A gyergyói tréner, Szilassy Zoltán mindig örömmel jön Újvárosba

A fővárosban született, a Fradiban kezdett hokizni, majd két évet töltött Újpesten, olyan hokisokkal szerepelt egy sorban, mint az orosz válogatott Igor Eszmantovics, a liláknál pedig a hazai klasszis, a pályafutását Újvárosban záró támadó, Ancsin János. Szilassy húsz esztendős volt, amikor a Alba Volánhoz szerződött, hat éven át szerepelt a kék-fehéreknél, majd a megyei rivális Dunaújváros játékosa lett. Több mint egy évtizedet húzott le az acélbikáknál, ahol kiválóan érezte magát, azt mondja, egyetlen klubjánál sem volt annyira családias a hangulat, mint Dunaújvárosban. Hokis pályafutása végeztével edzősködni kezdett az Acélbikáknál, két évig volt a svéd edzőlegenda, Stefan Lundh segítője.

Fehérvári lányt vett feleségül, a koronázóvárosban telepedett le, vállalkozást is indított a megyeszékhelyen. Újpesten öt évet töltött vezetőedzőként, 2020 nyarán került Gyergyóba. Két hónap elteltével nevezték ki elsőszámú dirigensnek, tavaly is szépen meneteltek, az elődöntőre azonban betegség miatt elfogytak. Ezúttal sokáig vezettek, végül a második helyen zárták a magyar bázisú bajnokság, az Erste Liga első körét, a BJA HC mögött. A rájátszás során a negyeddöntőben az Újpestet meglepetésre magabiztosan búcsúztató újvárosiakat választották ellenfélül. Az első két meccset 5-2-re és 7-3-ra nyerték Gyergyóban, a DAB csütörtökön és pénteken, hazai pályán javíthat.

- Amikor Újpestről távoztam, közel egy évig, pontosan nyolc hónapig nem dolgoztam klubszinten, szakkomentátorként tevékenykedtem, örömmel mondtam igent a felkérésre, a gyergyóiak másodedzőnek szerződtettek, Malcolm Cameron mellé, ám rövidesen én lettem a szakmai munka felelőse. Két és fél éve dolgozom a piros-fehéreknél, remekül érzem itt magam. Egy hosszabb távú projektet vázoltak fel, az első esztendő nem sikerült túl jól, nem voltunk versenyképesek, a negyeddöntőben elbúcsúztunk a Csíkszereda ellen. Azonban az első félév arra feltétlenül jó volt, hogy megismerjem az egyesületet, a játékosokat, pontosan tudjam, a folytatásban mit kell másként csinálnom. Bár különösen a foci, valamint a kézilabda, a kosárlabda is jön fel, a magyar állam hathatós támogatásának köszönhetően, azonban a Székelyföldön a hoki nemzeti, elsőszámú sport, az emberek imádják, a gyerekek többsége ezzel a sportággal ismerkedik először. Otthon kevesebb a néző, főleg Budapesten, Fehérváron továbbra is népszerű, ami érthető is, a gárda tavaly döntőt vívott az osztrák bajnokságban. Újvárosban az utóbbi sikerek hatására ismét kezdenek visszatérni a szurkolók a jégcsarnok lelátójára, ami öröm, remélem, a két meccsünkön remek hangulat fogadja majd a csapatokat. Gyergyóban sok a néző, amiben nyilván szerepet játszik, hogy jól szerepelünk. Évtizedek óta van itt hoki, voltak eredmények is, azonban a mostani klub mindössze öt éves, a tulajdonosi kör akkor vette át az üzemeltetést. Nagy lemaradást kellett pótolni, minden tekintetben, az egyesület professzionálisan működik, mindenben fejlesztenek. A csarnokot bár mindig csinosítják, sajnos nem modern, a tulajdonosok terve az, hogy Gyergyóremetén új létesítményt húznak fel, de ez a nagyon közeli jövőben aligha valósul meg. A csapat tekintetében minden feltételt biztosítanak, az eredmények egyre jobbak. Tavaly az elődöntőben komoly esélyünk volt a fináléra is. Az elődöntőben a Fradival találkoztunk, idegenben egy meccset sikerült nyernünk, elvettük a pályaelőnyt, a folytatásban azonban elfogytunk, a játékosok tüdőgyulladás, magas láz miatt kidőltek, 14 hokisunk ágynak dőlt. A harmadik meccsre már alig tudtunk kiállni, a későbbiekben annyira elfogytunk, hogy ifistákkal sem tudtunk pályára lépni. Azt nem mondom, hogy bejutottunk volna a döntőbe, de komoly esélyünk volt rá. Ez azonban már történelem.

