Az, hogy nyakig kikenték magukat a pálya homokjával, csak emelte a remek hangulatot

Az ott tevékenykedő remek sportemberek közül néhányat mutatunk be most önöknek.

Remek házigazda volt

A Fejér Megyei Kézilabda-­szövetség szervezési referense, Németh Miklós szemmel láthatóan elemében volt ezen a rendezvényen is. A mérkőzések minden résztvevő örömére vasaltan, problémamentesen követték egymást.

– Évről évre két fontos rendezvényünk van itt Dunaújvárosban, a Pentele és a Szent István-kupa. Öt női és három fiúcsapat jelentkezett, a lányok Kunszentmiklósról, Székesfe­hér­várról, Veszprémből és Za­la­egerszegről érkeztek, mellettük itt volt a hazai csapat is. Ez a találkozónk nem része az országos tornának, ezért többnyire igazi jókedvű bulimeccseket vívtak egymással a csapatok. Ahogy haladt az idő, élesedett a helyzet, és akkor már mindenki egy kicsit jobban odatette magát, hiszen egy dolog a barátság, a másik a kupanapi tabella állása. A résztvevők korosztálya meglehetősen vegyes. A fiúvonalon itt van az utánpótlás-korosztályunk. A lányoknál a legfiatalabbak mellé beállnak a már idősebbek is, így együtt jól kiegészítették egymást.

Minden csapat ilyen „Nyulat” szeretne

A Dunaújvárosi AC fiú kézilabdásai is megérezték már a siker ízét, és tudnak azonosulni a hozzá vezető kemény feladatokkal. Busi Balázs hosszú pályafutása indokolja, hogy mint egy strandkézilabdás tanár úrra figyeljek rá, hiszen minden megtanulható trükköt ismer, és a titkosak egy részét is elárulta. Hibátlan stílusával egy stand-upos előadót is két vállra vitt volna, pedig végig pályán volt a barátságos harminchárom fokos hőmérsékleten. Óriási lelkesedéssel és ördögi fifikával vetette magát a játékba a győztes DAC színeiben. Ő volt a csapata különleges posztján, a „Nyúl” szerepében alkotó játékos.

– Nagy a lehetőségem és a felelősségem is, hiszen a találataim kettőt érnek. Persze azoké is, akik pörgésből vagy kínaiból lövik a góljaikat. A szabályokat és a lehetőségeket jól lehet alkalmazni, mert nagyon trükkös, élvezetes játékot tudunk bemutatni. Természetesen óriási harmóniában kell lennem a kapussal, mivel csak az egyikünk lehet a pályán. Csak egy oldalon cserélhetek, és jól időzítve kell azt végrehajtani. Támadásnál mindig emberelőnyben vagyunk, viszont kapus nélkül vállaljuk a kockázatot. Pontosan kell játszani. A ma pályára lépő korosztály elég vegyes, hiszen vannak egészen fiatalok és mellettük olyanok is, akik már elmúltak húszévesek… Én például már negyven leszek decemberben – teszi hozzá önmagát igazolva, de nevetve. – Ebben a szak­ágban az a jó, hogy mivel a fizikális terhelés kisebb, mint a teremkézilabdáé, a sérülés veszélye nélkül, nyugodtan lehet játszani. Itt nem full kon­taktban vívjuk a csatákat. Vigyázunk egymásra.

Ezzel együtt nem könnyű ez sem. Például becsapós a labda, amelyet homok borít, ezért még magunkat is jól kinevethetjük, amikor úgy érzed, hogy most könnyen betalálsz, de végül méterekkel mellé lősz, mert könnyen kicsúszik a kézből. Mellette a talajról is másképpen, nehezebben lehet elugrani. Egész életemben a győzelemért küzdöttem, és szerencsére a most bennünket követő generáció is kezd ezzel a céllal azonosulni. A mai azonban nem vérre menő küzdelem, inkább önfeledt szórakozás volt – villan a szeme, látni, hogy újabb tréfamenetbe kezd. – Amennyiben ma nem mi nyernénk, biztosan nagyon szomorú lennék, és bánatomban sokat sírnék egy sötét szobában [persze hogy ők nyertek…]. Az itt lévők többségével régóta ismerjük egymást, rengeteget játszottunk együtt és egymással szemben is.

A nap sztárja Balogh Beatrix, azaz BB volt

A feledékenyeknek és a túl fiataloknak elmondjuk, hogy ez a hölgy a dunaújvárosi női kézilabda nagy generációjának egyik meghatározó, klasszis tagja volt. Fényes eredménylistájával e kupanap kapcsán már eldicsekedtünk. Nagy örömünkre nemcsak az emlékeiből él, amit az edzőként irányított csapata is bizonyított, hanem a pályára lépve is figyelemre méltóan teljesített. Róla röviden és kötelezően körülbelül ennyit mondhatunk, és még azt is eláruljuk róla, hogy a népes mezőny legszerényebb és -mosolygósabb lányaként vezette a Zala Gyöngyei elnevezésű csapatát.

– Nagyon jó érzés, ahogy a többiek fogadtak. A csapatom edzője és játékosa is voltam, ezek a lányok teljesen ifikorúak, abból is a legfiatalabbak közé tartoznak. Könnyen vagyok közöttük a rangidős! – teszi hozzá nevetve, pláne, hogy a nagylányával együtt lépett a pályára. – Előbb szélen, majd egy kicsit beállósként is vállaltam szerepet, ahol éppen szükség volt rám. Nekem nagyon tetszik ez a játék. Évről évre megpróbálok egy picit részt venni benne. Szeretném a lányokkal is megkedveltetni. Mi még nem vagyunk profik benne, de nagyon jó lehetőségnek találtam, hogy itt Dunaújvárosban beszállhattunk a versenybe. Kellemes dolog, hogy egész nap kint vagyunk a szabad levegőn, szól a zene, közel a víz, ideális a közeg. Egyedül az örömjátékot vártam el tőlük, és azt, hogy egy kicsit tanuljunk is. A könnyed játékossága és a jó körülmények miatt nagyon üdítő volt ez a nap a nemrég elkezdett alapozásunk közben. Bár edző vagyok, de még nincs kispadom, itt toporgok a vonal mellett. Hogy zajos vagyok-e? Ahogy mindenki ismer, nem sikítok és kiabálok, megpróbálom csendesen megoldani a dolgokat. Egyenlőre így is működik a dolog. Zalaegerszegen az NB II-ben vagyunk, és a célunk ezzel a megyei szintű csapattal a bennmaradás. Ez a realitás. Majd ha ezek a kislányok felnőnek, ők lehetnek az előrelépésünk zálogai.

Neki ez remek játék volt

A kupát a hazai – rendező – csapat, a Steel Beach Girls vihette magával. Chikhi Lillát pazar jókedvében találtuk, amit a hely és a rendezvény varázsá­tól kapott. Az, hogy nyakig kikente magát a pálya homokjával, csak emelte a hangulatát. A kézilabdára született hölgy igazán elemében volt ezen a napon!

– Igazi kézilabdás családból származom, nálunk mindenki ezt csinálta. Kilencéves korom óta vagyok a pályán, és amint látható, az már nem most volt! Az előző három évben a nemzeti strandkézilabda-bajnokságban szerepeltem, ami még ennél is nehezebb megterhelést jelent. Az idén sajnos ez volt az első alkalom, hogy pályára léptem. Ez más, mint amit a csarnokokban játszunk. Annak, aki csak ott kézilabdázik, ez egy hatalmas buli és felüdülés. Sokkal látványosabb annál, hiszen a kétpontos lövésekkel nagyon fel lehet dobni ezt a játékot. Mivel nincs leütés, sokkal gyorsabb is. Nekem a szerelmem ez a sportág, de ez is megterhelő, mert napon és a homokban játszunk, ami sokat kivesz belőlünk. Itt bátrabban ugrunk, mert kevésbé fájdalmasak az esések, amikor a homokra érkezünk. Erős napsütésben jó, ha gyakran locsolják a pályát, mert a forró homok szétégeti az ember lábát, de akkor cserében keményebb is lesz. A mai napon is a minél jobb helyezés elérésért küzdöttünk, de mellette a jó szórakozás is célunk volt. Van közöttünk két-három olyan lány, akinek ez volt az első alkalma, hogy kipróbálja a strandkézilabdát. Nagyon ügyesen mozognak, pörögnek, szemmel láthatóan élvezik ezt az új kihívást. Nyilván győzni mindig jó, ma is örültünk neki.

Vita nélkül viselték a döntéseit

Szinte hihetetlen mennyiségben, rezzenéstelen arccal dolgozza végig az egymást követő női kézilabda- és futsal­mérkőzéseket. Lehet, hogy a munkája közben voltak tévedései, de hogy azt mégis mindenki jóként elfogadja, az az eddigi hibátlan pályaívének is betudható. A sportéletben bemutatott pontosság és a felkészültség mintaképével, Csőregi Lászlóval beszélgettünk. Ezen a délelőttön neki is volt egy gyenge pillanata. Az, hogy ismét pontosan jelent meg a kezdésre, pedig csak nézőnek érkezett. Máris felkérték játékvezetőnek.

– A hivatalos játékvezető nem ért ide, és máris kaptam a rendezőktől egy nyolcórás sétálós programot a tűző napon, a bokáig érő homokban… Brutális feladat. Ez a sport a napfénnyel, a jókedvvel és látvánnyal egyenlő. Nagyon jó nézni és játszani is. A mai esemény inkább a játékról szól, de láttam nagyon tehetséges résztvevőket is, akiknek lehet, hogy ez lesz a jövőjük. Szép dolgokat műveltek. Hárman a mezőnyben és a kapus van a pályán, ezért rengeteget kell mozogniuk a mérkőzések alatt. Bár folyamatos, az oldalvonal bármelyik pontján végrehajtható cserére van lehetőség, és tízperces a szünet a két félidő között, de nagyon sokat kivesz a ­meccs a játékosokból. Szerencsére nincsenek őrjöngő mesterek a kispadon, és azt sem kiabálják, hogy nem okos a bíró. Mert természetesen az! – mondja széles mosollyal. – Máskor is nagyon szívesen jövök érmeket átadni, de ezt a játékvezetést inkább átadom a fiatalabbaknak. A korábbi években sok strandkézimeccsen fújtam, ezért nem jelentett gondot az azonnali beszállás. Ezt nem szabad a teremkézilabdával összehasonlítani, mert teljesen más sportág. Tulajdonképpen a három lépés szabályán kívül elsőre nem is tudok túl sok mindent mondani, ami azonos a kettőben. Itt nem kell túl szigorúnak lenni, mert nincsenek durva játékosok. Ez a jókedv kupanapja. Mindenki vigyázott rá, hogy az is maradjon.

– Az egész életét a sporttal kapcsolatosan tölti? – tettük fel a kérdést.

– A rengeteg séta közben végiggondoltam a sport­életemet, ami a búvárúszással kezdődött, mellette párhuzamosan jött a kézilabda. Középiskolában a kosárlabda és a búvárúszás, az egyetemen pedig visszatértem a kézihez. Utána is mellette maradtam. Az elmúlt években a szabadidős elfoglaltságom legfőképpen a női kézilabdához és a futsalhoz köt, amely szintén remek sportág. Ezekben dolgozom, látom őket, de otthon már nagyon megválogatom, hogy mire kapcsoljam be a tv-t. Az említett sportágakban a kiemelt mérkőzéseket követem, mellette az úszást nézem szívesen.