar Kézilabda Szövetség, a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origo kezdeményezése alapján. Tíz-tíz, illetve egy-egy közönség által kiválasztott női és férfisportoló került be ebbe a különleges „klubba”. Köztük a Dunaferr legendás játékosa, a kétszer a világ legjobbjának választott Radulovics Bojana, a legnagyobb sikereit szintén Dunaújvárosban elérő Siti Beáta, Pálinger Katalin, illetve posztumusz Kulcsár Anita. 

– Megtiszteltetés, hogy beválasztottak ebbe az elit társaságba, szerintem az nem számít, hogy ki hányadik volt ebben a rangsorban. Ráadásul hány olyan kiváló kézilabdázó van, aki fel sem fért már a listára. Mint egykoron a pályán, akkor is csapatként értük el a sikereket, nem egyénként. Most is, mi tizenegyen, a fiúkkal huszonketten vagyunk egy-egy csapat. Az is nagyon jó érzés, hogy most is meg lehet tapasztalni, ennyi év után is emlékeznek még ránk, sok szép sikert kötnek hozzánk a szurkolók – nyilatkozta Bojana (akivel később hosszabb beszélgetést is olvashatnak) kezében díjával lapunknak. 

Íme álljon itt a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka alapító tagjainak teljes névsora. 

Férfiak: Kovács Péter, Nagy László, Varga István, Pérez Carlos, Bartalos Béla, Éles József, Marosi István, Marosi László, Kovács László, Fenyő András, Iváncsik Mihály. 

Nők: Gódorné Nagy Marianna, Görbicz Anita, Sterbin­szky Amália, Kökény Beatrix, Radulovics Bojana, Pálinger Katalin, Farkas Ágnes, Elekné Rothermel Anna, Csíkné Horváth Klára, Siti Beáta, Kulcsár Anita. 

Tehát nemcsak a látogatók ámultak el a létesítménytől, de bizony a legendák is. Éles Józseftől Kökény Beán át Radulovics Bojanáig mindenki azt mondta, pályafutásuk során megfordultak a világ sok pontján, de ilyen csodálatos létesítményt még nem láttak. S bizony irigykedtek is, nekik nem adatott meg, hogy hazai környezetben ennyi ember előtt kézilabdázhassanak. Ám abban bíznak, hogy a férfiválogatott ilyen támogatással nagy dolgokra lesz képes. Éles kijelentette, itt nem lehet más az eredmény, csak az, hogy nyerünk! Egyébként az is némi vigaszt jelenthetett számukra, hogy azért az elsők között többen is pályára léphettek közülük később. A női all star ügyességi játék során további korábbi dunaújvárosi játékosoknak is tapsolhattunk, Balogh Beatrix, Simics Judit, Farkas Andrea, Deli Rita is megpróbált büntetőt dobni a kabalafiguráknak, nehezítő tényező volt, hogy rosszabbik kézzel, majd háttal kellett ezt megtenni. Farkas Ágnes a Fradi Sassal próbálta megbundázni a játékot, jelezte neki, ő is játszott korábban a Ferencvárosban, és egy szezont a Dunaferrben is. 

Utána fellépett a Punnany Massif zenekar, majd a férfi all star meccsen Magyarország ellenfele Hungary volt, így nehéz döntésnek bizonyult, kinek is szurkoljunk – a két csapat játékosai 2816 válogatottságot számláltak. Az biztos, az első gólt Nagy László szerezte, és olyan neveknek tapsolhattunk többek között a pályán, mint Zubai Szabolcs, Fazekas Nándor, Katzirz Dávid, Iváncsik Tamás, Mocsai Tamás – ők is mind játszottak a Dunaferrben –, Perez Carlos, Éles József, Pásztor István, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő. A végül döntetlenre végződő találkozó szünetében pedig érkeztek a januári főszereplők, a válogatott tagjai, Mikler Roland vezetésével. A fiúk ízelítőt kaphattak abból, milyen fogadtatásban lesz részük, igaz, most nem volt még telt ház. A csoportmeccseken ez már nem így lesz, Mikler meg is jegyezte, ő sem játszott ennyi ember előtt még, de csak előnyt jelenthet a hazai pálya, s olyan életre szóló élményben lesz részük, amely talán az olimpiához sem fogható. 

Ami viszont kézzelfogható volt, az az aranyozott tál, amit a kontinenstorna győztese vehet majd át, és az egyik folyosón állították ki, amit mindenki megcsodálhatott. 

Felállítottak nagy szurkolói üzenőfalakat is, ezeken az ország minden pontjának településnevét meg lehetett találni a különféle jókívánságok, biztató sorok mellett, közte Dunaújvárosét és Dunaföldvárét is. Utóbbiból érkezett Dósa Zoltán, Dósáné Vigh Katalin két fiukkal, Ádámmal és Mátéval, Vajai Miklós és fia Gergő, illetve Bencze Liza és Tóth Péter. Ők is egyöntetűen azt mondták, nagy élmény volt kicsinek és nagynak egyaránt már maga a főpróba is, az elsők között birtokba venni az arénát. Azt pedig azért még így is nehéz elképzelni, micsoda hangulat lesz itt, amikor már az Európa-bajnokságon a magyar csapatnak húszezren szurkolnak. 

Nos, addig már nincs is sok idő, január 13-án Hollandia ellen kezdjük a szereplést.