Új korszakba lép a dunaújvárosi vasmű

Sokak előtt ismert már az a folyamat, hogy a veszélyek és különböző biztonsági kihívások korába lépve átalakulóban van a világgazdaság, így a globális ellátási láncok és a különböző, stratégiai jelentőségű termelőkapacitások is. (A teljes  anyag a vg.hu-n olvasható – a szerk.) Ezek együttesen rávilágítanak arra, hogy miért is fontos egy olyan ország számára, mint hazánk, amely nem rendelkezik az acélipar működéséhez, valamint működtetéséhez szükséges természeti erőforrások jó részével, mégis jelentős mértékű kohászati és ipari termelő infrastruktúra. Szembe kell nézni ugyanis a ténnyel, hogy a Dunai Vasmű tovább működése ma egyszerre nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági kérdés. Nemzetgazdasági szempontból nyilvánvaló ugyanis, hogy az országépítés és a mindennapokban az ország működtetése szempontjából sem lenne egy tartható állapot, hogy semmilyen érdemi acélipari alapanyag-termelés ne legyen hazánk területén. Mindazonáltal a háború valóságával közvetlenül szembesülő országként nemzetbiztonsági érdek is a történelmi léptékű haderőfejlesztés folyamatában, hogy a védelmi ipar számára kulcsfontosságú alapanyagokat előállítani képes Dunai Vasmű túljusson a különböző piaci és technológiai nehézségeken.

Technológiai lemaradás 

A Dunaferr története az államszocialista tervgazdálkodás keretében megvalósított, erőltetett iparosítástól egészen napjainkig terjedő, hét évtizedet felölelő időszaka fordulatokban gazdag volt. A történet nagyobbik felében ugyanakkor a magyar kohászat fellegváraként ismert vasmű szélmalomharcnak bizonyuló küzdelmet folytatott a technológiai lemaradással és annak valamennyi következményével. Az alapításkori nevén Sztálin Vasműt az 50-es évek elején, az un. szénkorszak vége felé hozták létre, a legutolsó átfogó és mélyreható fejlesztéseit pedig az olajválság utáni bő másfél évtized alatt hajtották végre. Az alapvető technológiai fejlesztés szükségessége eszerint mára elkerülhetetlenné vált a termelés folytatása érdekében.

Adósság nyújtotta lehetőségek

Önmagában persze a tény, hogy a cégcsoport termelési technológiája elavult és fejlesztésre szorul, még messze nem jelententette azt, hogy Dunaújvárosban hatalmas fejlesztések kezdődtek volna. Az utóbbi évtizedekben lezajlott uniós integráció nyomán azonban a gyárnak eleget kellett volna tennie számos környezetvédelmi előírásnak és követelménynek, hogy elkerülje a tetemes bírságok és egyéb kötelezettségek felhalmozását. Mindennek dacára a vasműben halmozódni kezdtek az ezen a jogcímen fennálló tartozások, olyannyira, hogy a Dunaferr 2022-es zsákutcába jutásáig, illetve az állami felszámolás és értékesítés idejére a kötelezettségek nagyságrendje már eurómilliárdokban volt kifejezhető. Vagyis az idén nyáron lezárult pályázati értékesítés során győztes indiai cégcsoport, a Liberty Steel úgy döntött a dunaújvárosi vasmű megvásárlása mellett, hogy azzal együtt kötelezettséget vállalt a gyár működőképességének fenntartására. A fennálló, alapvetően környezetvédelmi eredetű kötelezettségei teljesítését technológiafejlesztési, általános és energiahatékonyság-növelő beruházásokra fordítja. Ezáltal pedig valódi lehetőség nyílik a több százmilliárd forint értékű beruházás megvalósítására az elkövetkezendő években Dunaújvárosban.

Hogyan tovább?

Adottak tehát a feltételei egy nagy ívű technológiaváltást célzó beruházáscsomagnak, és egyértelműen beazonosítható a dunaújvárosi vasmű új tulajdonosa részéről a szándék, hogy a jelenlegi munkavállalókra olyan stratégiai erőforrásként tekintsen, akikért jelentős anyagi áldozatokat hajlandó vállalni. Ezek fényében azonban felmerül a kérdés: hogyan tovább? Milyen beruházásokat célszerű végrehajtani a vasműben? Mik lesznek ezeknek a fejlesztéseknek a hatásai a gyárra és a környéken élőkre? Ahhoz, hogy mindezekre a vállalati belső információk ismerete nélkül válaszolni lehessen, érdemes követni a pénz útját. Ha ugyanis tudjuk, hogy mi okozza a gyár deficites működését, értelemszerűen azonosíthatók a fejlesztési irányok is.

Tekintettel arra, hogy a felszámolt és értékesített Dunaferr tetemes adósságát jelentős részben környezetvédelmi bírságok és a különböző be nem fizetett kvóták tették ki, a gyár jelenlegi fosszilisenergia-felhasználásának és az ebből következő drámai léptékű károsanyag-kibocsátásának a nagyarányú csökkentésére van szükség.

Tömören összefoglalva a Dunai Vasműben is fel kell váltani a szenet és a földgázt villamos energiára. Erre megoldás a jelenlegi kohók elekrokemencével történő kiváltása, ami magával vonz egy sor további átalakítást is. Az átfogóan Greensteel, vagyis zöldacél-technológia révén pedig a Dunai Vasmű az ágazat egyik legkorszerűbb üzemévé válhat az elkövetkező években, a környezetvédelem és a fenntartható gazdasági fejlődés ügyének zászlóshajójaként.