Legyen minél előbb ott a nevük a nagy képek között    

A tehetséges fiatal edzői kar által oktatott, nevelt magyar utánpótlás-játékosok lesznek (már félig-meddig azok) a Kohász igazi értékei. Ennek a fejlődésnek, előrehaladásnak nemcsak az egyesület örülhet, hanem az egyetemes magyar kézilabdasport, esetünkben annak női ága is.

Persze ez egy folyamat, máról holnapra nem lehet Bajnokok Ligája-szintű fiatalokat bedobni a mély vízbe. Viszont tagadhatatlan, hogy fel tudunk állítani egy olyan névsort, amelynek tagjai ott kopogtatnak az első csapat ajtaján. (Tessék megjegyezni őket: Németh Kata, Jovovity Jovana, Fodor Neszta, Mihály Petra, Koronczai Petra, Takács Cecília, Husti Hanna, Braun Laura Csenge… Elnézést a többiektől. Folytatás majd következik.)

Természetesen a tehetséges dunaújvárosi tizenéveseket a szövetség is felfedezte, és megy is rendszeresen a válogatottba hívó értesítés. A legutóbbi fantasztikus sikert a közelmúltban érte el az U 17-es magyar csapat az Európa-bajnokságon megszerzett aranyéremmel. Két Kohász-játékos, Németh Kata kapus és Koronczai Petra – akit nem egyszer a meccs legjobbjának választottak – irányító-átlövő is komoly érdemeket szerzett az Eb megnyerésében.

– Az első hely megszerzése már a kontinensviadal elején eldőlt. Szóban. Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző ugyanis megkérdezte a lányokat: mit szeretnétek elérni? A válasz egységes, egyértelmű válaszként hangzott el: megnyerni az Európa-bajnokságot. Vajon miért, hogyan lehettek lányaink ilyen magabiztosak?

Koronczai Petra: – Nagyon erősek voltunk mentálisan, gondolkodásban.

Németh Kata: – Nagyon bíztunk a felkészülés sikerében, hasznában. Én sokat köszönhetek a kapusedzőnek, Nagy Zoltánnak is. Olyan csapategység alakult ki, amelyet belülről is látva – hiszen mérkőzésről mérkőzésre egyre jobbak, határozottabbak voltunk – magabiztosságot szereztünk.

K.P.: – Minden meccsünket megnyertük, úgy, hogy beleéltük magunkat a végső győzelem gondolatába, érzésébe. A játék közben egymásnak segítettünk, noszogattuk, buzdítottuk a másikat, és bíztunk is egymásban.

– Nagyszerű lehetett egy ilyen lelki háttérrel, eltökélt szándékkal futni, kézilabdázni a győzelem felé. Így érvényesülhettek a szakmai megoldások is. Igaz ez?

N.K.: – Valóban legtöbbször eredményesek voltak a játékelemek. A kapusedzőmmel kielemeztük az ellenfeleink lövéseit, hova lőnek, alsó, felső sarok…

K.P.: – A támadásokat is kielemeztük. Megbeszéltük az ellenfelek megoldásait, a stílusukat. És természetesen a védekezésünket is megterveztük. Jól sikerültek a mozdulatsorok. Én az elődöntőben, a dánok ellen hatszor, a döntőben pedig a svédek ellen hétszer voltam eredményes. Bejöttek a cselek, az átlövések…

– Celjében, Szlovénia harmadik legnagyobb városában, leírhatatlan hangulatban játszott a magyar válogatott. Nagyon sok szülő, szurkoló utazott el oda, hogy a helyszínen buzdítsa a mieinket. De ne feledjük: a tiszteletet az ellenfelektől is megkapta a magyar csapat…

N.K.: – Valóban így történt. A banketten a terembe utolsónak belépő magyar küldöttséget őszinte, nagy tapssal fogadták a többiek. Ez szép gesztus volt.

– Lányok, nagyszerű élménnyel gazdagodtatok. De máris megérkezett az újabb sorozat, a munka ideje. Hogyan tovább? Most ez itt a kérdés…

K.P.: – Eddig ez az első helyezés volt a legnagyobb sikerünk. A boldog, szép élmény visz előre majd bennünket. De tudom: helyén, felelősséggel kell kezelni az eredményeket. Nekem a következő nagy célom az U 18-as világbajnoki részvétel. Ez Kínában lesz.

N.K.: – Szép lenne az NB I B-ben a legjobb ötbe kerülés, az ifiben pedig csapatunkkal legyünk a négyes döntőben. Nem tagadom, van még egy nagy álmom is: a csarnok falán a többi első osztályú felnőttjátékos nagy képe mellett legyen ott az enyém is.