Nélküle nem jutott volna ilyen szintekre a magyar jégkorong

Kercsó Árpád Erdélyből szinte elmenekült, és ahogy egy korábbi, Dunaújvárosi Hírlapnak adott nyilatkozatában fogalmazott, nem a román világ miatt: – Sikeres voltam a csapataimmal. Egy kis falu, Csomafalva gyerekeivel vertük a nagy Steaua Bukarestet, és a Csíkszeredát is. Később Gyergyószentmiklóson válogatott játékosokat neveltem, sikeres voltam, de a felnőttcsapatnál a nevem szóba sem került. Az edzőváltásokkor nem kellettem a gyergyói vezetőknek. Nem akartam „másodrendű” lenni, és úgy döntöttem, átjövök Magyarországra, az anyaországba, nyugatra nem vágytam.”

És hogy a lelkesedése hetvenévesen sem hagy alább, arról mindent elmond, hogyan látott munkához a Ferencvárosnál: „Valóságos csoda, hogy itt dolgozhatok, nagy álmom vált valóra, hogy a klubnak immár a része lehetek. Töretlen lelkesedéssel jövök ide nap mint nap, előfordul, hogy egész délután a jégen vagyok, de ez egyáltalán nem teher, örülök, hogy itt lehetek.”

Utólag mondhatjuk, jó hogy nem a nyugatot választotta, hanem mindig magyar csapatot. Ugyanis a mestert akár a magyar jégkorong megmentőjének is nevezhetjük, hiszen amikor átvette a Dunaújvárosi Kohász irányítását, a hazai hoki nem a legszebb időszakát élte, és az utána következő évek egyre rosszabbak voltak a felnőttek szintjén. De a háttérben már Dunaújvárosban, és ne legyünk teljesen igazságtalanok, Székesfehérváron már mozgolódott az a korosztály, amely 2008-ban Szapporóban feljutott a világbajnokság legjobbjai közé, a Top Divízióba. Abban a csapatban kilenc Kercsó-nevelés játszott.

Azóta is elképzelhetetlen Kercsó Árpád tanítványai nélkül magyar válogatott.

A legutóbbi divízió I/A-ás vb-n szereplő nemzeti csapatunkban is tíz általa nevelt hokis szerepelt.

Összeállításunkban egykori tanítványait – elsősorban a dunaújvárosi aranycsapat tagjait – kérdeztük a mesterről annak születésnapja apropóján.

Vargyas László, aki már csak szurkolóként követi a sportág eseményeit: – Én az öccsének, Csabának vagyok a tanítványa. Árpádot nagyon tisztelem, jó egészséget kívánok neki. Úgy ismerem el, mint a magyar jégkorong első számú fellendítőjét. Isten éltese sokáig!

Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas Erste ligás csapatának vezetőedzője, a dunaújvárosi drukkerek Godója: – Boldog születésnapot! Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni a köszöntésén, de egy nagyon fontos értekezletünk volt a Vasas Sportklubban. Mindig jó volt vele a viszonyom, nagyon tisztelem őt. Mindent neki köszönhetek, amit a jégkorongban elértem. Ha ő nincs, el sem kezdődött volna a pályafutásom. Kemény módszereket alkalmazott, de abban az időben azok voltak a jó módszerek.

Berényi Norbert, ma a Dunaújvárosi Acélbikák egyik legnagyobb szurkolója és támogatója: – Nagyon örülök annak, hogy hetvenévesen is aktív, meghatározója az újkori magyar hokinak. Vezérszerepe van abban, hogy Magyarországon elismert sportág lett a jégkorong. Az akarata, a céltudatossága emelte ki a többi edző közül. Ezeknek a tulajdonságainak köszönhetjük a sikereinket. Nélküle sohasem lettem volna felnőttválogatott.

Vas János, az „aranycsapatnál” fiatalabb korosztályhoz tartozik, ő még ma is aktív, a DVTK jegesmedvék és a magyar válogatott kulcsembere:

– Sajnos nem tudtam elmenni a köszöntésére, mert Miskolcon, a csapatomnál volt elfoglaltságom. Már csak a szépre emlékszem, a rosszabb dolgok rég elfelejtve, a szülők segítségével mindent megoldottunk. Köszönök neki mindent, csak hálával tartozom Kercsó Árpádnak. Neki köszönhetem, hogy jégkorongozó lettem, hogy az maradtam. A család után számomra a sportág a legfontosabb.

Horváth András, jelenleg a Vasas ifjúsági csapatának edzője, és az utánpótlás-válogatottak mellett is dolgozik:

– Budapesten kezdtem a pályafutásomat, csak tizenhét évesen kerültem hozzá Dunaújvárosba. Azt mondta, amennyiben vállalom Budapestről az ingázást, akkor jöhetek. Ettől kezdve indult el felfelé a pályafutásom. Az ifiben a negyedik sorban kezdtem, majd 1996-ban már felnőtt bajnok lettem a Dunaferrel. Sokat köszönhetek neki, elsősorban azt, lehetőséget adott Dunaújvárosban arra, hogy bizonyítsak. Amit elképzelt azt bizony tűzön-vízen át keresztülvitte, ennek köszönhetjük a sikereinket, átvettük tőle ezt a tulajdonságát. És fedett jégcsarnok sem lenne Dunaújvárosban, ha ő nincs.

