Gumiasztalról Cirkuszba "dobbantott"

A gumiasztal-szakág helyzetéről már írtunk. Akkor a DKSE-t és a hazai állapotokat vettük górcső alá, a „mindenes” Halász Tibor szemszögéből. Ezúttal maga a sportoló, Vincze Ákos mesél élményeiről, eddigi pályafutásáról, hiszen ahogyan azt fentebb is írtuk, másodszorra is megválasztották az év sportolójának a gumiasztalosok között.  

Óvodából a gumiasztalra, mellé 

– Triviális kérdés, de mindenképpen fel kell tennem. Miért választja manapság egy fiatal a gumiasztalt? 

– Igazából öt-hat éves lehettem, amikor Trenka Jánosék lejöttek az akkori óvodámba, ovis tornára toborozni. Én is a kiválasztottak között voltam, viszont a terem újbóli nyitását követően (2003 körül – a szerk.) még nem volt férfi, illetve fiú torna. Mivel tehetségesnek ítéltek azt mondták, hogy menjek inkább gumiasztalozni. Jani hatott a szüleimre, ettől fogva a pályám, mondhatni, elrendeltetett. 

– Ebből úgy hangzik, hogy nem az ön döntése volt. Megbánta? 

– Igen, valóban nem én döntöttem, de nagyon megszerettem, és egyáltalán nem bántam meg egy percre sem. Kamaszkorban persze voltak lázadásaim, mást szerettem volna csinálni, de mondhatom azt, hogy szerencsémre a szüleim, a Jani és a közeg is meggyőzött arról, hogy érdemes itt maradni, ennél a sportágnál. 

– Nagy dolog, hogy kitartott a sportág mellett, hiszen nem tömegsportról van szó, holott amilyen kunsztokat csinál a gumiasztalon, kijelenthető, hogy roppant látványos sportágról beszélünk. 

– Igen, ez abszolút így van, nagyon a szívemhez nőtt ez az egész. A tornacsarnok ez a közeg. Sokat kaptam a gumiasztaltól. Amikor én 13-14 éves voltam, akkor sokkal többen voltunk, és sokkal többen voltunk a saját szintünkhöz képest jók. A mostani fiataloknak nehezebb. Nehezebb kitűnni, nehezebb eljutni olyan szintre, amivel ki lehet utazni nemzetközi versenyekre, és ott rácsodálkozni, hogy mennyi minden van ebben a sportágban. Velem anno ez így történt. 

– Hogyan fejlesztheti magát egy gumiasztalos? Arra gondolok, hogy gumiasztal nem minden háztartásban található meg. Az elmúlt időszakban viszont volt olyan, amikor nem lehetett termi körülmények edzeni.  

– Igen, ez így van. Én magam erősítéseket szoktam végezni, edzőtermekbe járok és fejlesztem az izomzatomat. A láb, has, hát, törzs és a mélyizmok. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki eredményesen űzze ezt a sportágat. Ugyanakkor ez az én módszerem, én így fejlesztem magam. 

A mesterfokú aranyember 

– Másodjára választották meg a szakágon belül az Év sportolójának. Mi mindent nyert eleddig? 

– Korosztályos szinten mindent megnyertem itthon. Emellett ORV-n (Olimpiai Reménységek Versenye – a szerk.) is sikerült aranyérmet szereznem 2011-ben. Ugyanabban az esztendőben pedig a mesterfokú címet is a magaménak tudhattam. Mind közül erre vagyok a legbüszkébb. Ez nálunk meghívásos alapon működik, és tényleg csak az arra érdemesek vehetnek részt rajta. Mindezt 13 évesen. 

– Kilépett a nemzetközi színtérre is? 

– Igen, kisebb viadalokon voltunk, voltam, mert a sportág már akkor sem dúskált az anyagi javakban. ORV-n voltam többször is, ahogyan ezt említettem. Emellett korosztályos viadalokon vettem részt. Felnőttként Eb-n szerepeltem, akkor olyan 40. hely környékén végeztem.  

– Az Év sportolója cím. Másodjára is megválasztották. Mit jelent önnek? 

– Természetesen nagyon boldog vagyok. Hiszen, ha nem is jutok el olyan szintekre, hogy olimpián vagy más világversenyeken vegyek részt, de elismerése annak, hogy igenis lejövök a terembe, elvégzem a munkát, és megteszem, ami tőlem telik. Szóval jó érzés, hogy ezt valaki kívülről is díjazza. 

Irány a cirkusz 

– Most 25 éves. A tornában korán kiöregszenek az élsportolók. A gumiasztalra is igaz ez? 

– Ez nagyon változó, de harmincéves kor fölé nem igazán szoktak menni, csak az igazán jók, az olimpiai szintű versenyzők. Ezzel együtt az jellemző, hogy 26-27 éves kor körül érnek fel a csúcsra.  

– Húsz éve benne a sportágban. Néhány éve még mindenképpen van a gumiasztalban az elmondottak alapján. Utána hogyan tovább? 

– Lehet utána nagyon unalmas, vagy nagyon mozgalmas életet élni. Én utóbbit választottam. Még egyetemista koromban keresett meg egy csapat (WallKings), ahol korábbi gumiasztal-válogatottak is szép számmal vannak. Ez egy akrobatikus, artista csoport. Emellett akrobatikus kosárlabdát is kipróbáltam, cirkuszban is dolgoztam Franciaországban. A Covid miatt annak vége szakadt, onnan hazajöttem és itt, a DKSE kötelékében álltam munkába. Női tornával és gumiasztallal foglalkoztam. Februárban pedig irány Mexikó, ahol szintén cirkuszban dolgozom majd mint artista.