Most menetelnek, a tréner azt mondja, nem az alapszakasz fontos, hanem a rájátszás. Ott dőlnek el a lényegi kérdések.

- Az alapszakasz kapcsán egyértelmű cél volt, hogy az első négy között végezzünk, tehát pályaelőnnyel kezdjük a playoff küzdelmeit. A ligában választás van, a bajnokság első szakaszát a legjobb helyen záró gárda dönt elsőként az ellenfélről. Én ezt a választásos szisztémát nem igazán szeretem, a korábbi szerintem jobb volt, az első játszott a nyolcadikkal, a második hetedikkel és így tovább. Azonban nyilván ennek is van értelme, a tévés közvetítésre egy látványos showműsort lehet építeni, komoly marketinggel, előzőleg pedig mindenki tippelget, találgat, hogy az élen végzők kire mutatnak majd.

Megjegyzi, amikor a negyeddöntő kapcsán a választásra sor került, számolt azzal, hogy az alapszakaszt első helyen záró BJA HC a fehérvári fiatalok ellen kezd majd. A gyergyóiak a DAB együttesét választották.

- Aki dönthet az ellenfélről, nyilván mindent átgondol. A bajnokság első szakasza nagyon fontos, de a lényegi kérdések később dőlnek el. A BJA az alapszakaszban egy ponttal előzött meg bennünket, joggal választotta a fehérváriakat, ugyanis a bajnokságban és a magyar Kupában hatszor találkoztak, mindegyik alkalommal meggyőző fölényben volt Kangyal Balázs együttese. Persze, a playoff más, mindenki nulláról indul, négy győzelmet kell aratnia a továbbjutáshoz. Hiába vezet valaki 2-0-ra az összesítésben, nem dőlhet hátra, természetesen nem tesszük mi sem. A szezon eddigi szakaszában egyenletesen teljesítettünk, sokáig vezettük a tabellát, végül második helyen fejeztük be az első kört. A BJA a FEHA elleni eddigi győzelmek mellett azt is mérlegelte, hogy Dunaújvárosban több rutinos légiós szerepel, akik másutt már bizonyítottak, sőt, akadnak hazai klasszisok is, például Somogyi Balázs és Varga Arnold, akik már nyertek Erste Ligát, nem is egyszer, pontosan ismerik ezen párharcok lélektanát. Az első két meccset különösebb gond nélkül nyertük a piros-fehérek ellen, remélem, csütörtökön is mi vonulunk le jobb hangulatban a jégről, péntekig egyelőre nem gondolkodom, mindig a következő meccs számít.

Nem titkolja, meglepte, hogy a FEHA 19 söpréssel búcsúztatta a jóval esélyesebbnek vélt debrecenieket, a DAB pedig 3-1-es összesítéssel múlta felül az Újpest gárdáját.

- Mindkét Fejér megyei együttes megérdemelten került a rájátszásba. Az UTE kapcsán előzőleg a védekezés volt a csapat erőssége, valamint a kapus, Rajna Miklós egyenletes teljesítménye, a mini playoffban a védekezésük nem volt elég hatékony, a Dunaújváros pedig jól támadott. Az alapszakaszban is így tettek, három, kimondottan erős támadó trióval rendelkeznek, ezt a Megyeri útiak ellen bizonyították. Az UTE elleni meccsekre visszatértek a nézők a csarnokba, remek atmoszféra fogad minket is, ebben biztos vagyok. Amikor indultunk Gyergyószentmiklósról kedden reggel, a helyiek beszélték, hogy követnek bennünket. Amúgy is sokan vannak a magyarországi meccseinket – kivéve Miskolcon, oda nem utaznak -, leginkább annak köszönhetően, hogy Budapesten sok székely él és dolgozik, ők kísérik a csapatot. A mi drukkereink legalább annyian vannak minden meccsen, mint a házigazdák hívei. Ez nem lesz másként ezúttal sem.    

A múltba révedünk, az acélvárosban töltött tizenhárom esztendő kerül szóba.