Szilassy Zoltán, az Acélbikák egykori csapatkapitánya, majd edzője, most az Újpest szakvezetője: – Budapesten nőttem fel, de kiváltságos helyzetben voltam, mert nem dunaújvárosiként minden korosztályos válogatottban vitt magával. Amikor még nem Dunaújvárosban játszottam, akkor is sokat edzettem nála, mivel édesapámnak a nyolcvanas évek közepén még a Dunaújvárosi Kohásznál edzője volt, mindig hozott magával edzésre, és én gyakorolhattam az utánpótlás-csapatokkal. Kemény és szigorú volt, de mindig kiállt értünk, ha kellett, verekedett miattunk. Hatalmas szerepe van abban, hogy a magyar hoki megmozdult annak idején. Elég csak arra gondolni, ahol ő megjelent, ott egyből épült egy fedett pálya.

Szélig Viktor, jelenleg a Fehérvár AV19 EBEL-csapatának a general managere: – Kíváncsi lennék arra, ha annak idején, amikor Magyarországra került, nem kavarja meg az állóvizet, most milyen helyzetben lenne a magyar jégkorong? Azt hiszem, az ő ambíciója nélkül nem járnánk itt. Szerencséje is volt, mert volt igény a fanatizmusára a szövetségben, és itt Dunaújvárosban is. Az tény, hogy sajátságos stílussal van megáldva, de feltette Magyarországot a világ hokitérképére.

Ancsin János, a Dunaferr 1996-os bajnokcsapatának kapitánya, az UTE jelenlegi szakosztály-igazgatója: – Már majdnem harmincnégy éves voltam, amikor Dunaújvárosba hívott. Nagyon meglepődtem ezen, hiszen ő arról volt híres, hogy csak a fiatalokra épít. Volt, aki tizenöt évvel fiatalabb volt nálam abból a csapatból, megfiatalodtam, újjászülettem közöttük, bajnokok lettünk. Örülök, hogy részese lehettem azoknak a sikereknek.

Ha Kercsó Árpádról beszélünk, kikerülhetetlen Ocskay Gábor, a székesfehérvári jégkorong atyja. Nem ettek mindig egymás tenyeréből, de tisztelték egymást. Sok vitájuk volt, de mit is mond Ocskay Gábor: – Sok boldogságot kívánok neki. Tíz évet együtt dolgoztunk, amikor elváltak az útjaink egymás vállán sírtunk. Becsülöm a megszállottságát. Ő akkor tett meg mindent a magyar jégkorongért, amikor még nem volt annyi pénz a sportágban, mint manapság. Az elmúlt években remek lett a feltételrendszer, de hiányoznak az olyan emberek, mint Kercsó Árpád.

Szeretném, ha barátjának tekintene

1986 októbere, Kercsó Árpád ekkor igazolt át a Ferencvárosból a Dunaújvárosi Kohászba. Nagyon hamar rájöttem, ő egészen más, mint az addigi edzőim. Nehezen viseltem a keménységét, a fegyelmét, sok összetűzésünk volt. Többször kirúghatott volna, de sohasem tette meg. Így utólag belegondolva, kedvelt engem. (Mégis volt, hogy ellene fordultam, ma már bánom.) Csak egy példa. Katowicébe mentünk vonattal edzőtáborba. Én természetesen egy átmulatott éjszaka után lekéstem a Keleti pályaudvarra Dunaújvárosból induló buszt, taxival mentem a csapat után. A Keletiben Kercsó-mester úgy üvöltött velem, hogy azt hittem, szétesik a pályaudvar. Amikor már nagyon felhúzta magát, mondtam neki, Árpi nyugodj meg, mert infarktust fogsz kapni. Ekkor rám nézett, elmosolyogta magát, majd azt mondta: hagyj engem az ártatlan szemeiddel, szállj fel. Mondjuk nem kívánom senkinek azt az edzőtábort, mert úgymond porondon voltam, szerintem az egész csapat nem korcsolyázott annyit, mint én.

Mindentől függetlenül: csak a szépre emlékezem, és talán nem sértő számára, ha azt mondom, szeretném, ha a barátjának tekintene.

Az első csapataranyat vele szereztük

Kercsó Árpád 1949-ben született Gyergyószentmiklóson. Erdélyben tanárként és jégko­rongedzőként dolgozott. Úgy csinált román bajnokot Erdélyben, hogy időnként a befagyott Maros partján dolgozott a tanítványaival. A munkájáról mindent elmond: a román ifi válogatottban tizennyolc székely neveltje volt, román nevet nem nagyon lehetett látni. 1985-ben Böröndi Károly és Szilágyi János invitálására Dunaújvárosba költözött, ahol elkezdte a magyar jégkorong reformálását. Dunaújvárosban felnevelte a magyar jégkorong aranycsapatát. Az utánpótlás-korosztályokban a magyar válogatottal remek sikereket ért el, majd a felnőttkorosztályban sem vallottak szégyent.

A mélyponton lévő sportág szövetségi kapitányaként 1998-ban megnyerték a C csoportos vb-t, majd a következő évben a B csoportban úgy maradtak bent, hogy a házigazdát, az A csoportból kiesett Franciaországot verték meg. Arról talán ne is beszéljünk, hogy a 2009-ben. A csoportba jutott magyar válogatott nagy részét ő nevelte fel. És a válogatott dolgokat nem elfelejtve: 1996-ban Dunaújváros első csapatbajnoki arany­érmét szerezte meg a Dunaferr az ő irányításával.