Régen szentségtörés lett volna, most ez egyáltalán nem az

Volt időszak, amikor szentségtörés lett volna egy nyolcaddöntő elbukása után arról beszélni a dunaújvárosi hoki esetében, hogy nem lehet panasz az eredményre. Azonban, ha a közelmúltat tekintjük, akár felüdülésnek is nevezhetnénk az Acélbikák teljesítményét.

Nem véletlenül nyilatkozta az utolsó mérkőzés után (DAB –Gyergyói HK 3–4 hosszabbításban) Niko Eronen, a dunaújvárosiak vezetőedzője a többi között azt is, hogy: „Ezzel véget ért számunkra a szezon, voltak céljaink azzal kapcsolatban, hol szeretnénk lenni, ezt elértük, de természetesen evés közben jön meg az étvágy, szóval most azért van bennünk csalódottság is. Úgy gondolom, ezek a srácok az elmúlt évek kemény szezonjai után adtak egy kis reménységet ennek a városnak, olyan csapat lettünk, amelyet senki sem becsülhetett le egy szériában sem. Kemény munkát végeztek a srácok, büszkék lehetnek magukra.” 

Aki évek óta követi az Acélbikák teljesítményét, az valószínűleg azon a véleményen van, hogy az utóbbi két bajnokságban méltatlan volt a csapat szereplése a sportág dunaújvárosi múltjához viszonyítva, de alapvetően is. 

Egy évvel ezelőtt úgy lett mindössze tizenhat ponttal, három győzelemmel a csapat utolsó az alapszakasz után a tabellán, hogy az előtte végzett Titánoknak pontosan dupla annyi pontja volt, mint a dunaújvárosi alakulatnak. A mínusz százharmincegyes gólkülönbségről már ne is beszéljünk. Ugyanúgy, mint a két évvel ezelőtti teljesítményről, amikor egy kimondottan jó kerettel (Kovács Bronson Zoltán, Nilsson Daniel, Mazurek David, Azari Zsolt, Odnoga Mátyás, Mestyán István, Szappanos Dávid, Dansereau Keegan, St. Pierre Martin Louis) szégyenszemre utolsó lett az alapszakaszban a társaság. Az pedig még rosszabb volt, hogy mindkét évben az eredménytelenségnél nagyobb csalódásnak számított a szívtelen játék. 

Erre a bajnokságra „modellt” váltott Azari Zsolt klub­elnök, fiatalított, és átnyergelt a finn vonalra. A csapatot többször is komoly sérülés- és betegséghullám érte el, de végig partnere volt az egész mezőnynek, talán csak az alapszakaszgyőztes ­BJAHC ellenszerét nem találták a fiúk. Néhány esetet leszámítva, a nagy különbségű vereségek elkerülték az együttest. Apró öröm, de két szezon után az alapszakaszban a székesfehérvári Titánok, amely most FEHA19 néven indult, a dunaújvárosiak mögé került. 

Az pedig mindenképpen kiemelkedő eredménynek számít, hogy az Újpestet, amely a bajnokság rajtja előtt nem is titkolta azt a szándékát, hogy döntőbe kerüljön, de az éremszerzés a céljuk volt, a kvalifikációs play-offban az Acélbikák búcsúztatta. (Az UTE edzőpárosát, Virág Csabát és Baróti Zsoltot szinte rögtön a kudarc után menesztette az újpesti vezetés. Régen volt már arra példa, hogy a dunaújvárosi csapat edzőt buktasson, tekintsük ezt is az előrelépés jelének.) 

Most kérdés az, hogy a klub­elnök miként dönt, ad-e még ennek a szakmai stábnak, a játékosoknak újabb egy szezont a bizonyításra. Mivel talán a legkisebb költségvetése az Erste Ligában a DAB-nak van, érdemes lenne elgondolkodni egy hároméves időszakon különösebb átalakítás nélkül, hátha lenne benne fantázia.