Alig várták már azt, hogy ismét visszatérhessenek a lelátókra

Balogh Bertalan neve összeforrt a dunaújvárosi futsallal. Vezetőként és szurkolóként is egyaránt elkötelezett híve maradt a sportágnak.

– Benne voltam az első NB II-es csapat alakulásában. A folytatásban is ott lehettem. Múlhatatlan emlékek kötnek hozzá, élvezetes időszakként emlékezek rá. Ez egy gólratörő, gyors észjáték. Változatlanul vallom, hogy ez a legjobb dolog, amit segítségként a foci kaphat. Hiányzott az újvárosi csarnok, azért mégiscsak rettentő sok kiváló sport­élmény köt hozzá! Jó volt újra belépni. A meccs már nem olyan lett, nem ehhez a színvonalhoz szoktunk hozzá, de most sajnos ez a helyzet. A fiatalok mindent megpróbáltak, ez pedig ennyire volt elég – mondta.

Hangsúlyozta, nagyon várta a meccsre járás lehetőségét. Az oltást is időben fölvette, hiszen azt mindenki tudhatta, hogy ez lesz az egyik feltétele a hasonló események látogatásának is. A képernyőt nézve soha nem ugyanaz a varázs, mint kint a lelátón a barátok között. A bosszankodást még csendesen elintézi, viszont előfordulhat, hogy amikor a kedvenc csapata gólt lő, azt a szomszédai is meghallhatják a falakon keresztül is.

A meccsnapon, már a kezdés előtt negyedórával az egész családjával együtt, a megszokott helyen ült Csányi­né Erzsébet. Az elkötelezettségéről talán elég arra felhívni a figyelmet, hogy vezetéknevük megegyezik a csapatkapitányéval…

– A zártkapus-időszakot alig tudtam kivárni. Még úgyis, hogy az összes elérhető közvetítést végignéztem. Otthon is ugyanúgy kiabáltam, mint itt a csarnokban! Alig vártuk az oltást, hogy aztán végre lehessen menni. Nagyon szeretem a sporteseményeket, így aztán nem nagyon kellett engem motiválni az injekció bevállalására. Nagyon jó érzés volt újra belépni sportcsarnokba. Még ha kevesen is voltunk, de mégis elkapott bennünket a megszeretett hangulat. Azt is mondhatom, egy kicsit hazaérkeztünk. Sajnos a családunkból nem mindenki tudott eljönni, de a szívükben volt ez az esemény is – fogalmazott.

Egy kis csalódás azért volt benne. Nem is a kilátogatók létszáma miatt érezte azt. Nem hiszi, hogy az oltakozásra kell ezt fogni, bár az is beleszámíthat. Sokkal inkább azért, mert azt gondolta, hogy ezek a fiúk nagyon nehéz és hálátlan feladatot vállaltak el novemberben. A lehetőségeik szerint megállták a helyüket. Tőlük, a szurkolóktól igazán megérdemeltek volna egy közös állva tapsolást, esetleg egy kis fotózkodást a végén.

A jövőről pedig ezt mondta: – Jó pár éven keresztül itt volt nekünk a futsal, amit megszerettünk és velük tartottuk. Most pedig itt a megválaszolatlan kérdés: a hogyan tovább? Rajtunk nem múlik, itt leszünk velük a jövőben is.

– Mi is végigszurkoltuk a csapat korábbi mérkőzéseit és alig vártuk, hogy újra eljöhessünk – mondta Kapuvári Gréta, akit az eredmény persze sajnos erősen lehangolt. Ennek ellenére a következő szezonban ugyanitt fogjuk megtalálni őt.

– Én az U15-ben játszom –mesélte nekünk Herceg Marci, aki szintén végig szurkolt a nagyoknak. Megjegyezte, bár elég szörnyű volt az idény a számukra. Kevés meccset játszhattak, az edzéseik is akadoztak, ráadásul a csarnokbeli meccsek is zárt kapusak voltak. Nagyon hiányzott neki is ez a hangulat. Reméli, jövőre minden rendben lesz.

Amíg a korosztálya engedte, Nagy Johanna is a dunaújvárosi klub igazolt játékosa volt. – Nagyon kíváncsi voltam, mennyien jönnek ki erre a különleges mérkőzésre. Kellemes meglepetés volt, hogy ennyien itt voltak, mert én kevesebbre számítottam. Az egész futsal NB I-es mezőnyt személyesen is jól ismerem. A legfiatalabb újvárosiak között is vannak kedvenceim. Most egy hosszabb szünet következik, amit futsal nélkül bizony nehéz lesz elviselni. Remélem az ősszel ugyanitt folytatjuk.

Hargittai Tamás, az U15-ös csapat igazolt játékosaként így vélekedett: – A csapatunkra egy nagyon nehéz tavaszi menetelés várt, amit becsülettel végigcsináltak. Azt gondolom, hogy ilyen fiatal játékosoknak elég nehéz volt megbirkózni azzal a feladattal, hogy az ország legjobb futsalosaival kellett összemérni az erejüket. Az összes hazai és néhány vidéki meccsen is ott voltam, amiken tisztán lehetett látni a fejlődésüket. Észrevehető, ahogy telt az idő, egyre többet beletesznek a játékba. A záró meccs elég kemény és élvezetes lett. Szeretem ezt a csapatot, szerintem mindenkivel nagyon jó barátságba kerültem. Elmondhatom, hogy jó szívvel gratulálhattam nekik a helytállásukhoz.

Ki tudja, mikor láthatjuk az újvárosi csapatot ismét az NB I-es ligában játszani?!

Miként is mondják ezt finoman? Hegedűs Sándor, alias „Hege” mindig felkészülve érkezik a tetszőleges osztályú és korcsoportú mérkőzésekre. Minden elérhető információt felszed és a zuhanyhíradók részletei sem maradhatnak titokban előtte. Elég nyílt és jó torkú szurkoló. – Engem valóban nem csak az érdekel, amikor már pattog a labda, hanem a játék egész közege is. A meccset olyan koncentrációval követem, mint ha én is a kispadon ülnék. A pandémia miatt csak a képernyőn nézhettem csapatunk összes elérhető mérkőzését. A helyszínen azt szeretem, amikor izzik a hangulat, de otthon is kimondom, ami a közben a lelkemet nyomja. Egy nagy téttel járó rangadó közben nem nagyon beszélgetek senkivel sem. Szerencsére a szezonzáróra éppen megjött a védettségi igazolványom, így aztán ott kellett lennem – mondta.

– Nagy sorozat után jutott ebbe a helyzetbe a csapatunk, akiknek végig követtem az útjukat a kezdetektől egészen idáig. Nagyon sokszor vidékre is elkísértük őket a barátaimmal együtt. Most el akartam búcsúzni tőlük. Ki tudja, mikor láthatjuk az újvárosi csapatot ismét az NB I-es ligában játszani?! Nagyon sajnálom, hogy idáig jutottunk, és azt szeretném, ha az NB II-től nem lenne „lejjebb”! – tette hozzá.