- Hat évet húztam le a szomszédvárban, Fehérváron, 2001 nyarán szerződtem az Acélbikákhoz. Jól éreztem magam mindenütt, Újpesten, a Fradiban és az Alba Volánban is, de a legjobb brigád Újvárosban jött össze. Élmény volt minden pillanat, jó volt a csarnok, az öltöző kialakítása, valamint eredményesek is voltunk. A magyar mag mellé jöttek a helyi fiatalok, Pozsgai Tamás, Galanisz Nikandrosz, Kiss Ákos, Kiss Dániel, Pavuk Attila, Hegyi Ádám, nagyszerű elegyet alkottunk. Amikor befejeztem, másodedző lettem a svéd Stefan Lundh mellett, akitől rengeteget tanultam. Még játékosként figyeltem a kanadai JP MacCallum munkáját, ő is nagyon ért a jégkoronghoz.

A szakvezető egyedül él Erdélyben, a család Magyarországon tartózkodik. Fia, Levente természetesen hokizik, csatárként, centerként karistolja a jeget, az utánpótlás válogatottal a közelmúltban, Kanadában túrázott.

- A fiamból Wayne Gretzky valószínűleg nem válik, de jó hokis lehet a hazai élvonalban. Megbízható, taktikailag fegyelmezett, jól olvassa a játékot. örülök, hogy hokizik, ezt választotta. Az apám szintén válogatott hokis volt, ő engem presszionált, ami persze nem volt baj, én nem erőltetem, hogy a gyerekem korongozzon, ez az ő döntése. Volt egy nagy törés, minis időszakában, hat héten belül meghalt korábbi játékostársam, ifjabb Ocskay Gábor, én pedig Dunaújvárosban, edzésen súlyosan megsérültem, az egyik szememre megvakultam. A kisfiam azt mondta, ő ezt nem szeretné csinálni, szörnyen élte meg ezt a két történést. Focizni kezdett, barátom, a válogatottban még negyven felett is pályára lépő Sille Tamás gyakran járt hozzánk, mindig hozott neki valami hokis ereklyét, szlovák NHL-sztár mezét. Mindig mondta neki, Levi, hagyd abba a focit, gyere vissza hokizni. Aztán a fiam kis idő után újrakezdte, aminek nagyon örültem. Mivel Erdélyben nincs velem a família, teljesen belefeledkezem a jégkorongba. Nyilván otthon is így van, de most semmilyen más hatás nem ér. Ha nem Magyarországon vívjuk a meccseket, együtt reggelizünk a csapattal a jégpályánál található étteremben, az edzések és a meccsek között videózom, az ellenfeleket térképezzük, a taktikát dolgozzuk ki a kollégákkal. A napokat a csarnokban, illetve a két házzal arrébb található, szépen felújított klubirodában töltöm, ott vagyok reggeltől estig.

A magyar válogatottnál már a negyedik szakvezetővel dolgozik, amire rendkívül büszke, tevékenykedett Rich Chernomaz, Jarmo Tolvanen, Sean Simpson, az utóbbi időben pedig Kevin Constantine stábjában. Tavaly tavasszal Ljubljanában a gárda feljutott a legjobbak közé, Szilassy érthetően várja a finnországi, elit világbajnokságot. „A legjobb magyar hokisokat irányító stábban lenni mindig megtiszteltetés. Közel ötvenszer voltam válogatott, másodedzőként kétszer nyertem MOL Ligát, az Erste elődjét, vezetőedzőként is szeretném megélni ugyanezt. Fontos, hogy a csapataim folyamatosan fejlődjenek, de az eredményesség természetesen döntő. Sok szakvezetővel dolgoztam, amíg játékos voltam, a szlovák Jan Jasko volt az első, aki valódi rendszert hozott az életünkbe Fehérváron, tőle nagyon sokat lehetett tanulni. Amióta edzősködöm, szintén nagynevű kollégáktól tanulhatom a szakmát. Nyilván, akadnak a jelenben remek magyar trénerek, barátom, korábban játékostársam, a szlovák élvonalban, Érsekújváron tevékenykedő, remekül dolgozó Majoross Gergelyt különösen nagyra tartom. Vele szívesen dolgoznék, akár a másodedzőjeként is, felkészült, precíz, jó temperamentummal megáldott szakvezető. Persze, úgy gondolom, edzőként én is a hazai élmezőnyhöz tartozom.”