jégből a vízbe

2018.05.08. 22:05

A dunaújvárosi jégkorongozó, Hegyi Ádám irányítja a női vízilabdázók fizikai felkészítését

Női vízilabda LEN Kupa-győztesnek mondhatja magát a dunaújvárosi, jelenleg az Újpestben szereplő jégkorongozó, Hegyi Ádám. Az előbbi mondat nem sajtóhiba, ezt a fantasztikus sikert a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttesének erőnléti trénereként érte el.

Gallai Péter

Emlékszem, amikor először láttam Gurisatti Gréta bejegyzését, azt hittem valami tévedés történt. Hiszen Hegyi Ádámot leginkább fagyott vizes közegben, a jégcsarnokban szoktuk meg, és nem az uszodában a női pólósoknak erőnléti edzést vezényelve. Kiderült, ez tényleg így van, a dunaújvárosi hokis, aki most Újpesten játszik és ott csapatkapitány, ebben a műfajban is kipróbálta magát, méghozzá sikerrel. A kiváló sportembert arra kértük, meséljen erről a szerepköréről, amit ugyan a háttérben, de a jelek szerint nagyon eredményesen végez, hiszen Mihók Attila vezetőedző rendre kiemeli: játékosai rendelkeznek a legjobb fizikai állóképességgel a mezőnyben.

A LEN Kupa aranyéremmel a tréner és első tanítványa, Gurisatti Gréta, aki ma már száz kilóval emel Fotó: amatőr felvétel

– Amikor J. P. MacCallum volt az Acélbikák edzője, akkor négy-öt éven keresztül az ő nyári felkészülését csináltuk végig egyedül. Ugyanis nem volt mellettünk edző, mindenki kapott egy tizenhét hetes programot, azt kellett végrehajtani. A végén az aktuális páromat már én treníroztam. Akkor gondoltam rá, mi lenne, ha elvégezném a személyi edzői tanfolyamot, abból a megfontolásból, hogy sportolói pályafutásomból már kevesebb van előttem, mint mögöttem. Amikor a csapatból Gurisatti Grétát az a nagy kudarc érte, hogy nem került be az olimpiai keretbe, mert nem volt elég erős, akkor gondolt egyet Mihók Attila vezetőedző, hogy legyen ő a „prototípusom”, csak vele dolgozva két célt érjünk el: szedjen fel legalább tíz kiló izmot, és kerüljön be a felnőttválogatottba. Ez 2016 júniusában volt, szeptember végéig folyamatosan dolgoztunk, hetente négy napon két órát kondiztunk. A munka meghozta a gyümölcsét, amit Mihók mester is látott a medencében. Így ezt követően már öt lánnyal folytattam a munkát, ami odáig jutott, hogy 2017-re már az egész csapatot megkaptam – mesélt a kezdetekről Ádám.

A profi jégkorongot és ezt a munkát miként lehetett összeegyeztetni?

– Nem egyszerű, az tény. Reggelente indulok Budapestre, amikor ott végzek és hazaérek, délután megyek az uszodába, este hétre szoktam végezni. Amikor mi mérkőzést játszunk, akkor egyéni program alapján dolgoznak. Ezt rájuk lehet bízni, de Zieg-

ler Dia, Garda Krisztina vagy Gurisatti Gréta is tudja felügyelni a kivitelezések helyességét. Egyébként amikor fáradtan megérkezem hozzájuk, annyi energiával töltenek fel, mintha akkor keltem volna fel. Nyilván felmerül, miért nem hokicsapatomon belül csinálom ezt a munkát, de saját együttesemen belül játékos szeretnék maradni, ráadásul mint csapatkapitány, van elég más teendőm a napi tréningek mellett. Persze, könnyebb lenne ez a kettős szerepvállalás, ha az Acélbikákban játszanék, de így alakult a pályafutásom. Nagyon jól érzem magam Újpesten, Szilassy Zoltán vezetőedző tud velem bánni, a játékomat is tekintve, mert azért nem vagyok egyszerű eset.

