2023.11.18. 07:07
A Dunaújváros FC vármegyei rivális, a Földvár az éllovas ellen játszik szombaton
Az NB III-as labdarúgó-bajnokság dél-nyugati csoportjában az elmúlt hétvégén lejátszották az utolsó őszi fordulót, de a versenykiírás szerint ebben az évben még két előrehozott tavaszi kört is megrendeznek. Így pályára lép szombaton a Dunaújváros FC és az FC Dunaföldvár is.
Dunaújváros Futsal illusztráció
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
Ami az előzményeket illeti, az újvárosiak az előző két fordulóban nem kaptak ki, de így is sereghajtóként zárták az őszi szezont. Szombaton következik a tizedik helyen álló Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő elleni idegenbeli összecsapás, amely 13 órakor kezdődik az Agárd Parkerdő Sporttelepen. A júliusi végi idénynyitón 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok Dunaújvárosban. A találkozó elején gyors gólváltást követően alakult ki a végeredmény. A tizenkettedik percben Balogh Ádám szerzett vezetést a vendégeknek, amit nyolc perccel később Tapiska Géza egalizált. A házigazdák dolgát akkor Patkós Kevin második félidő elején történt kiállítása is nehezítette. Ám azóta sok víz lefolyt a Dunán. A folytatásban az újvárosiak még kilenc, az agárdiak pedig tizenöt pontot gyűjtöttek, jelenleg hat ponttal előzik Dobos Barna együttesét. Érdekesség, hogy mindkét együttes harminchat gólt kapott, ami a legtöbb a mezőnyben. A mostani pályaválasztó támadójátéka azonban sokkal hatékonyabb, hiszen húsz találattal többet szerzett, mint a DFC gárdája. Az utóbbi mutató dönthet a pontok sorsáról. A hazaiak kezdő tizenegyéből biztosan hiányzik majd Szellák Soma, aki a múlt héten begyűjtötte az ötödik sárga lapját.
Nem vár könnyű feladat az FC Dunaföldvár csapatára, hiszen a listavezető Iváncsa KSE együttesét fogadják szombaton 13 órakor. Az első fordulóban az újonc földváriak vendégként 4-1-es vereséget szenvedtek, de azóta megmutatták, hogy képesek bárkit legyőzni, igaz, voltak nem várt pontvesztések is. Varga Balázs csapata az előző körben döntetlent játszott az MTK II-vel, így a tabella ötödik helyére csúszott vissza. A hazaiak összeállításában ezúttal nem szerepel majd a kiállítás miatt egy meccsre eltiltott Kun László, míg a vendégek csapatkapitánya, Aradi Csaba öt sárga lap miatt pihen.
A tizenhatodik forduló további párosítása a következő: Fehérvár FC II - Érdi VSE, Paksi FC II - Bonyhád-Majos, Szentlőrinc - Kaposvári Rákóczi FC, PTE-PEAC - Mohácsi TE 1888, FC Nagykanizsa - MTK Budapest II, Szekszárdi UFC - Ferencvárosi TC II.
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | IVÁNCSA KSE | 15 | 13 | 1 | 1 | 42 | 12 | 30 | 40 |
2. | ![]() | SZENTLŐRINC | 15 | 12 | 3 | 0 | 39 | 10 | 29 | 39 |
3. | ![]() | FC NAGYKANIZSA | 15 | 9 | 3 | 3 | 41 | 20 | 21 | 30 |
4. | ![]() | FERENCVÁROSI TC II. | 15 | 9 | 2 | 4 | 25 | 11 | 14 | 29 |
5. | ![]() | FC DUNAFÖLDVÁR | 15 | 8 | 3 | 4 | 30 | 19 | 11 | 27 |
6. | ![]() | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI | 15 | 6 | 6 | 3 | 21 | 16 | 5 | 24 |
7. | ![]() | ÉRDI VSE | 15 | 5 | 4 | 6 | 26 | 31 | -5 | 19 |
8. | ![]() | PAKSI FC II. | 14 | 6 | 0 | 8 | 34 | 39 | -5 | 18 |
9. | ![]() | MOHÁCSI TE 1888 | 15 | 5 | 2 | 8 | 18 | 24 | -6 | 17 |
10. | ![]() | GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ | 15 | 4 | 4 | 7 | 31 | 36 | -5 | 16 |
11. | ![]() | MTK BUDAPEST II. | 15 | 3 | 6 | 6 | 23 | 27 | -4 | 15 |
12. | ![]() | BONYHÁD-MAJOS | 15 | 4 | 2 | 9 | 17 | 27 | -10 | 14 |
13. | ![]() | FEHÉRVÁR FC II. | 15 | 3 | 3 | 9 | 19 | 35 | -16 | 12 |
14. | ![]() | PTE-PEAC | 15 | 2 | 5 | 8 | 8 | 26 | -18 | 11 |
15. | ![]() | SZEKSZÁRDI UFC | 14 | 2 | 4 | 8 | 13 | 29 | -16 | 10 |
16. | ![]() | DUNAÚJVÁROS | 15 | 2 | 4 | 9 | 11 | 36 | -25 | 10 |