DKKA

2021.04.11. 21:00

Kettős győzelemmel búcsúztatta a DKKA a Mosonmagyaróvárt

Az első félidő hajrájáig tudta csak tartani a lépést a DKKA ellen a Mosonmagyaróvár a ligakupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján. A Kohász aztán óriásit küzdve tetemes előnyre tett szert, s végül ezúttal is magabiztosan győzött és jutott tovább kettős sikerrel.

kohaszkezi.hu

Jogos és megérdemelt volt a lányok öröme, nagyot játszottak

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Az első mérkőzésen megszerzett hétgólos előny birtokában magabiztosan, de egyáltalán nem elbízva önmagát várta a szombati találkozót a Kohász. A bajnokságban hatodik helyen álló Mosonmagyaróvár nyilván arra készült, hogy nekiront a DKKA-nak, és gyors játékkal szeretné ledolgozni hátrányát.

Ugyan az első percek a vendégeké voltak, de két gólnál többel nem tudtak vezetni, a félidő vége felé is csak eggyel mentek (10–11). Innentől azonban a Kohász percei következtek, kihasználva az ellenfél hibáit, egyenlítés és fordítás után fokozatosan nőtt az előny, ami már hét gólra is hízott (24–17). Az Óvárnak volt egy kisebb fellángolása a meccs vége előtt, de többek között Hlogyik kapus parádés védéseinek is köszönhetően, háromnál közelebb nem tudtak zárkózni.

DKKA – MOSONMAGYARÓVÁR 32–27 (16–12)

Dunaújváros: Wéninger – Mihály, Krupják-Molnár 1, Bulath 8 (4), Nick 2, Barján 4, Kazai 9. Csere: Hlogyik (kapus), Szalai B. 4, Román 1 (1), Matucza, Schatzl Natalie, Horváth G. 3, Husti, Pál E. Vezetőedző: Vágó Attila. Mosonmagyaróvár: Szemerey – Domokos 2, Lancz 8 (1), Kovács P. 3, Sirián, Tóth E. 7 (4), Stranigg 3. Csere: Soltész (kapus), Hudák 1, Sirián, Gyimesi, Horváth B. 1, Katona 2, Kellermann. Vezetőedző: Gyurka János. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/5, ill. 5/5.

Barján Bianka is hozzá tudott tenni a játékhoz
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Gyurka János: – Gratulálok a Dunaújvárosnak, stabil, jó teljesítményt nyújtottak. Rólunk ez nem mondható el, mert igaz a védekezésünk többé-kevésbé működött, de abban is sok egyéni hibát vétettünk. Az első félidőben kilenc eladott labdánk volt, ez meghatározta az egész meccs kimenetelét. A második a továbbjutás szempontjából már csak formaság volt, így azt felhasználtuk gyakorlásra. Ebben az időszakban is sok hiba volt a játékunkban. Nincs jó formában, lelki teher is van a csapaton, keressük önmagunkat.

Jogos és megérdemelt volt a lányok öröme, nagyot játszottak
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Vágó Attila azzal kezdte, tartottak a meccstől, mert nem egy példa volt már rá, hogy eltékozolta előnyét a jó pozícióban lévő fél. Éppen ezért az első találkozó óta azt tudatosították a lányokban, 0–0-ról indulnak, és ezt a meccset is meg akarták nyerni és nem számolgatni. – Számítottunk rá, nekünk ront az ellenfél, végig arra készültünk, meg tudjuk akadályozni a lerohanásaikat. Amitől még féltem, hogy Ferenczy kiesésével az amúgy is kevés emberről szóló támadójátékunk még jobban beszűkül, de szerencsére voltak olyanok, például Krupják-Molnár, Barján, Román, akik egy-egy góllal, kiharcolt hetessel, jó védekezéssel hozzá tudtak tenni a játékhoz. Akadtak hullámvölgyeink, de fontos tényező volt, hogy Petra bravúrok sorát hozta – mondta. Örülnek a továbbjutásnak, de egy lépcsőt tekintenek csak előre, jön a másodosztályú Vasas elleni elődöntő. A szezon elején célul tűzték ki, ha lehet, a sorozatot nyerjék meg. A Vasast sem szabad félvállról venni, belőlük is tisztességgel felkészülnek. A másik elődöntőt az NBI/ B-s Kozármisleny és a Kispest NKK-Vajk vívja egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában