2024.03.05. 14:00
Ismét Mihaldinecz a legjobb

Fotó: Peter Szalmas
Harminchét sportág hatvannégy versenyzője kapott elismerést a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) nagyszabású budapesti gáláján a múlt héten a Marriott Hotelban. A Nemzet Versenysportszövetség 2016-ban alakult meg, azok a szövetségek a tagjai, amelyek sportága nem szerepel az olimpia műsorán, és olyan ötkarikás sportágaké is, amelyeknek van nem olimpiai szakáguk.

Dunaújvárosiak is érdekeltek voltak az eseményen
a motorcsónak-versenyzők közül Mihaldinecz Márkó (Dunaújvárosi Vízi Sport Club), a sportág vezetői közül pedig dr. Sándor Péter (Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke) kapott elismerést. A kitüntettek között volt, a Dunaferr SE egykori olimpikon úszója, Takács Krisztián is, aki az életmentők között bizonyult a legjobbnak. Sándor Péter a Leyrer Richárdról (a MOB korábbi alelnöke, a nem olimpiai sportágak szakágának vezetője 2015-ben hunyt el) elnevezett sportvezetői díjat kapta, Deutsch-Lazsányi Erikával egyetemben.

Az eseményen – többek között – részt vett Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke is.