Dunaújváros

2022.01.14. 20:44

A folytatásban újfent nem csak a pályán dőlhetnek el a meccsek

A szezon előtt a télire várt helyéről és pontszámmal folytatja a női kézilabda-bajnokság tavaszi küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. A DKKA szombaton 18 órakor a Vasas ellen lép pályára idegenben, a két pont begyűjtése nagyon fontos.

Gallai Péter

Vágó Attila vezetőedző számára is okozhat fejtörést a csapat összeállítása Fotó: Laczkó Izabella

Vágó Attila vezetőedző számára is okozhat fejtörést a csapat összeállítása Fotó: Laczkó Izabella

Miután az év utolsó napjaira kiírt fordulót már előrehozva lejátszotta Vágó Attila csapata, így szinte napra pontosan két hónap után folytatja a pontvadászatot a dunaújvárosi alakulat. A DKKA a tabella hetedik helyén áll tíz ponttal, először a csapat szakvezetőjét az őszi szezon összefoglalására kértük. Felvetettük, ott és annyi egységgel áll-e az együttese, mint amit a szezon kezdetén a téli szünetre terveztek, milyen az összkép? 

– Igen, összességében ott és úgy állunk, ahogyan az erőviszonyok alapján várható volt. A helyezés azért némileg becsapós, mert az az MTK van előttünk ugyanannyi ponttal, amelyet megvertünk, s ha a bajnokság végén az egymás elleni eredmény számít, és úgy alakul, akkor hatodik helyet is érhet. Ami pedig a teljesítményt illeti, az előző szezonhoz képest biztos, hogy abban előreléptünk. Még nem vagyunk a sorozat felénél, és sokkal több pontunk van, mint akkor. Nem várt vereségünk eddig nem volt, az, hogy kikaptunk a Mosonmagyaróvártól abszolút helyén van. Az, hogy a Váctól tízzel, az nem oké, mármint a mértéke. Ahol egyedül hiányérzetem van, az a Siófok elleni, év végéről előrehozott találkozó. Az sem azért, mert nem várt vereség, egy velünk azonos szinten álló együttesről van szó. Az azért fáj, mert a félidőben vezettünk, eldönthettünk volna a két pontot, aztán nagyon sok ziccert kihagytunk és kikaptunk. Utólag persze könnyen okos az ember, éppen nem a legjobb periódusunkra hoztuk előre a találkozót – mondta. 

Az őszi szezon végére aztán kilábalt a kisebb gödörből a DKKA, méghozzá egy vesztes, de milyen vesztes mérkőzés után. A lányok a Ferencváros ellen fantasztikus játékkal rukkoltak ki, a címvédő csak az utolsó percekben tudta a maga javára fordítani az állást. 

– Na, ez volt a fordulópont, ez a vereség indított el minket felfelé, ami nekünk győzelemmel ért fel. Pedig a valóságban is lett volna erre esély, csak sokat hibáztunk a végjátékban. Ezen a találkozón mindenki rájött arra, hogy akarattal, összefogva, egymásért küzdve mire leszünk képesek. Ennek köszönhetően utána zsinórban behúztunk három bajnokit és egy Magyar Kupa-találkozót. Aztán a legvégére, a Debrecen ellen már elfogy­tunk, sok volt a sérült és a beteg addigra – magyarázta. 

Vágó Attila szerint a tabella jelenlegi képe teljesen reális, nem lát rajta nagy meglepetést semmilyen értelemben, és a végére is hasonló lehet az állás. Ugye a Ferencváros és a Győr kimagaslik a mezőnyből, a harmadik helyért nagy csata lesz a Debrecen és a Mosonmagyaróvár között. Az ötödik helyre várja a Vácot, bízik benne, a Kohászé lesz a hatodik, és akkor velük egy szinten van az MTK, Siófok, Kisvárda hármas. Utánuk hátul a Fehérvár, Szombathely, Budaörs, Érd és a Vasas alkotja majd a mezőnyt, amit erre a három részre tagolna. 

A szakember hangsúlyozta, az őszi szezon számukra abból a szempontból is szerencsés volt, hogy a koronavírus elkerülte a csapatot. A hiányzások sérülések és egyéb betegségek voltak. 

Ezzel szemben az utóbbi időben egyre másra érkeztek a többiektől a fertőzöttekről szóló hírek, úgy tűnik, kezd begyűrűzni a Covid ide is. Már voltak olyan találkozók, amelyeken az egyik csapat nem tudott, akart kiállni – például MTK, Szombathely, Alba Fehérvár –, így azok elmaradtak. A szövetség mostani szabályozása alapján azonban bizonyos számú játékos – legyenek azok ifisták, akiknek kiváltott engedélyük van – esetén pályára kell lépni, így ezen meccsek két pontját az ellenfeleknek adták, és ahol még nincs döntés, várhatóan adják – játék nélkül. 

Amennyiben a helyzet nem javul, ismét eljuthatunk oda, hogy nem az edzésmunka, a pályán mutatott teljesítmények dönthetnek egy-egy összecsapásról, hanem ki mennyire szerencsés, hány fertőzöttel ússza meg és milyen kerettel tud kiállni egy-egy mérkőzésre. 

Ennek alapján viszont Vágó Attila nem nagyon tudott, akart előrejelzésekbe bocsátkozni, hogy mit vár a tavaszi szezontól. Az biztos, a Vasas legyőzésére készülnek a szombati évnyitón, hiszen tisztában vannak vele, ez is az egyik behúzandó feladat a sok közül, az érte járó pontokkal pedig kalkuláltak az éves tervezésnél. 

 

A bajnokság állása

 

 1.Győr101000323-21620
 2.Ferencváros10901309-24218
 3.Debrecen10802276-22316
 4.M.magyaróvár12714390-35615
 5.Vác11704341-30814
 6.MTK10424288-28310
 7.DKKA10505267-28210
 8.Budaörs11416283-3249
 9.Kisvárda9405230-2438
 10.Siófok10406317-3348
 11.Alba Fehérvár11227267-2956
 12.Érd10208230-2904
 13.Vasas10208268-3324
 14.Szombathely10109268-3292

Két bajnoki mérkőzés is elmaradt már a játékhéten 

A 11. forduló hétközi mérkőzései közül szerdán elmaradt a Ferencváros találkozója. Mint a fradi.hu-n közölték, a Szombathelyi KKA a meccs előtt néhány órával a Magyar Kézilabda Szövetségnek, valamint szakosztályuknak is jelezte, hogy nem tud pályára lépni az Elek Gyula Arénában. Az MKSZ versenybizottság döntésének értelmében a mérkőzés elmaradt, az összecsapás további sorsáról később döntenek majd. 

Szintén nem lépett pályára a Győr sem, miután az MTK Budapest csapata levélben jelezte a szövetségnek, hogy nem tud kiállni a szerdai mérkőzésre, miután a fővárosi klub több játékosa is pozitív koronavírustesztet produkált. A lejátszott mérkőzéseken a Moyra-Budaörs nagy meglepetésre és bravúrral legyőzte (35–31) a Mother­son-Mosonmagyaróvárt. A Váci NKSE pedig az Alba Fehérvár otthonában nyert (37–29). Szombaton a DKKA meccse mellett még a Kisvárda–Érd, valamint a Siófok–Debrecen-találkozókat rendezik meg. 

 

Eddig a várt és eltervezett helyen és pontokkal áll a dunaújvárosi együttes

Vágó Attila vezetőedző számára is okozhat fejtörést a csapat összeállítása

Fotó: Laczkó Izabella

Ezek is érdekelhetik