Lovász Béla 1927–2021

Aki nem tudná: Lovász Béla a közönség kedvence volt. A „Hajrá, Kohász!” helyett sokszor hangzott fel, hogy „Hajrá, Lovász!” Az ellenfelek kapusai, például a salgótarjáni Oláh alaposan lehordta a védőit a Lovász-bombagól után: „miért engedtétek lőni?” A harmincméteres, gyilkos erejű góloknak volt a mestere. Mégpedig bal lábbal – írta róla kollégánk, Jankó Árpád, amikor kilencvenedik születésnapja alkalmából interjút készített vele. Ebben beszélt arról, ők miért is fociztak: „Én a Terv- és Munkaügyi Főosztályon dolgoztam fizetésért, de csak fél műszakban. Döbbenettel hallja az ember manapság, mekkora pénzek röpködnek a labdarúgók között. Ne vegye nagyképűségnek, de mi a szurkolói szeretettel voltunk megfizetve. Mindennél többet jelentett, amikor egy idős bácsi megrázta a kezemet, és áradozott a gólomról. Ha kikaptunk, hétfőn alig mertünk végigosonni a Vasmű úton a szégyentől. De jól szerepeltünk. Nagyszerű csapatunk volt. Zugéber, a kapus, Ullmann a centerhalf, Fejes, Kőhalmi, Krasznai, Ladányi és a többiek. Csatárnak gólt rúgni, védőnek gólt nem kapni – ez volt a jelmondatunk.”

Csapattársait elkényeztették a szurkolók, több ezres zsúfolt lelátó előtt szerepeltek, nagyszerű hangulatban: „Olyan légkörben futballoztunk, amelyben a győzelemért tettünk meg mindent a pályán. Volt hitem, akaratom, s csakis az járt a fejemben, hogy az én csapatom legyen a győztes! Ha valami nem sikerült, az nagyon bántott. Jó humorérzékkel vagyok megáldva, s ilyen helyzetekben fel tudtam oldani a rossz hangulatot a társak között. Meccsek után volt közös vacsora, nagy dumálások. És én ott meg is álltam. Tudtam: csak sportszerű életvitellel tudok a következő találkozón is jól teljesíteni.”

Lovász Béla 1927. május 8-án Komáromban született egy vasutas család hatodik, legkisebb gyermekeként. A helyi futballcsapatban kezdte pályafutását, már ott együtt játszott Czibor Zoltánnal, az Aranycsapat balszélsőjével és szintén kiváló tehetségű testvéreivel. 1949–55 között a Csepeli Vasas labdarúgója volt, az első osztályban 1950. március 4-én mutatkozott be, áprilisban negyedik mérkőzésen már háromszor talált a kapuba. 1951-ben és ’52-ben ismét együtt játszott a Lovász, Czibor balszárny. Az 1952-es és ’53-as szezonban is a csapat gólkirálya lett, utóbbi évben 25 meccsen 18 gólt lőtt. Válogatott csapattársaival, többek között Tóth II-vel, Keszthelyivel együtt a magyar futball aranykorában a tabella negyedik-ötödik helyén végeztek. Az 1952-es és ’53-as szezonban is a csapat gólkirálya lett. 1954-ben – a svájci vb idején – egy skandináv túrán fölényesen győzték le a térség válogatott csapatait. 1957-ben családjával költözött városunkba. 1963-ig a Kohász csapatának meghatározó játékosa volt, ebben az idényben 36 meccsen 30 találatot szerzett, ezzel itt is a csapat gólkirálya lett. 36 éves korában hagyta abba az aktív játékot, ezt követően éveken át a Kohász utánpótlás-edzőjeként dolgozott. Sok ifjú játékosnak tanította meg a fortélyokat. Tanítványainak futballtudása, segítőkészsége és emberi hozzáállása miatt elismerték, tisztelték.

2016-ban Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Sportjáért díjban részesítette.