Kézilabda

2022.09.06. 00:00

A siker kulcsa: végig egy emberként küzdöttek

Gallai Péter

Rapatyi Tamás csapata küzdőszellemét emelte ki

Fotós: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A Békéscsaba elleni hazai, négygólos győzelemmel kezdte szereplését szombaton az új bajnoki évadban a DKKA női kézilabda-együttese. Rapatyi Tamás vezetőedző és a lányok így okkal lehettek boldogok a lefújás után, de persze a hibákat sem titkolta el a szakvezető. 
– Ki kell emelni, hogy a csapat végig küzdött, egy emberként. Rengeteg hibát vétettünk, de erre számítottunk is a szezon elején. Sajnos a védekezés az első félidőben nagyon megbillent, az akkor nem működött. Szerencsére a szünet után ezen sikerült javítani és rendezni, ezért tudtunk fordítani. A támadójátékunkra is ez a hektikusság volt jellemző, ami szintén probléma, de az utunk elején járunk, amin töretlen hittel és akarattal akarunk végigmenni. Ennek tudom be, hogy sikerült nyernünk egy nehéz meccsen az utolsó pillanatig küzdő Békéscsaba ellen – fogalmazott Rapa­tyi Tamás. 
 

A több remek védéssel jelentkező Gabrijela Bartulovic szerint az ellenfél komoly fordítást vitt véghez az első félidőben. A DKKA már hattal is vezetett, a szünetre mégis egygólos előnnyel a viharsarkiak mehettek. 
– Kellett a pluszlöket, hogy megtaláljuk magunkat, amihez a cserék is hozzásegítettek minket. Erősen kezdtük a második félidőt, a védekezés keményebb, feszesebb lett, szerintem ez volt a siker kulcsa, ami döntött a két csapat között – tette hozzá. 
A Békéscsaba részéről Papp Bálint vezetőedző elmondta, megérdemelten nyert a DKKA. Rosszul kezdték a meccset és Bartulovicon nem tudtak kifogni ebben az időszakban, majd miután rendezték a soraikat, fordítani tudtak. 
– Sajnos a második félidőben elbizonytalanodott a támadójátékunk, rossz döntéseket hoztunk, amiket kihasznált a Kohász, könnyű gólokat szerezve. Volt két-három olyan kritikus szituáció, amikor szorosabbá tehettük volna a meccset, de akkor is belehibáztunk. Annak örülök, hogy a végén sikerült kicsit közelebb kerülni, és nem lett csúfos vereség a vége – mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában