Dunaferr

2019.11.29. 07:00

Az acélipar versenyképessége – egy szakember szemével

Az acélipar ciklikussága gyakorlatilag jól leképezi a világgazdaság helyzetét. Ezen iparág a szakemberek szerint ismét recesszióban van, ami számos kérdést vet fel. Ezekre közérthető szakmai válaszokat kaphatunk dr. Grega Oszkártól. A tanár úrral beszélgettem, a vele töltött több mint három óra gyorsan elillant.

Várkonyi Zsolt

– Hogyan látja az európai acél­ipar jövőjét, mennyire versenyképes az európai acél?

– Ha ezt a kérdést valamennyire konkrétan akarjuk megválaszolni, akkor a 2009-es, mindenki által jól ismert gazdasági recesszióhoz kötődő állapotból kell kiindulni. Ez a világ acéliparát is visszavetette, kivéve Kínáét. Lényegében a kínai acélipar ezt észre sem vette, ezt a termelési számok teljesen világosan igazolják. A 2009 utáni recessziót követően talpra álló gazdaságban és ezzel együtt talpra álló acéliparban kellett az európai acélipar helyzetét újra definiálni. Talán úgy lehet meghatározni a helyzetet, hogy a tömegacélgyártás területe meghatározóan Ázsiában és ezen belül főleg Kínában koncentrálódik az integrált acélgyártási technológia alkalmazásával, amin nagy térfogatú, 3-4 ezer köbméteres nagyolvasztókat kell érteni. Ehhez a technológiához nagy befogadó-képességű oxigénes konverterek és – attól függően, hogy milyen termékkörben dolgoznak – a folyékony acél további feldolgozására szolgáló nagyteljesítményű hengerművek tartoznak. Ennek tudatában kellett az európai acélipar helyzetét újra átgondolni és definiálni. Ahogy a tömegacélgyártás Ázsiában koncentrálódik, ennek megfelelően a piac meghatározó szerepről is Ázsiában vannak.

Az acéliparnak arra kell törekednie, hogy a szén – dioxid kibocsátást csökkentse, ezzel jelentős költségeket tud megtakarítani
Fotó: a szerző

Európában a világ acélgyártásának 10 százaléka koncentrálódik, 160-170 millió tonnát termelnek, ehhez képest a világ acélgyártása 1,6 milliárd tonna. Azért, hogy az európai acélipar a versenyképességét megtarthassa és ugyanakkor Európa saját magának támasztott környezetvédelmi vagy környezetgazdálkodási elvárásait is teljesíteni tudja, át kellett strukturálni Európa acéliparát, ami elsősorban az ívkemencére alapozott miniacélmű és a minőségi acélgyártás irányába vivő úton jelölhető meg. Ez az a technológia, ami a ma nagyon exponált üvegházhatású gázokkal kapcsolatban is jóval kisebb kibocsátást ér el, mint az integrált acélgyártás, körülbelül harmadannyi, negyedannyi szén-dioxid-terhelést jelent. Ez az a technológiai struktúra, ami a rapszodikusan változó piaci körülményekhez a technológia jellegéből adódóan rugalmasan tud alkalmazkodni. Ugyanakkor maga a definíció, a miniacélmű nem volument jelent, hanem egy technológiai rendszert, vagy technológiai kultúrát. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy ilyen rendszerben működő acélműnek sokkal kisebb az eszközlekötési igénye, a finanszírozása is jóval kevesebb, kisebb ráfordításból megoldható, mint egy hasonló volumenű integrált acélműé.

– Hogyan fogalmazható meg a két technológia közötti eltérés?

– Alapvető különbség a két technológia között, hogy az integrált acélgyártás vasércbázisról indul, a mini acélművek pedig általában acélhulladékból dolgoznak. Az acélhulladék egy olyan anyag, amit egyszer már előállítottunk, tehát bizonyos mennyiségű energiát már belefektettünk, amit azzal, hogy ezt ismételten felhasználjuk, megnyerjük a gyártás során.

– Az európai acélipar működésében alapvető feltétel a környezetvédelmi előírások betartása, vagy a megfelelő beruházások elvégzése. Ennek markáns része a szén-dioxid-kibocsátással, vagy a porterheléssel függ össze.

– Ez a környezetgazdálkodás kérdésköre, és ebben az Európai Unió értelemszerűen igyekszik az élen járni. Vannak azonban a környezetgazdálkodásnak olyan vonatkozásai, területei, ahol az országhatárok léte nem befolyásolja az intézkedések hatékonyságát. Ilyen az üvegházhatású gázok kibocsátása, ami az acéliparban elsősorban a szén-dioxid-kibocsátást jelenti. A szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos kötelezettségeket a kiotói egyezmény bázisán alapuló, minden egyes országban ezzel kapcsolatban megszületett jogszabályi háttér szabályozza, ami a parlament(ek) által jóváhagyott törvényekben jelenik meg. Magyarországon a szabályozás 2005-től van hatályban, ami azt jelenti, hogy egy meghatározott fölötti mennyiségű szén-dioxid-kibocsátás lehetőségét – a takarékoskodás érdekében – a vállalkozásoknak egy tőzsdén kell megvásárolniuk. Magyarul egy vállalkozás minél több szén-dioxidot bocsát ki, annál több befizetési kötelezettsége keletkezik. Ez egy pluszköltség, amelynek az egységára 2005-től folyamatosan növekszik, tehát ez a teher egyre komolyabban érinti a vállalkozásokat. Az acéliparnak mindenképpen arra kell törekednie – természetesen a technológia adta lehetőségek határain belül –, hogy a szén-dioxid-kibocsátást csökkentse, mert ezzel jelentős költségeket tud megtakarítani.

