Kiváló finn edzők, visszatérő helyi nevelésű játékosok és az utánpótlás erősítése

2022.09.10. 20:13

Teljesen új csapatot építenek, amivel cél a rájátszás elérése

Pénteken este győzelemmel zárta utolsó felkészülési edzőmérkőzését a DAB jégkorongcsapata, ami után szurkolói ankét keretében a klub, a szakvezetés, illetve a játékosok képviselőit lehetett kérdeznie a szurkolóknak az elhangzott tájékoztatók után.

Gallai Péter

Balról: Varga Arnold, Somogyi Balázs, Niko Eronen vezetőedző, Olli Valtola, Szalma Zsolt Fotó: Laczkó Izabella

Fotós: LI

Csütörtökön több hiányzóval 5–3-ra kapott ki Léván a DAB, majd péntekre a megyei rivális, a FEHA19 ellen zárta a felkészülési időszakot. Az Acélbikák 2–2 után az utolsó harmadban két gólt lőve győztek.

A meccs után kötetlen beszélgetésre várták a szurkolókat a jégcsarnokban, amelyen elsőként ifj. Azari Zsolt klubigazgató mondta el gondolatait. Azzal kezdte, hogy hasonló összegből gazdálkodhatnak, mint az előző szezonban, ami kevés, azonban a számunkra kedvező pontrendszer következtében ütőképesebb csapatot sikerült összehozni. Igaz, más klubok is erősítettek, így majd meglátjuk, abszolútértékben ez mit fog jelenteni. Ifj. Azari arról is beszélt, hogy az Erste Liga hét magyar csapata közül öt államilag elismert és finanszírozott akadémiára támaszkodik, ezt az előnyt puszta lelkesedéssel pedig nem lehet kompenzálni.

– A koncepciójuk az, a tehetségeket tömörítik, azaz tőlünk is a legjobbak oda mennek, és azt az utat járják be a felnőtt korosztályig, amit nálunk kellett volna. Így mennyiség és minőség tekintetében nagy előnyt élveznek, illetve anyagilag is. A pontrendszer és a Győr távozása miatt a kereslet és kínálat megváltozott, ennek köszönhetően erősebb keretet tudtunk összeállítani. A másik alapvetésünk volt, hogy sok dunaújvárosi legyen a csapatban, akik miatt többen látogatnak ki, és számukra fontos, hogy nem akarnak „megégni” a hazai közönség előtt. Remélem most nem lesznek tizenöt-húsz meccses vereségsorozatok, de ha reálisan nézem, ki milyen feltételekkel indul az Erste Ligában, akkor mi messze a legalul vagyunk ebből a szempontból. Csütörtökön sérülések miatt egy sor hiányzott Léván, nálunk nincs olyan, hogy akkor előhúzunk a helyükre hasonló játékosokat, ezért ilyenkor nyilván esik a keret erőssége több osztályt. Amennyiben elkerülnek minket a sérülések és a teljes csapattal tudunk felállni, akkor bízom benne, nem lesznek olyan meccseink, mint az előző szezonban, amikor 0-5 volt már az első harmadokban. Hanem többször tudunk kiélezett mérkőzéseket játszani és több pontot összecsipegetni – fogalmazott.

Azari kiemelte, lehet hiú ábrándokat kergetni, de azért vannak alapvetések. Harcolni fognak a play-offba jutásért, és azt várja el a csapattól, hogy minden találkozó, de főleg a hazaiak után elmondhassák: odatették magukat, küzdöttek, hajtottak, nem féltek, bátrak voltak. S azt is elmondta az edzőnek, három éve nem volt verekedés, ha úgy adódik, akkor igenis vállalják fel a bunyót.

Aztán a szurkolók az utánpótlásról kérdeztek, illetve arról, miért nem sikerült bekerülni az akadémiák közé. Az alap adott, az infrastruktúra tökéletesen megfelel a képzéshez, ezért minden eszközt megragadnak arra, hogy a városban életben maradjon a jégkorong. Az akadémiákba eltávozó tehetségek helyét igyekeznek külföldi játékosokkal pótolni, ami sikerült is az idei szezonra kiválóan sikerült, emiatt optimisták a jövőt illetően. 

Az általános igazgató megjegyezte, azzal a jelenséggel sajnos nem tudnak mit kezdeni, amikor a gazdagabb klubok elcsábítják a tehetségeket. Sajnos sokszor ez nem is a gyerek, hanem a szülő döntése. Ami az akadémiát illeti: volt egy komoly eljárás, a dunaújvárosi hoki dicsőséges múltja és az, hogy milyen bástyája volt a magyar jégkorongnak, sajnos kevésnek bizonyult. Ráadásul ez egyfajta konkurenciát jelentett volna más egyesületeknek.

– Nem is az utánpótlás a legnagyobb baj jelenleg. Amennyiben nem jöttök ki ti, nézők, vagy egyre kevesebben, az egyre több mínuszt fog jelenteni a költségvetésben. Így pedig a jégcsarnok üzemeltetése a mai árak mellett kigazdálkodhatatlan lesz akkor. Én is nagyon unom, hogy Dávid és Góliát harcot vívunk más klubokkal, mégis itt vagyunk, nem akarjuk feladni és bedobni a törölközőt. Bízunk benne, ha most nehéz is, hogy sikerül előre lépnünk minden téren – tette hozzá.

Majd Somogyi Balázs csapatkapitány kapott szót, aki Varga Arnold, Szalma Zsolt és Olli Valtola helyettesekkel képviselte a játékosokat, s itt volt Niko Eronen vezetőedző, segítője és az U21 csapatot irányító Sami Tuomisoja, illetve Revák Zoltán sportigazgató.

Somogyi Balázs is megerősítette, nehéz versenyezni a tehetős klubokkal, akik nagyon könnyen elviszik a játékosokat és sajnos ez a szisztéma már utánpótlásban is dívik.

– Amikor korábban megnyertük itt a bajnokságot, az a keret együtt nőtt fel Dunaújvárosban, de lehetőség sem volt igazán máshova menni, a többi csapat nem volt annyira fejlődőképes, de aztán az évek alatt megfordult a dolog. Ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra újra felépíteni – mondta.

Majd Niko Eronenhez érkezett kérdés, miként próbálja eltüntetni a más csapatokkal szembeni különbséget, már ha ez lehetséges.

– Jó felvetés. Tudom hova jöttem, tudom milyen sikereket ért el egykor a klub, s azt is, az elmúlt években milyen eredményeket. Versenyezni más csapatokkal, ahol komolyabb légiósok és játékosok vannak, nem biztos, hogy kell. Nem a pénz a  lényeg, hanem az, nagyszerű csapategységünk van, fiatal és ügyes jégkorongozókkal, akiknek persze kell még a tapasztalat. Össze kell kovácsolni a társaságot, ezt felépíteni és nagyon örölük, hogy az utolsó meccset megnyertük az egyik vetélytárs ellen. A játék képe is tetszett, de nagyon sok dolgon kell még csiszolni. A rájátszás a cél mindenféleképpen.

A szintén visszatérő Varga Arnold kijelentette, fel sem merült a fejében, hogy levezetni jött Dunaújvárosba. – Nagyon szeretném, hogy előrébb lépjen a csapat, lehet, ez két-három éves folyamat, de bízom benne, újra lehet olyan hokit építeni, ami régen volt. Abban a kultúrában nőttem fel, mindegy ki jött ide, vesztesen hagyta el a jeget és az ablakpárkányon is nézők álltak.  Nyilván, ehhez eredmények is kellenek, a tizennégy új játékos beépítéséhez pedig idő. Azonban biztos vagyok benne, ott leszünk a rájátszásban – jegyezte meg.

Az egyik szurkoló szerint még nem látni a kémiát a játékosok között, szerette volna tudni, ehhez mennyi meccs kell, amiről Niko Eronen beszélt, meg is valósuljon.

– Egy teljesen új csapatot építünk, ezért van még kommunikációs hiba a védők és csatárok között. S korban is nagy a különbség a játékosok között, egy összeszokott keretnél nagyon egészséges, hogy vannak idősebb tapasztalt és fiatalabb, energikus hokisok. Idő kell egy szintre hozni a tapasztalatukat, ezért türelemre intek mindenkit. Persze, én vagyok a legtürelmetlenebb, mert nagyon gyorsan szeretnék változást, de magamat is vissza kell fognom, mert ha csak rohanunk előre, az nem vezet eredményre. Ahhoz, hogy változás legyen, hosszabb időnek kell eltelnie – válaszolta a finn szakember.

Revák Zoltán, aki tizenhét évet játszott Dunaújvárosban szintén kérdésre válaszolva arról beszélt, Eronent nem ő találta a posztra, de személyes véleménye, amit szerinte a játékosok is megerősítenek, hogy nagyon „belenyúltak a jóba” és finn segítője is kiváló szakember.

– A légiósokat ő választotta, a szurkolók csak azt látják, mondjuk finn másod- vagy svéd harmadosztályban játszott. Azonban azt nem tudják, hogy mondjuk tizennyolc évesen utánpótlás válogatott volt, aztán jött egy sérülés és az óriási versenyhelyzet miatt máris kipörgette a rendszer. Jól ismeri a külföldieket, mindenkit leinformált, én a magyar játékosok igazolásában segítettem. Jó pár évig Erste Liga csapatnál voltam edző, fontosnak tartottam, hogy olyan játékosok legyenek itt, akik jó személyiségek, még ha kicsit öntörvényűek is. A korábbi dunaújvárosi játékosok visszahozatalát pedig azért tartottam nagyon fontosnak, mert ez párhuzamban van az utánpótlás visszaépítésével, amiben vannak hiányosságok, s hosszú évek folyamata. Azért érkeztem, hogy ezen változtassak. A szezonban, ha elérjük a rájátszást, akkor bármi megtörténhet. Fontos, hogy a felnőtt csapatnak olyan szereplése legyen, amire a fiatalok felnéznek és olyan jégkorongozói, aki itt nőttek fel. A fiúk eljárnak a fiatalokhoz, Soma (Somogyi, a szerk.) például lement az egyik táborba, a gyerekek sorba álltak nála aláírásokért. Előttük van az a modell és út, amit ők is bejárhatnak.

A beszélgetés folytatásában a szurkolók ismét az utánpótlás helyzetét vetették fel. Revák Zoltán elmondta, a toborzás révén tavaly negyven új gyerekük lett. Elsősorban a legkisebbeket próbálják megszólítani és minden oviba személyesen is ellátogatnak, nem csak az ovikori program keretében akarják megszólítani őket.

– Ami a bajnokságokat illeti, minden korosztályban el tudunk indulni, igaz, volt, ahol nem ment egyszerűen, hogy meglegyen a keret.  A  10-11 korosztályban már nagyon jól állunk létszámmal, ők lesznek azok a srácok, akik saját nevelésűként bemutatkozhatnak a felnőttek között, ha kitartóan dolgoznak addig. Nyilván, erős a konkurencia, de látni kell a nagy elvándorlás után, hogy bizony voltak, akik rájöttek, másutt sincs kolbászból a kerítés. Azt szeretném elérni, ne mi kuncsorogjunk gyerekeknek, jöjjenek már vissza, hanem kezdjenek arról beszéni az emberek, milyen jó az Acélbikáknál szerepeni. Az a tapasztalatom, a gyerekek szeretnek járni tréningekre, örülnek annak, amit kapnak, s ezt erősítve még egy magyar edző érkezik, amit szintén fontosnak tartunk.

Nikor Eronentől aztán arra vártak választ, az Erste Liga első mérkőzésein hány ponttal számol. – Jövő héten kérdezzék meg újra tőlem. Le fogok ülni a játékosokkal, átbeszéljük, mi az a cél, pont, amit ők maguktól elvárnak a következő öt, tíz, tizenöt mérkőzésen – húzta alá a kötetlen hangulatú összejövetel végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!