Az újvárosi futballkapus, akire mindig lehetett számítani

„A lépcsőházban, ahol felnőttem, egy utánpótlásedző lakott, valamint a lakótelepen sok a focit hozzám hasonlóan imádó fiú. Én voltam a legkisebb gyerek, természetesen mindig őt állítják a kapuba. Tízévesen jelentkeztem egy tehetségkutatóra, ahol megfeleltem. Azonban nem nőttem, nyolcadikban még mindig én voltam a legkisebb az osztályban, s bár ügyesnek számítottam, azt mondták, nem biztos, hogy a 150 centiméteres magasságommal kapus leszek. Nem adtam fel, ez a tulajdonságom később is sok nehézségen átsegített” – nyilatkozta lapunknak a hálóőr, aki a korosztályos csapatokban gyakran kapott lehetőséget, a nála három évvel fiatalabb Dobos Barna, valamint a három esztendővel idősebb Sági Csaba társaságában, valamint harcolt a mezért Dózsa Attilával is. Közben megnőtt, végül 184 centiméterig jutott.

Bakaruhából mezbe

– Elértem azt a magasságot, ami egy kapusnak kellett. Az NB II-es Kohászban a felnőttekkel edzettem, de bajnokin nem jutottam szóhoz, 1987-től Kaposváron katonáskodtam másfél évet, az NB III-as Honvéd Táncsics SE színeiben kaptam lehetőséget, szerdán leszereltem, szombaton pedig már a közben élvonalba jutó újvárosi gárda kispadján ültem. Sági Csaba megsérült, Holló István védett, engem pedig a cserék közé neveztek. Itt ragadtam, 1989 tavaszán pedig kilenc meccsen védtem az NB I-ben. Vácon mutatkoztam be, 8-as osztályzatot kaptam, amihez kellett, hogy akkoriban a döntetlenek után következett a 11-es párbaj, három büntetőt hárítottam. A szezon hátralevő meccseit én védtem, kiestünk, következett egy nem túl jó, közel tíz éven át tartó időszak a második vonalban. 1997 nyarán majdnem feljutottunk, az osztályozót elbuktuk a Stadlerrel szemben. Előzőleg, Jakab Elek edzősége idején edzőtáboroztunk, a Linz ellen léptünk pályára, életem legjobb formájában védtem, a ­meccs után az osztrákok azonnal le akartak igazolni. A klub 500 ezer schillinget kért, a menedzser azonban 1 milliót mondott a linzieknek, akik el is tekintettek a szerződtetésemtől. Itthon is válthattam volna, az Újpest edzője Garami József lett, ősszel az NB II-es Dunaferrben nagyon jól ment a védés, talán 4-5 gólt kaptam összesen, tavasszal mégis kiszorultam a kezdőből, Sági kapott bizalmat. Hívtak a Megyeri útra, de ebből sem lett semmi. Varga Zoltánnal feljutottunk a legmagasabb osztályba, én álltam a vonal előtt. De az új szezon már Csongrádban talált, Ruppert Gábor társaságában, kettős játékengedéllyel kölcsönadtak Szegedre, az NB I-re jutást megcélzó csapathoz. Gergely Károly vezetésével feljutottunk, de akkor én már nem voltam ott, félévkor visszarendeltek Újvárosba. A nyáron a helyemre szerződtetett Kovacsevics Árpád ugyanis Varga szerint sokat hibázott, tavasszal Nota Gyulával és Balogh Tamással küzdöttünk a csapatba kerülésért. A szezon végén én védtem, Varga Zolit közben Ebedli Ferenc váltotta, a szezon zárása remekül alakult, nyertünk az Üllői úton is, bejöttünk az 5. helyre.

