Perjámosi Sándor, a sikerévek tanúja

Ő volt Dunaferr SE korábbi ügyvezető elnöke, akit a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottsága, fair play diplomával tüntetett ki.

Az örökifjú és mindig vidám Perjámosi Sándor feleségével, Perjámosiné Tóth Erzsébettel, aki lerakta az úszás alapjait Dunaújvárosban, az úszószakosztály negyvenedik évét ünneplő összejövetelen is természetes, hogy itt volt.

Azt képzelem, hogy az ön elnöksége alatti időszak volt a klub „aranykorszaka”.

- Sok „aranykorszaka” volt az egyesületnek. Nagyon boldog vagyok, hogy annak a korszaknak voltam a részese. Öt csapatbajnoki arany, ezek mellett BEK, szuperkupa és mindenféle más győzelmek vegyesen. Minden szakosztály, amelyik a csapatsportágban jeleskedett, bajnok akart lenni, és az is lett. Egyszer, kétszer sőt van, aki háromszor is a csúcsra érkezett. Egymást húzták a még jobb eredmények eléréséért. Nagyon örültem mindegyik sikerének, és boldog vagyok, hogy közöttük lehettem.

Valamit biztosan hozzátett ezekhez a sikerekhez?!

- Nem, nem, nem! Ez csapatmunka volt. A Dunaferr állt mögöttünk. Egy olyan támogató cég, amely biztosította a nyugodt felkészülés anyagi hátterét. Ez vitathatatlan, nagyon sokat számított. Akinek itt szerződése volt és megígérték neki, hogy fizetést fog kapni, az meg is kapta. Ez óriási dolog volt, amire szintén nagyon büszke voltam. Amikor néhány évvel ezelőtt fair play díjat kaptam, akkor azt hangsúlyozták ki, hogy nem kellett egy sor ügyvéddel szerződést kötni, mivel, ha én kezet adtam rá, akkor betartottam azt, mindig kinyílt a pénztár és volt fizetés.

Életkép a régi kézilabda-mérkőzésekről... Perjámosi elnök úr a kézilabda-mérkőzéseken, szinte kizárólag a bejárat melletti kapu árnyékában, az oldal és az alapvonal kereszteződésétől talán, ha egy méterrel állt. Onnét, szinte rezzenéstelen arccal szurkolta végig a küzdelmeket. Soha nem ült le a VIP székekre. Miért?

- Ennek nagyon egyszerű oka volt. A meccsek közben többnyire beszélgetni szoktam. Akár saját magammal is. Sőt, bevallom káromkodni is. Na most, ha az ügyvezető elnök a VIP páholyban káromkodik, vagy csúnyán beszél, az nagyon rosszul jött volna ki. Kiválóan éreztem magamat ott, azon a helyen. Azóta többször is felhívtak már és azt mondták, hogy „hiányzol onnét a sarokból!” Ez nagy megtiszteltetés a számomra. Ma is megnézek minden meccset, amit televízióban közvetítenek, és eszembe jut, hogy milyen nagyon jó érzés volt ott állni.

Ön belebeszélt a meccsekbe? Utasította a játékosokat, vagy az edzőket?

- Magamban feltétlenül. Mindent elkiabáltam, de igazából soha. Erre szerződtettük az edzőt, vagy nem?! Amennyiben tőlük többet tudtam volna, akkor én ülök a kispadon! Szakedzői diplomám van, de soha nem vettem a bátorságot ahhoz, hogy egy trénernek akárcsak egy rossz mondatot is kiejtsek a számon. Még tanácsot sem adtam.

Aztán idővel a jégcsarnokban is rendszeresen találkoztunk.

- Minden meccsen ott voltam. Ezek a hétvégék rendre teljes programot adtak a számomra. Gyakran eszembe jut, hogy egyszer odajött hozzám egy úriember, és azt mondta: itt voltam a családdal és megnéztük a labdarúgómeccset. Utána a kézilabdára mentünk és most pedig következik a jégkorong-mérkőzés. Tudja mennyibe kerül ez nekünk? Visszagondolva, az szinte semmibe sem került ahhoz képest, hogy ma mennyit kell fizetni ezekért. Nagyon becsültem azt az embert, mert a családját hozta ki a sporteseményekre! Több dologról is elmondtam már, hogy büszke voltam rá. Ez is azok közé tartozik. Itt jó közönség volt, mert az emberek családosan is örömmel kijöttek, akár a gyerekekkel is. Nem kellett félni semmitől, mert itt nem volt balhé. Olyan volt, mint egy nagy család, és ha ez megmarad, akkor mindent meg lehet oldani!