2024.05.03. 05:00
Hétvégén nézzen fel az égre! Ilyen csodát láthat
Látványos csillaghullás várható vasárnap hajnalban.

Illusztráció: Shutterstock
Fotó: AstroStar
Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható május első hétvégéjén. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – írja az MTI a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása alapján.

Forrás: Shutterstock / illusztráció
Az Éta Aquaridák csillaghullás idején megfigyelhető meteorok a sebességükről ismertek, ugyanis igen nagy, hozzávetőlegesen 66 km/s sebességgel érkeznek, és hirtelen fékeződnek le a Föld légkörébe érve. Idén a raj vasárnap hajnalban éri el a maximumát. Az átlagos, óránként 25 meteor helyett most
akár óránként 60 hullócsillagban is gyönyörködhetünk
– olvasható a közleményben.
A leggazdagabb hullás hajnali 3 és 4 óra között, körülbelül fél három után várható. Érdemes kelet felé nézni az égbolton, és jó horizontú, sötét, vidéki észlelőhelyen gyönyörködni a májusi hullócsillagesőben.
Ha vasárnap hajnalban nem lenne derült, akkor sem kell csüggednünk, mert az Éta Aquaridák maximuma elnyújtott, így előtte és utána egy-két nappal is dús hullócsillagzáport láthatunk a hajnali órákban.

Fotó: Brian Donovan / Forrás: Shutterstock
A közleményben felidézik, hogy az Éta Aquaridák az év negyedik legintenzívebb meteorzápora, amely minden év május elején éri el csúcspontját. A meteorraj szülőobjektuma a Halley-üstökös.
A Halley-üstökös átlagosan 76 évente kerüli meg a Napot. A legkorábbi történelmi feljegyzése feltehetően Kr. e. 467-ből származik. Legutóbb 1986-ban járt földközelben, legközelebb pedig 2061-ben tér vissza.
Bulvár-celeb
- Rendezett otthon pár lépésben: ismerje meg az 1-3-5 módszert
- Receptgyűjtemény – így készül a tökéletes kolbász
- Mutatjuk, mit használjon cukor helyett
- Női séf csatlakozik harmadikként a Séfek Séfe csapatához
- 85 éve került a képernyőre minden idők leghíresebb macska–egér párosa (videó)