Vallja: „egy nap huszonnégy órából áll, plusz az éjszaka”

Paks/Dunaújváros - Nekünk eszünkbe sem jutott arra kihegyezni az írásunkat, hogy mit keres egy nő a „férfiszakmában”. Már csak azért sem, mert manapság már nem ritka a női sportvezető, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a sport­ért felelős államtitkár éveken keresztül Szabó Tünde volt. 

– Ön hogyan került kapcsolatba a sporttal? Milyen sportmúlttal rendelkezik, és miként lett ügyvezetője a Paksi SE-nek és a Paksi FC-nek? 
– Kisgyerekkoromban kezdtem sportolni. Az Atomerőmű SE-ben dzsúdóztam tíz évig, és a Paksi Sport­egyesületben ritmikus sportgimnasztikáztam. Később a csapatsportok is bevonzottak, kézilabdáztam és röplabdáztam is, majd a főiskolán visszatért az életembe a dzsúdó. 1999 végén érkezett egy megkeresés, hogy jöjjek haza a Paksi Sport­egyesületbe, így lettem 2000 tavaszán az egyesület ügyvezetője, amelyben hét szakosztály működtetése és két sportlétesítmény üzemeltetése a feladat. 2005-ben alapítottuk meg a Paksi FC-t, és akkor döntött úgy az egyesület elnöksége, hogy a futballklubnál ketten legyünk ügyvezetők. 
– Haraszti Zsolttal ketten ügyvezetői a futballklubnak. Mi a munkamegosztás kettőjük között? 
– Alapjáraton mindent megbeszélünk egymással, de a sportszakmai részt zömében Zsolt viszi, én pedig a napi ügyeket. Mindegyikünknek megvan a maga erőssége, jól kiegészítjük egymást, de nem is működhetne ez másként. 

– Kemény, szigorú vezetőnek tartják, pedig én a hosszú ismeretségünk alatt egy kedves, vidám, laza hölgyet ismertem meg önben. 
– A keménységet és a szigort, amikor szükséges, a családomból és a sportból hozom. De lehet jókedvűen is végezni a dolgunkat, a kettő nem zárja ki egymást. Van, amikor a keménység kell, és van, amikor a lazaság. 
– A Paksi FC arról híres, hogy hosszú évek óta ragaszkodnak ahhoz, hogy csak magyar játékosokat alkalmaznak, légiósuk sohasem volt. Teszik ezt akkor, amikor egyes csapatok szinte csak külföldivel állnak ki, magyar futballistájuk szinte nincs is. Honnan jött az ötlet a magyar játékosokhoz való ragaszkodáshoz? 
– 2006-ban, amikor megnyertük az NB II-es bajnokságot, azoknak a játékosoknak szerettünk volna játéklehetőséget biztosítani az NB I-ben, akik kivívták a feljutást. Később egy ideig ez találkozott egy szponzori gondolattal is. Mi pedig ezen a filozófián nem szerettünk volna változtatni. Vannak tehetséges fiatalok a saját utánpótlásunkban is, az elmúlt tizenhét év alatt több mint húszan mutatkoztak be az NB I-ben, a korosztályos válogatottakban és a felnőtt válogatottban. Az rendkívül motiváló a fiatalok számára, hogy a megfelelő edzésmunkával és hozzáállással itt van lehetőségük bekerülni a nagy csapatba. 
– Hova helyezné a Paksi FC-t a magyar futball térképén, hiszen az együttes volt már bajnoki ezüstérmes és tizennegyedik is? 
– Ha az anyagi lehetőségeket nézem, akkor a sor végére. Sportszakmai tekintetben a Paksi FC meghatározó tagja a magyar labdarúgásnak, az NB I-nek. Az elmúlt évben az utánpótlásunk Tehetség Központ besorolást kapott az MLSZ-től, ami azt jelenti, hogy a régió utánpótlás-csapatait is koordináljuk. 
– Kevesen tudják, hogy a Paksi FC mellett a Paksi SE-nek is az ügyvezetője. Hogyan lehet ezt a két feladatot ellátni, hiszen egy futballklub vezetése is egész embert kíván? 
– Egy kiváló csapattal, amellyel együtt dolgozom mind az SE-ben, mind az FC-ben. Sokakkal már tizen-, akár huszonéve, velük fél szavakból is értjük egymást. Fontos az, hogy mindenki magáénak érzi a klubot vagy az egyesületet, egy irányba húzzuk a szekeret. Nem munkaidő van, hanem feladatok, amiket meg kell oldani. A családunkban van is erre egy mondás: „Egy nap huszonnégy órából áll, plusz az éjszaka.” 

– A paksi és a dunaújvárosi sportélet között mindig szoros volt a kapcsolat. Elég, ha csak azt említjük meg, hogy több paksi labdarúgó is játszott a Dunaferrben, továbbá a dunaújvárosi játékosok is szívesen igazoltak Paksra. Most milyen a kapcsolat a két város sportja között? 
– Valóban több játékosunk érkezett korábban a Dunaferr­ből, de dunaújvárosi edzőkkel is dolgoztunk már együtt. Sőt, elmondhatom, hogy Kalocsa, Tolna és Bonyhád után éppen néhány hete kötöttünk együttműködési megállapodást a Dunaújvárosi Utánpótlás Futball Klub Sport Egyesülettel, és bízunk benne, hogy a közös munka gyümölcsöző lesz a játékosok és a két klub számára is. 
– Augusztus 19-én nem akármilyen elismerésben részesült, a Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapta meg. Váratlanul érintette ez a kitüntetés, és mit jelent az ön számára? 
– Meglepődtem, ­amikor megtudtam a jelölést, de rendkívül jólesett és megtisztelő volt, hogy elismerésre méltónak találják az immár huszonkét éve végzett tevékenységemet. Időnként jó megállni és visszanézni, hogy honnan hová is jutottunk el, majd végiggondolni, miben kell még fejlődni, min kell változtatni ahhoz, hogy még sikeresebbek legyünk.