A Vályi testvérek között Hegyi Ádám,aki edzésben nem ismer tréfát, maximalista, mint ő maga is az élet minden terén Fotó:DFVE/Alex Martin

Igaz, hogy a női vízilabda is néha már gladiátorjátékká változik, de mégis, ön egy teljesen más sportágat űz, s előtte nem dolgozott hölgyekkel.

– A filozófiám az volt, miért ne edzhetnénk úgy a lányokat, mint a fiúkat. Ráadásul ők jobban bírják a monotonitást, mint a férfiak. Személyi edzőként is azt vallottam, aki velem akar dolgozni, az igenis lépjen ki a komfortzónájából és feszegessük a saját határait. Grétával például odáig jutottunk, hogy száz kilóval emel, miközben harmincról indultunk. Gyakorlatilag fiú súlyokkal dolgozik. A felkészülés első nyolc-tíz hetében csak a saját, jégkorongos edzéstematikámat végeztettem vele, nyilván akadtak módosítások, amiben szabad kezet kaptam, de a fő csapásirány az volt. Egyébként elég csak az amerikai női vízilabdázókat megnézni, akik évek óta verhetetlenek, mert a többiek hiába technikásak, ha elnyomják őket erővel. Az NHL-be sem azért nem jut be egy európai jégkorongozó, mert nem elég ügyes, hanem azért, mert ott már tizenhat éves kortól olyan fizikai felkészítés folyik, hogy tíz kiló izomhátrányba kerül. Ráadásul a tengerentúl azt a plusz súlyt is elképesztő gyorsasággal, mobilitással tudják mozgatni.

Mennyire könnyű lányokkal dolgozni, főleg egy csapatnyira valóval?

– Azért nem mindig olyan egyszerű, szoktam is mondani nekik, néha a huszonkét fiúval könnyebb. Az azonban biztos, hogy ők nem sumákolnak el egyetlen feladatot sem, ha azt mondom száz fekvőtámasz, akkor az nem kilencvenkilenc lesz. Ami esetükben a kihívást jelenti az, hogy a pillanatnyi lelkiállapotokat jobban figyelembe kell venni. Nem azt mondom, hogy rózsával várom az illetőt, és nem jelenti azt, hogy a terhelésből elveszünk, de ha látom, fáradt, vagy a medencében nem sikerült úgy egy edzés, mint szerette volna, akkor próbálom felvidítani. Aki pedig éppen motiválatlan, azt is igyekszem felhozni a „víz alól”. Ugyanis úgy szoktam hívni magam: motivátor, mert a szakmát bárki meg tudja tanulni, de ebben az a nagy kihívás, hogy egy-egy játékost miként tudok átlendíteni a holtponton, ebben az esetben nyilván nem fizikailag. Az elején sok önbizalomhiányos lánnyal találkoztam, igyekeztem őket a saját példáimmal segíteni. S azt is tudatosítani bennük, amennyiben valakit leszúrnak, az nem azért történik, mert személy szerint vele van valami gondja az edzőnek, hanem aki abban a sapkában szerepel, jobb legyen, mert ezáltal a csapat is az lesz. Csak ugye a hölgyek sokkal érzékenyebbek.

Akkor ne egy amerikai kiképző őrmestert képzeljünk el a személyében?

– Nyilván nem, de bizony van, amikor kemény vagyok. Amikor kapok pár visszaszólást, akkor azt ugyan elengedem a fülem mellett, de cserében mindenki büntetést kap. Akkor is, ha csak egyvalakit érintett. Így ezzel a kohéziót is tudom növelni közöttük.

Nagyon fontos a példamutatás, akkor Hegyi Ádám önmagával szemben is ilyen következetes és szigorú?