– Van, ahol az acélgyártás jelentős porterheléssel is jár, amit azért bizonyos technológiákkal szűrni lehetne.

– A porterhelés ilyen szempontból lényegesen egyszerűbb probléma, tulajdonképpen azt lehetne mondani, szándék és pénz kérdése, hogy meg tudom-e oldani a porterhelést, de nyilvánvalóan ezt is meg kell oldani. Egy acélipari vállalkozásnak az ars poeticáját mindig meghatározza az, hogy mennyire környezettudatosan végzi a tevékenységét. Mindenképpen inspiráló tényező az is, ha leválasztjuk, és nem engedjük ki a levegőbe a port, amit a zero hulladék-kibocsátású acélgyártásban ismételten fel lehet használni. A környezetvédelmet sem kell mindig egy rendkívül kellemetlen és mindig csak költséges és problémát okozó feladatnak tekinteni, hanem egy innovatív gondolkodási móddal ennek akár a pozitív vonatkozásai is jelentős súllyal eshetnek latba. Visszatérve a szén-dioxid-kibocsátásra az Európai Unió ebben a tekintetben élen jár, ugyanakkor a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos és a kiotói jegyzőkönyvet aláíró országok közül éppen Kína nem érvényesítette ezt a kötelezettséget, így nem is tartja magára nézve kötelező érvényűnek. A szennyeződés az országhatáron nem áll meg, ugyanakkor sokkal előnyösebb versenyhelyzetet teremt Kína számára. Tulajdonképpen a politika mezsgyéjét lépnénk át, ha erről tovább beszélgetnénk, és ugyanakkor meg is jelöljük a politikusok jövőbeli feladatait.

– Regnáló nagy acélipari cégekben is van állami tulajdonlás. Mi lehet az Európában működő acélipari cégeknél a magántulajdon és állami tulajdon szerepe?

– Nyilván van valami ráció abban, hogy az Európai Unió országaiban az unió szabályai szerint az állami támogatás, vagy bármilyen financiális beavatkozás az acél­iparba tiltott abban az esetben, ha az állam nem tulajdonos az acéliparban. Azonban azt még most, 2019-ben is elmondhatjuk, hogy az acélipar minden országnak stratégiai iparága, akármilyen volumenű, vagy méretű legyen is. Gondoljunk arra, hogy a második világháború utáni Európai Szén- és Acélközösség stratégiai bázison létrehozott megállapodás volt. A Szén- és Acélközösség azt jelenti, hogy a szénbányászat és az acélipar képezett már akkor is stratégiai jelentőségű iparágakat. Ez volt az Európai Unió bölcsője. Most is kimondhatjuk, hogy az acél­ipar stratégiai iparág minden országban. Azt én normális dolognak tartom, ha az állam részesedéshez akar jutni a már jellemzően magántulajdonban levő acél­ipari vállalkozásokban. Véleményem szerint valószínűleg nem tesz rosszat a vállalkozásnak, ha végül is vegyes tulajdon lesz belőle. Az állam egy koordináló, a feldolgozói ágazattal kialakítandó kapcsolatot, orientációs szerepet betöltve tudja az acélipar és a feldolgozóipar kapcsolatát jövedelmezőségét, létét pozitívan befolyásolni.

Dr. Grega Oszkár aktív szakmai élete

Alapképzettsége vegyipari technikus. Ezt követően az akkori Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemet (ma Miskolci Egyetem – a szerk.) végezte el, ahol metallurgus–kohómérnök diplomát szerzett. Három évig a Borsodi Ércelőkészítő Műben dolgozott, utána 16 évig a Nehézipari Műszaki Egyetemen volt a Vaskohászati Tanszéken egyetemi tanársegéd, majd egyetemi adjunktus. Ezt követően 16 év után egy pályázat révén került a Dunaferr Dunai Vasműbe műszaki fejlesztési igazgatói beosztásba, ahol tíz évet töltött. 2001-ben a Diósgyőri Acélművet akkor megvásárló olasz tulajdonosnál volt egy évig termelési és műszaki igazgató, majd visszahívták az egyetemre a Vaskohászati Tanszék vezetőjének, innen ment nyugdíjba 2009-ben. Közben tíz évig volt a németországi aacheni egyetem Kohászati Intézetének külső munkatársa, részt vett az osztrák acélipar középtávú fejlesztési koncepciójának kialakításában, és ezeken kívül jó néhány szakértői megbízatása is volt. Ma is aktív, a Miskolci Egyetemen címzetes egyetemi tanáraként a Metallurgiai Intézet Vas- és Acélmetallurgiai Intézet kihelyezett tanszékén acélmetallurgiai órákat ad. Van egy saját tulajdonú kft.-je, amely analitikai laboratóriumot működtet Ózdon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában