Egy év után szombaton újra a hazai uszodában szurkolhatunk

2019.11.16. 12:00

Ünnepre készülnek, ami a győzelemmel lenne teljes

Egy esztendő „Föld körüli” utazását követően végre hazatérhet a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese, hogy szombaton 17 órától ingyenesen megtekinthető mérkőzésen, a Fradi ellen avassa fel csodálatos megújuláson átesett uszodáját.

Gallai Péter

Fotós: LI

Fotós: LI

Embert próbáló, de egyben a közösséget még inkább összekovácsoló volt az az időszak, amíg a Fabó Éva Sportuszoda rekonstrukciója alatt Mihók Attila csapata albérletben volt kénytelen edzeni és játszani. Ám ennek mindenki legnagyobb örömére vége, szombaton a bajnokság nyolcadik fordulójában a DUE-Maarsk első ízben szerepelhet felújított otthonában.

Nem is akármilyen mérkőzésen, a BVSC szerdai legyőzése után újabb rangadón, a Ferencváros ellenin szurkolhat nekik a remélhetőleg táblás közönség. A fővárosi csapattal a szezonban a Magyar Kupa selejtezőjében már találkoztak a lányok, a csoportelsőként végzett csapat a Fradival játszotta legszorosabb mérkőzését. Garda Krisztina duplája révén az utolsó három percben sikerült nyerni 8-6-ra. Mellettünk még ők jutottak tovább az elődöntőbe, kiejtve a BVSC-t.

Klubunkon kívül a zöld-fehérek is bemutatkozhattak a nemzetközi porondon, az Euroliga selejtezőjéből azonban számukra nem sikerült a továbbjutás, utolsók lettek a csoportban.

Ziegler Diáék mi mással, mint győzelemmel és a szurkolókkal közös ünnepléssel avatnák fel az uszodát
Fotó: Zsedrovits Enikő

Az idei szezonra tovább erősítő FTC a bajnokságban első hat mérkőzését megnyerte, majd csütörtökön nagy meglepetésre, 12-12-es döntetlent játszott a címvédő és évek óta egyeduralkodó Újpesttel, aminek még utóbbiak örülhettek, mert Kasó Orsolyáék már 7-2-re és 11-8-ra is vezettek ellenük. A reminek köszönhetően már egyedül csak a Dunaújváros mérlege százszázalékos a bajnokságban, így különösen értékes lenne, ha a mai összecsapást megnyernék Gurisattiék, ami szezonbeli tizennegyedik sikerük lenne a hazai és nemzetközi porondon.

Ziegler Diána érhetően örömmel tekintett vissza a BVSC elleni sikerre, ami nagyon brusztos találkozón született, az eredmény ellenére egyáltalán nem volt könnyű. – A Magyar Kupa-csoportkör óta volt idejük felkészülni belőlünk, ami sikerült, de szerencsére elég jó le tudtuk reagálni a helyzeteket. Fegyelmezetten végigcsináltuk azokat az elemeket, amiket előtte gyakoroltunk, persze csúszott néhány hiba a játékba, de azon dolgoztunk, hogy szombatra kijavítsuk ezeket. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy így tudtak alkalmazkodni, s ilyen jó mérkőzést vívtak. Remélem, a Ferencvárossal szemben folytatjuk ezt a menetelést, amit végre hazai medencében tudunk játszani.

Ziegler Diána kiemelte: nagyon várták már a Fradi elleni mérkőzést, hiszen részükről ezzel avathatják fel az újjávarázsolt Fabó Éva Sport­uszodát, ahol egy éve játszottak utoljára.

– Természetesen ezt győzelemmel szeretnénk megtenni, remélhetőleg telt ház előtt, hívunk és várunk mindenkit. Az biztos, ez a meccs sem lesz sétagalopp, a kupaselejtezőben szintén legyőztük a zöld-fehéreket, de egyértelmű, hogy ők is kivideóztak minket azóta. Mi igyekszünk tudásunk legjavát adni, ami sikerre vezethet, így teljessé téve ezt az ünnepi napot – tette hozzá.

– Miután sikeresen hitelesítették az uszodánkat, alkalmasnak nyilvánították arra, hogy itthon rendezhessünk mérkőzéseket. Egy évet vártunk arra, hogy ismét a szeretett DFVE-szurkolók előtt játszhassunk. Azon nézők előtt, akik jóban-rosszban, nehézségben, könnyedségben mindig is a csapat mellett álltak, és támogatták klubunkat. Reméljük, újra remek hangulatot fogunk hozni, hiszen nagyon kiélezett meccsre számíthatunk, kiindulva abból, hogy nagyon szoros meccset játszottunk ellenük a Magyar Kupa csoportkörön – fogalmazott Vályi Vanda.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában