Hetényi Zoltán szeret hazatérni Dunaújvárosba

2019.11.25. 10:30

Az első hazai rangadó a debreceniek ellen

Túl vagyunk a jégkorong Erste Liga alapszakaszának az első felén, és bármilyen hihetetlen, a dunaújvárosi és debreceni csapat csak egyszer találkozott, még szeptember végén, akkor 4–1- re nyert a DAB Dunaújvárosban.

Agárdy Csaba

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A két csapat mérkőzése nem csak azért pikáns, mert egymást követik a tabellán – a DEAC negyedik, a DAB pedig az ötödik, és az első öt kerül a felsőházba a középszakaszban –, hanem azért is, mert a két klub között szinte folyamatosnak mondható a játékosvándorlás. Hetényi Zoltán már Székesfehérvárról került Debrecenbe, de mindenképpen dunaújvárosi nevelésnek tekinthetjük, és ezt a válogatott kapus sem vonja kétségbe. – Dunaújvárosban nőttem fel, rengeteg élmény köt ide, ezért furcsa nekem itt játszani, de nagyon szeretek hazatérni. A meccs azonban más dolog, most Debrecenben jégkorongozom, ki kell menni a pályára, és meg kell nyerni a meccset. Azt tudom, hogy nem lesz könnyű a feladatom, remek támadóegységei vannak a DAB-nak, és a kapusuk is kiváló.

Az újvárosiak közel állnak az alapszakasz dobogójához
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Okos, fegyelmezett játékot kell nyújtanunk, el kell kerülni a kiállításokat, mert az emberelőnyös helyzetekben a dunaújvárosiak veszélyesek. Tisztelettel jövünk, de győztesen szeretnénk távozni. Azari Zsolt, a DAB csapatkapitánya együtt nőtt fel Hetényi Zoltánnal, együtt játszottak a különböző korosztályos válogatottakban, csak anynyit üzent: – Szeretünk Zoli, de most azért lövünk neked néhány gólt. A tréfát félretéve Azari Zsolt elmondta, jó hangulatban készültek a mérkőzésre, és mivel esélyesnek tartják magukat arra, hogy az alapszakaszt a dobogón fejezzék be, mindenképpen győzniük kell ma este. – A csapatunk erős, igaz, leginkább három sorral tudunk játszani, de így is eredményesek vagyunk. A hét kemény lesz, hiszen négy mérkőzés vár ránk. A találkozó ma 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában