Nagy küzdelem után mentették az egy pontot

A megújult keretből kilencen (!) várták a cserepadon, hogy lehetőséget kaphassanak a nagyon fontos mérkőzésen. A nézőkkel együtt meglepődve figyelték a meccs előtti rutinjukat egykedvűen végző sárváriakat, akik összesen egy cserével érkeztek az első ránézésre számukra nem túl jelentős eseményre. A szemre háromszoros túlerő a vendégek gyors ledarálását ígérte, és látványos győzelemmel kecsegtetett. Másként történt. 

DF – Sárvár 1–1 (0–1) 
DF: Cseresnyés – Csányi, Boldizsár, Villám, Godslove. Csere: Bán (kapus), Kovács, Tóth, Béni, Gráczer, Szili, Ivacs, Németh, Dobrovitz. 
A találkozón hihetetlen nagy küzdelmet láthattunk, amelyben mindkét csapat megszámlálhatatlan helyzetet dolgozott ki. Az elsőt a vendégektől Lőrinc értékesítette. Ezt követően a piros mezesek szinte mindent elkövettek a fordításért. A már említett csatában az egyik nagy visszatérő, Ivacs Gábor egyenlítő találata hozta meg a reményt a hazai győzelemre a 37. percben, de a hősiesen küzdő sárváriak, akiknek még veszélyeztetésekre is maradt erejük, a parádés teljesítményt nyújtó Soós kapus biztosításával kitartottak. 
Vehetjük úgy, hogy a csapat szorgalmasan gyűjtögeti a pontjait, hiszen zsinórban harmadik döntetlenjét érte el – kérdeztük Facskó Józseftől, a dunaújvárosiak edzőjétől. 

– Azt gondolom, ebben a keretben, ahogy a múlt heti mérkőzésen is, benne maradt két-két pont. Azért nehéz mondanom bármit is, mert mi egyenlítettünk és irányítottuk a játékot is. Arra lenne szükségünk, többet tudjunk edzeni, vagy egyáltalán gyakoroljunk. Láttuk, hogy az ellenfél öt fővel érkezett, és azt gondoltuk, az eredmény szinte magától megérkezik. A félidőben hiába hívtam föl a figyelmet erre a hibás gondolkodásra. 
Vajon igazságos a döntetlen? Soós Benjamin, a Sárvár csapatkapitánya így válaszolt: – A helyzetek alapján ide és oda is eldőlhetett volna a ­meccs. Igaz, kevesen voltunk, de mindannyian száztíz százalékot tettünk ki a pályára.