Óvári Éva Dunaújváros női tornászikonja is hazalátogatott a tornacsarnok névadó gálájára

Több száz néző volt kíváncsi a DKSE tornászainak évzáró bemutatójára. Trenka János és edzői csapata százötven különböző korosztályhoz tartozó verseny- és hobbitornásza kiváló show keretében mutatta meg a jelenlévőknek, hogy mit tanultak az edzéseken. Az idei gálát nagynevű, negyvennél is több tagot számláló vendégség tisztelte meg jelenlétével. Horváth Lászlóné Elek Anna Pancsi néni, Borsos János és Kolics Éva edzők már a csarnok megépítése előtt edzették azokat a tornászokat, akik sikert sikerre halmoztak a hetvenes-nyolcvanas és kilencvenes években. A jelenlévők nagy örömére eljött Óvári Éva, Lővei Mária, Kovács Péter és Pánczél Miklós is, Supola Zoltán pedig telefonon jelentkezett be az Egyesült Államokból. Három olimpiai bajnokunk – Berki Krisztián, Kovács Antal és dr. Magyar Zoltán – is fontosnak érezte, hogy személyes jelenlétével adjon megerősítést a Dunaújvárosban folyó kiváló szakmai munkához. A gála egyik legsikeresebb produkcióját az edzői csapat adta elő búvárshow-jával, a fináléban pedig a múlt és jelen kiválóságai mutattak egy-egy gyakorlatelemet a jövő reménységeinek.

Sokszoros magyar bajnok és a legszebb tornásznő volt

 A gálát követően megilletődve ültem leegyikőjükkel, Óvári Évával beszélgetni, mert kisgyerekként ő volt az a sportoló, akinek a nevét először megtanultam. Csak annyit tudtam róla, hogy nagyon, de nagyon szorgalmas, kitűnő tanuló és sikeres tornász. Egy iskolába jártam vele, de csak képekről ismertem. 
Két olimpián vett részt, sokszoros magyar bajnok és nyolcvanháromban a legszebb tornásznőnek választották meg a Budapest Sportcsarnokban rendezett világbajnokságon. A végtelenül szerény és mindig jó kedélyű olimpikonunkkal 2008-ban találkoztam életemben először egy brüsszeli rendezvényen. Azóta néhány hónap híján tizenöt esztendő telt el, most „hazai pályán”, egykori második otthonában váltottunk néhány szót.

Számára első látásra szerelem volt a torna

– Ha szabad ilyet mondanom, Óvári Éva városunk sportjának sokáig legismertebb képviselője volt. A mai harmincas és annál idősebb korosztályból mindenki ismeri és szereti önt. Mikor és hol ismerkedett meg a sportággal?

–  Elsős koromban, 1968-ban kezdtem el tornázni, és mondhatom, hogy első látásra szerelem lett számomra. 

– Az 1973-as úttörő olimpia egyéni összetett versenyének megnyerésével robbant be a magyar női tornasportba, azonban első korosztályos sikerei még korábbra nyúlnak vissza…

– Igen, előtte két évvel Miskolcon is voltam úttörő olimpián, és ott is első lettem. A miskolci verseny azért volt különösen érdekes, mert akkor még csak két és fél éve tornáztam. 

– Ötven esztendő távlatából milyen emlékei vannak a „hazai pályán” megrendezett úttörő olimpiáról?

– Élénken él az emlékeimben a dunaújvárosi esemény, mert én mondtam az eskü szövegét, és nagyon, de nagyon izgultam. A hazai versenyt annyira vártam, amelyen szerettem volna legyőzni a (Tóth) Margitot, hogy az utolsó előtti hétvégén belógtam a tornacsarnokba, és a korlátgyakorlatomon változtattam azért, hogy több pontot kaphassak, ami sikerült is. Komoly ellenfelek voltunk, de nagyon szerettük egymást, és Margit is kiváló tornász volt. Ha nem lett volna kettőnk között ez a nagy versengés, akkor én sem jutottam volna el olyan szintre, mint ahova végül sikerült. Margit inspirált arra, hogy minél jobb legyek.

A ’76-os montreali magyar csapat legfiatalabb tagja volt

– A Wikipédia szerint ön volt a ’76-os montreali magyar csapat legfiatalabb tagja. Hogy gondol vissza a Kanadában megrendezett olimpiára?

– Tizennégy évesen valóban én voltam a XXI. Nyári Olimpiai Játékok legifjabb magyar résztvevője. Nagyon különleges élményt jelentett, ahogy beköltöztünk az olimpiai faluba, ahol sok híres sportolóval találkozhattunk. Egy közös kép is készült Kamuti Jenővel, aki negyvenévesen a csapat legidősebb tagja volt. Megtisztelő volt, hogy Magyarországot képviselhettük. A verseny is fantasztikus hangulatban zajlott, és csapatban a negyedik helyet sikerült elérnünk, amire jó szívvel emlékszem. Maga az ország, Kanada is különleges élményeket adott, ahol minden más volt, mint itt Európában. 

– Egyik legsikeresebb szereplése a strasbourgi világbajnokság volt, ahol…

–  …gerendán negyedik helyezést értem el, ami nagyon nagy siker volt. Azóta magánemberként is visszamentem a francia városba. Amikor az Egyesült Államokban éltem a családommal, akkor Montrealba is ellátogattunk, és megnéztük azokat a helyszíneket, ahol hetvenhatban versenyeztem. 

– 1983-ban hazai rendezésű világbajnokságon vett részt, ahol önt választották a legszebb tornásznőnek. Hogyan fogadta az akkori döntést?

– Meglepődtem, mert sok csinos tornász volt, szégyellős is voltam egy kicsit, és nem láttam magam szépnek a többiek között. A csinosak között voltam állítólag, de rajtam kívül is voltak ilyen tornászok. 

– Tudjuk, hogy hosszú évek óta külföldön él. Milyen gyakran látogat haza?

– Lehetőleg minél többször, és ez attól is függ, hogy mennyi intézni való van itthon, illetve a férjem munkájától is, mikor tudunk jönni. Általában három-négy alkalommal évente, de néha gyakrabban is. A gyerekeink Amerikában élnek, és őket is igyekszünk minél többször meglátogatni. Nagyon sokat utazunk, és a lehetőségeinkhez illesztjük a látogatásaink sűrűségét.

Nem számított ilyen fogadtatásra...

– Számított ilyen fogadtatásra, mint ami most érte Dunaújvárosban?

– Nem, nagyon meglepődtem, és igazán megható volt. Sok, régen nem látott ismerősömmel, illetve csapattársammal, vagybarátommal találkozhattam a lelkes közönség előtt. 

– Könnyű döntés volt hazajönni a gálára?

– Igen, amikor megkaptam a felkérést, hogy jöhetek, azonnal döntöttem, és most itt vagyok. Nagy örömmel érkeztem, mert hosszú éveket töltöttem itt a dunaújvárosi csarnokban. A sok küzdelem, a célok elérése, az egész közeg, ami körülvett engem a sok sikerrel párosulva, örök élményt jelentett nekem.