DKKA

2021.03.28. 21:12

Akaratból és tartásból is jelesre vizsgázott a DKKA

Hullámzó mérkőzésen, többször is ledolgozva nagyobb hátrányát, tartásból jelesre vizsgázva szenvedett végül vereséget a DKKA együttese a Ferencváros otthonában szombaton rendezett bajnoki találkozón.

Gallai Péter

2021.02.20. Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia- Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület felnőtt női NB I mérkőzés Sporcsarnok Dunaújváros Fotón: Anastasija Babovic Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A Kohász ugyan próbál ocsúdni a sokkból, de még nem egyszerű a kézilabdára koncentrálni. A lányok a bemelegítés alatt Bába Mihály arcképével ellátott pólót viseltek, a stáb pedig végig a találkozó alatt. A mérkőzés előtt gyászszünettel emlékeztek rá, és a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetőjére, sportdiplomatájára, Andorka Sándorra.

A könnyes pillanatok után a Fradi állva hagyta a vendégeket, a 17. percben már 12–4-re vezetettek a zöld-fehérek. A Kohász becsületére váljék, nem omlott össze, sőt, óriási formajavulás után a félidő vége előtt már csak 13–10 volt a Fradi előnye. A beálló Babovic kapus bravúrok sorát mutatta be. Sőt, a mínusz kettőért is támadhattunk, azonban Bulathtól lépés miatt elvették a labdát, amit nehezen vett tudomásul a kispaddal együtt, aminek kétszer két perc kiállítás lett a vége.

A második félidő elején megint a Fradi lépett el 20–13-ra, hogy aztán megint a Kohász percei következzenek, de 22–18 után az FTC kapcsolt, hogy a végjátékban magabiztosan hozta a győzelmet.

Amikor Babovic beszállt, megbabonázta a Fradi-játékosokat
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A találkozó után Vágó Attila kiemelte, büszke a lányokra, a körülmények ellenére jó mérkőzést játszottak és tisztességgel helytálltak. – Sajnálom a mérkőzés elejét, az első negyed órában beragadtunk, a Ferencváros ekkor tetemes előnyre tett szert. S nyilván egy ilyen kiváló csapat ezt nem engedi ki a kezéből. Amiatt viszont büszke vagyok, hogy többször is fel tudtunk zárkózni, volt tartása a csapatomnak – jegyezte meg.

A bravúrok sorát bemutató montenegrói válogatott, Anastasija Babovic arról beszélt, hogy az ismert ok miatt nehéz helyzetben vannak. Ez rányomta a bélyegét a játékra, főleg az elején, de után vissza tudtak jönni a meccsbe.

Elek Gábor is részvétét nyilvánította Bába Mihály tragikus halála miatt. Mint mondta, számára mai napig felfoghatatlan ez, ezzel a dunaújvárosi és a magyar kézilabdát is nagy veszteség érte. A meccsről megjegyezte, ilyen kezdés után nem lehet ekkora visszaeséseket produkálni.

Jegyzőkönyv, eredmények

FTC – DKKA 30–21 (15–11)

FTC: JANURIK 1 – MALESTEIN 4 (2), KLUJBER 5 (2), Behnke 2, Kovacsics 3, BÖLK 4, MÁRTON 6. Cs.: Bíró (kapus), Stolle, Háfra N. 2, Schatzl Nadine 1, Kisfaludy 1, Tóth Nikolett, Kovács Anett 1, Csiszár-Szekeres, Ballai B. Vezetőedző: Elek Gábor.

DKKA: Hlogyik – Horváth G. 3 (2), Ferenczy 3, BULATH 4, Nick 1, Barján, KAZAI 4. Cs.: Wéninger, BABOVIC (kapusok), SZALAI 5, Krupják-Molnár, Dabev­ska, Fodor N., Schatzl Natalie 1 (1). Vezetőedző: Vágó Attila.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 5/4, ill. 5/3.

További eredmények: Békéscsaba – Debrecen 23–30, Szombathely – Boglári Akadémia-SZISE 24–22, az Érd – Győr mérkőzést későbbre halasztották.

Az állás: 1. Győr 32 pont/16 mérkőzés, 2. FTC 28/15, 3. Siófok 26/19, 4. Mosonmagyaróvár 24/16, 5. DVSC 21/16, 6. MTK Budapest 21/16, 7. Vác 20/16, 8. Kisvárda 12/17, 9. DKKA 12/18, 10. Érd 12/15, 11. Alba Fehérvár 10/16, 12. Szombathely 6/17, 13. Boglári Akadémia-SZISE 5/18, 14. Békéscsaba 3/17.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában