Hozták a formájukat és vitték a trófeát

A Magyar Padbol Szövetség, mint a torna szervezője az európai labdarúgás legjobbjait is meghívta. A seregszemlén a házigazda Magyarország mellett Olaszország, Ausztria, Portugália, Románia, Spanyolország küldöttsége vett részt. A Kupát végül a spanyolok vihették haza, a második helyet a Portugálok szerezték meg, míg a dobogó harmadik fokára az olaszok léphettek fel, akik a mieinket verték a bronzcsatában.

Csakis kivételes állóképességgel lehetett végigküzdeni a két csoportra osztott mezőnyben a tizenöt-tizenöt mérkőzést. Mivel a pontok számolása a tenisz rendszerében történik, egy-egy csata akár két órán keresztül is tarthatott, ha a szembenállók igazán megérezték az egymás játékát.

A profik is nagyon odatették magukat, hiszen másképp nem jutottak volna előre. E tornán nem láttunk félvállról vett mérkőzéseket. Nyilván voltak „papírforma” eredmények, de az igazi fölényt kialakító pontokért a profiknak is kőkeményen meg kellett küzdeniük. Hogy ők miért nevezhetők annak? Mert gondos kiválogatás után „főállásban”, magas edzésmennyiséggel, sorozatos megmérettetések közben űzik ezt a fantasztikus játékot. A spanyol, portugál, olasz csapatokat talán csak a mezük különböztette meg egymástól. A játékintelligenciájuk, a mentalitásuk és csibészségük kísértetiesen hasonlított egymásra.

Óriási becsvággyal szálltak ringbe a nemzetek képviselői, e napon nem volt „futottak még” kategória, hiszen az osztrák, a román és persze a magyar csapat is a labdajátékok felső kategóriájában található színvonalon említhetők csak.

Az osztrákok előbb-utóbb igazi mesteremberei lesznek ennek a labdarúgó szakágnak, hiszen már most is komoly alapossággal harcolták végig a mérkőzéseiket. Tegyük hozzá, hogy végtelenül sportszerűen!

A románok négyesének tagjai nagy harcosok, ismerik a játék teljes technikai arzenálját, viszont elképesztően kritikusak, a mérkőzések egy kilométeres körzetében föllelhető minden dologgal szemben. Viszont, ha már kivitatkozták magukat, parádés játékra váltottak. 

És a mieink?

A Zombori Zalán - Bócz Tamás, és a Halmai Gábor - Illés Béla párosnak futballszakmai tanácsot, csak nagyon merész, vagy tájékozatlan ember merne adni, mert hiszem, hogy a tudnivalókat ők már jóval korábban, akadémiai szinten sajátították el, és gyakorolják a mai napig. Sajnos Zombori Zalánt egy bosszantó sérülés cserére kényszerített, mindez talán a végső sorrendet is befolyásolta. Szerencsére Bánfalvi Zsolt a legjobb mentalitású és fölkészültségű tartalék játékosként készen állt a folytatásra.

A dunaújvárosi sportbarátok büszkeségére Horváth Attila, a Magyar Padbol Szövetség operatív igazgatója, a magyarok szövetségi kapitányaként tette a dolgát. Meglehet, hogy a vállára szakadt hatalmas szervezési és lebonyolítási feladatok súlya alatt talán szívesebben szállt volna be inkább egy kis játékra… Szombaton legalább tizenkét órán keresztül öt nyelven szólítgatták, azonnali döntéssorozatok meghozatalára. Emellett még a piros mezesek lelkét is ápolnia kellett néha. Az esemény végül is szikrázó pillanatok után - ahogy egy nemzetközi összecsapáson az elvárható -, de békésen és mindenki megelégedésére zárult .