Nem okozott csalódást

A nyár komoly változást hozott, Egervári Sándor és Kenyeres Imre érkezett a kispadra a bajnok MTK-tól, velük tartott a fiatal Rabóczki Balázs kapus is a Hungária körútról. Bita ismét a kispadon találta magát:

– Egervári Sándor nagyon korrekt volt, leült velem beszélgetni. Elmondta, Rabó nagyon tehetséges, ambiciózus, azonban az MTK-ban Babos Gábor mögött alig kapott lehetőséget. A tréner közölte, ha velem kezdünk, de nem indulunk jól, később nagyon nehéz egy fiatalt mély vízbe dobni, ezért úgy döntött, Balázsnak szavaz bizalmat. Nem volt bennem sértődöttség, megértettem, én már 32 éves elmúltam, Balázs pedig 21 volt, amikor hozzánk igazolt. Motiváltuk egymást, az edzők figyeltek arra, hogy én is bizonyíthassak, ha lehetőséget kaptam, igyekeztem meghálálni a bizalmat. Úgy gondolom, nem okoztam csalódást. Pálinkás András kapusedző velem is ugyanúgy foglalkozott, magabiztosan álltam a kapu elé, remek volt az együttműködésünk. Bajnok lettem 33 évesen, ez volt pályafutásom legnagyobb sikere. A sikerhez kellett, hogy minden játékos éhes volt, akadtak, akik korábban már komoly sikereket értek el, Igor Nicsenko, Orosz Ferenc, Zavadszky Gábor, Molnár Zoltán, ezeket nálunk is megismételtek. Az anyagiak rendben voltak, a csapatot imádták a városban.

Egyre több nehézség adódott

A következő szezon ezüstöt hozott, aztán a 4. helyen zárt a Dunaferr. Változott a gazdasági környezet, a pénz fogyott, egyre komolyabb nehézségekkel küzdöttek.

– Mivel mindenki pénzből él, aki tudott, távozott, én maradtam még másfél évet, az NB II-es együttestől búcsúztam 37 évesen. Kereskedelmi és vendéglátói végzettségem van, benzinkutakat üzemeltettem Kalocsán, megéltem belőle. Közben természetesen fociztam is, Dobos Barna hívott Baracsra, a megyei első osztályba, mezőnyben szerepeltem, belső védőként, néha csatár voltam, rúgtam pár gólt a 2004/2005-ös idényben. Megkeresett a feljutást megcélzó NB III-as Paks ügyvezetője, Haraszti Zsolt. Kovács Attila védett, mögé szerződtettek, korábbi társam, Lengyel Ferenc volt a vezetőedző. Az első évben felmentünk az NB II-be, majd a következő szezonban már felléphettünk a legmagasabb osztályba. A tolnaiaknál hagytam abba a profi focit, negyvenegy évesen, öt meccsen még védtem náluk az élvonalban. A végén sikerült kivívnunk a bennmaradást.

„A felnőtteknél tevékenykedem hosszú évek óta”

Bita László 2008 tavaszán Paksról Soltra igazolt Boldóczki Sándor edző invitálására. Két évet töltött a Duna túloldalán, aztán a Dunapentele SE jelentette a sportolói végállomást 44 évesen. – Visszatértem Újvárosba, koordinátor és kapusedző lettem az utánpótlásban, később az U17-es, majd az U19-es gárda edzője. Felkértek, hogy dolgozzak a felnőtteknél is, továbbá a technikai vezetői feladatkört is rám bízták. Az NB III.-ban és az NB II.-ben csak besegítettem, az élvonalbeli indulás előtt neveztek ki hivatalosan. Előzőleg elvégeztem a sportmenedzseri sulit, alapfokú, majd középfokú képesítést szereztem. A felnőtteknél tevékenykedem hosszú évek óta, ha kell, dolgozom az utánpótlásban is a kapusokkal. Kispályáztam, hálóőrként a Karmacsi Autó volt az utolsó állomáshelyem három éve. Ha időm engedi, futni járok, igyekszem karbantartani magam. Munkám van a DPASE együttesénél, a klublicenc megszerzése, a versenyeztetés. Bódis Gábor sokat segít tanácsadóként, remekül együttműködünk. A cél minden évben az, hogy feljussunk az NB II.-be, még akkor is, ha vannak nálunk jóval komolyabb lehetőségekkel rendelkező együttesek. Fontos lenne, hogy a főépületet végre birtokba vehessük, jó körülmények között dolgozhassunk, készülhessünk a mérkőzésekre.