A sínek a végtelenben, a mozdonyvezetők pedig Rácalmáson találkoztak (videóval)

A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület alkotó kedvének köszönhetően egy olyan emlékparkot alakítottak ki, ahol egy étkezőkocsi szemlélteti, milyen is volt a XX. század vasúti gasztrokultúrája, és a Púpos becenévre hallgató, M40.103 típusú, Ganz-MÁVAG gyártmányú dízelmozdony elégítheti ki a kötöttpályás közlekedési rendszer iránt érdeklődők kíváncsiságát. A járművek kívül-belül megújulva, korhű festéssel, még pályaszámmal is ellátva várják az érdeklődőket. A bejárható vonat minden négyzetcentiméterén muzeális relikviák láthatóak, amik Gyöngyösi László magángyűjteményéből valók. A gyűjtő személyesen, házigazdaként fogadta az elmúlt kedden a huszonegy tagú társaságot is. Mindez egyáltalán nem a véletlen műve, hiszen László maga is dolgozott mozdonyvezetőként. Így sokat mesélhetett a vendégeknek arról, milyen volt régen mozdonyvezetőnek lenni. Mint elmondta: az ember első szerelme a legemlékezetesebb. Ő amióta először megszólalt, mozdonyvezető szeretett volna lenni, aztán amikor belekóstolt a szakmába és megismerte a munkát, rájött, ez mégsem neki való. Pedig akkoriban, pedagógusként dolgozó feleségénél négyszer több volt a fizetése. De maradt a közlekedésnél, földön, vízen és levegőben is érvényes jogosítványai vannak. Azonban a szerelem a vasúttörténeti parkon keresztül tovább él.

A vendégek hagyományőrző céllal, már második éve jönnek össze rendszeresen. Kiváló lehetőségnek tűnt, hogy egy ilyen, vasúttörténeti szempontból különleges helyszínen találkozzanak. Lapunknak a találkozó szervezője, Kolláth András adott interjút.

– Célunk, hogy az aktív pályafutásunk alatt és majd a nyugdíj után is tartsuk a kapcsolatot. Hiszen két évet szinte reggeltől estig együtt töltöttünk a képzés alatt. Egyébként nem csak férfiak, de egy hölgy is vizsgát tett velünk. Összejöveteleinket a vállalat is támogatja szakmailag, s alkalmanként anyagilag is. Ma az ország több pontjáról érkeztünk Rácalmásra. Közösen főztünk, egy finom marhagulyást, majd, olyan csapatépítő játékokat játszottunk, mint a vasutas activity, vagy a vasutas szerencsekerék.

A mozdonyvezetői munkáról Kolláth András elmondta:

– Ez nem is munka szerintem, hanem felelősségteljes hivatás, amihez a család támogatása is fontos tényező. Éves szinten mintegy 30 millió tonna áru szállításában veszünk részt, a rakományunk nagyon sokféle töltőtolltól a személyautóig. Magyarországon egyébként több mint 50 vasúttársaság működik. Egy hónapra előre tervezett vezénylés alapján dolgozunk. A munkakezdés előtt 4 órával telefonálni kell, hogy az ország mely részén kell felvenni a munkát, és az oda közlekedő első vonattal el kell indulni. Ha ez nem így történik, egyszerűen megszűnik a munkaviszony. Egy mozdonyvezető nem késhet. Tehát úton vagyunk éjjel, nappal, esőben, hóban, nyáron és télen, de ünnepnapokon is. Mindemellett a mozdonyvezetőknek háromévente teljes körű, szigorú vizsgát kell tenniük az egész utasításból, és a mintegy ezer oldalas vezénylésből, ezen túlmenően pedig szigorú, munkaköri egészségügyi alkalmassági és pszichológiai vizsgálaton is részt kell venni.

Ugyan gőzmozdonyt már nem vezetünk – hiszen azok már csak a kisvasutakon és nosztalgiajáratokon teljesítenek szolgálatot –, de nehéz munka a miénk. Egyébként édesapám is mozdonyvezető és 42 éve szervez ilyen találkozókat. Az ő társai között van szívsebész, de magánvasúti cégvezető is, én is ezt a hagyományt szeretném tovább vinni.