– A mai napig azok közé tartozom, aki becsülettel megcsinál minden kiszabott feladatot, sőt, akár még többet is. Ugyanis így tudok példát mutatni a fiatal jégkorongozóknak is. Én ilyen típus vagyok, elvárom mindenkitől ugyanezt a felfogást. A maximalista mentalitásom miatt hiba volt játékos pályafutásom során, hogy amikor megértem egy nagy sikert, nem tudtam teljes örömmel megélni azokat a pillanatokat, mert még többre vágytam. Emiatt volt is rengeteg konfliktusom, de ami a szívemen, az a számon is. Tehát a lányoknak is megmondom kendőzetlenül, ami nem tetszik. Aminek nem örülnek, még a vizes munkába is beleszólok, amikor olyan gyakorlat van, ahol birkózni kell, bizony kihívom és szólok: ezt még nekem is, aki nem vagyok vízilabda-szakember, rettentő rossz volt nézni, és tegyen bele többet.

Nincs olyan hatalmas nagy korkülönbség a mester és a tanítványok között. Megtartja a két lépés távolságot, vagy az uszodán kívül barátok?

– Nincs ilyen, nagyon jó kapcsolatban vannak egymással és velünk, edzőkkel. Például amikor az egyik sérült játékos nem tudott a csapattal tartani, vacsorát készítettünk a többieknek, mire hazaértek a bajnokiról. Nyilván nagyon vékony a mezsgye barátság és edzőség között, természetesen velem is lehet poénkodni, vagy zrikálni, de tudni kell, hol a határ.

Nem egészen három év alatt a csúcsra ért fel ebben a szakmában, hiszen LEN Kupa-győztesnek mondhatja magát. Erre mondják, álomszerű történet.

– Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy az „utcáról bejőve” olimpikonnal, válogatott játékosokkal dolgozhatok, és érhetek el ilyen óriási eredményt mindössze két és fél év munka után. Hatalmas megtiszteltetés számomra a LEN Kupa-győzelem, aminek részese lehettem, büszke vagyok rá, és nagyon hálás Mihók Attilának, hogy lehetőséget adott nekem, amivel úgy gondolom, eddig tudtam élni. Mindig is irigykedve néztem, amikor a magyar pólóválogatott szakmai stábja az olimpiai, világbajnoki győzelmek után ruhástól ugrott a medencébe, nos, ez nekem is megadatott.

Csütörtökön következik a bajnoki döntő harmadik meccse az UVSE ellen Budapesten, az ellenfél már csak egy sikerre van az aranyéremtől…

– Szakmai elemzést ne várjanak tőlem, az nem az én tisztem, igyekszem tanulni és figyelni a játékot. Szerintem a párharc első felvonásán hiányzott az a nagyon pontos játék, mint a LEN Kupa négyes döntőben. Ennek ellenére lett volna esély a sikerre. A második találkozó, ami elé érthetetlen módon be volt iktatva egy válogatott meccs, így nem tudott a teljes csapat együtt készülni, sajnos simább UVSE-sikert hozott. Ami az én asztalom, azaz az erőnlét – nem gondolnám, hogy a fizikai fáradtság oka a két vereség. Inkább mentálisan zökkent ki a társaság, ezért próbálom én is biztatni, felrázni őket. Gyorsan leszögezem: olyan kőkemény szezonon és terhelésen vannak túl a lányok, ami embert próbáló. Nyilván csütörtökön nincs veszíteni valónk, harcolni kell az utolsó másodpercig, aztán meglátjuk, mire leszünk képesek. Amennyiben mindenki kiad magából százötven százalékot, és bátran a tükörbe tud nézni, akkor eredménytől függetlenül is csak gratuláció jár nekik. Azért azt se feledjük el, hogy a másik oldalon hazai és nemzetközi klasszisok, több száz válogatottság, olimpiai bajnoki cím néz szembe a mi nagyon tehetséges fiataljainkkal. Nagyon bízom benne, hogy életben tartjuk bajnoki álmainkat, mert ebben a szezonban szeretnék még egyszer ruhástól beugrani a vízbe. Annyira megszerettem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában