Fizikálisan és fejben is bírni kellett

– Két éve, Veresegyházon, még naiv voltam a „tíz nap – tíz Ironman” táv előtt, most pontosan tudtam, mi vár majd rám. Eredetileg egy 11 napos teljesítési tervvel készültem, ám a futás második felénél már látszott, elő lehet venni a B-tervet, azaz 10 nap alatt is beérhetek, aztán ez is megváltozott, mert az utolsó éj szaka-hajnalban kiderült, még előrébb is végezhetek a mezőnyben, végül a 4. lettem (230 óra 52 perccel – a szerk.), amelyre nagyon büszke vagyok – fogalmazott a DTSE versenyzője, akit a mélypontokról is kérdeztünk.

– Fejben és mentálisan is megpróbáltam felépíteni az egész versenyt, ám volt, hogy kerékpároztam egy nap több mint 400 kilométert, és rám telepedett a gondolat, hogy holnap és holnapután ugyanezt meg kell oldanom… Ezeket a gondolatokat kezelni kellett, én pedig azt választottam, hogy nem agyalom túl, inkább kimegyek újra a pályára. A hatodik napon már éreztem, ha nem jön közbe sérülés, akkor biztosan beérek, annak azonban nagyon örülök, hogy a futás során a világcsúcstartó Richard Jung mögött a második legjobb időt produkáltam. Az utolsó versenynapom éjszakája és reggele igazi katarzist jelentett. Természetesen ehhez kellett az a közeg, amely ott kint minden pillanatban mellettem volt, és rengeteg biztatást kaptam itthonról is – köszönet érte mindenkinek.

Pötör Zoltántól arra is kíváncsiak voltunk: hogyan tovább?

– Hosszabb távú triatlonversenyeken még szeretnék indulni, de ez a tíznapos kihívás fi zikailag és anyagilag hatalmas megterhelést jelentett, és nemcsak nekem, hanem a családomnak és kísérőimnek is. Úgy érzem, ezzel a teljesítménnyel talán sikerül valami maradandót alkotni. A záróünnepségen a kollégák mondogatták, hogy akkor találkozunk Mexikóban és/vagy New Orleansban… Számomra ez nem realitás, megyek vissza dolgozni, és szeretnék minél többet visszaadni a tartozásomból az engem mindvégig támogató közösségnek.

„Az erőt tőletek kaptam”

Pötör Zoltán dunaújvárosi ultratriatlonista közösségi oldalán publikált levelében mesélt a Swissultra-élményeiről és köszönte meg a támogatást barátainak, szurkolóinak, támogatóinak. E levél szerkesztett formáját közöljük az alábbiakban.

„Kedves Barátaim! Rendkívüli eseményeken és napokon vagyok túl. Kitűztem magam elé egy célt, aminek a megvalósítása az elmúlt két hétre esett. Szinte értelmezhetetlen méretű fába vágtam a fejszémet. Sokan elcsodálkoztatok, sokan elmosolyodtatok, de legtöbben megértettétek, miért fontos ez nekem. 2260 km leküzdése óriási feladat.

Csak azok érhetnek el a célig, akik elég erővel bírnak. Nekem sikerült, mert megvolt hozzá a szükséges erő. De vajon mi az az erő ami elrepít? A jó úszás, a tempós bringázás, a kitartó futás? Nem, bár ezek is fontos tényezők, de ezeknél sokkal fontosabbak is vannak. Mik ezek? Tiszta fej, a valóság pontos érzékelése. Stabil háttér a családban, a segítők és barátok és csapattárasak között. Szeretet, béke, nyugalom, tisztelet és alázat. Ezekkel vágtam neki a nagy kihívásnak. Büszkén mondhatom, hogy volt elég erőm!

Célba értem. Ezt az erőt Tőletek kaptam! Itt nem az döntött, hogy miként megy a bringa, vagy mennyire volt tempós a futás. Az volt a döntő, hogy mindig volt egy támogató mosoly, egy ölelés, egy bevillanó kedves emlék, amely energiát adott. Akik velem voltak a gondolat megformálásától a célba érésig, jóval többet tettek értem és velem, mint amire én magamtól képes lettem volna, és amit valaha is el tudtam képzelni. Mindig volt társam a gondolkodásban, a cél pontos megformálásában, és akkor, amikor produkálni kellett valami váratlant, a feltételek kialakításában, a helyzetek józan értékelésében, a vészhelyzetek megoldásában, vagy a feszültségek levezetésében. Mind részesei vagytok ennek a projektnek, ami, úgy gondolom, sikeres volt és megbecsülést kaptunk érte különlegesen magas fórumokról.

Köszönöm Nektek, hogy enynyi időt és energiát áldoztatok rám. Sokan voltatok segítségemre! Nincs mértékegység, ami kifejezné, mi is a szerető támogatás. Egy rövid üzenet, egy vidám fotó, egy kedves jókívánság? Egy állandó kapcsolat gondolatainkban, vagy egy felirat a bringán? Esetleg egy apró tárgy, vagy egy kölcsönadott felszerelés? Vagy egy váratlan személyes látogatás, esetleg egy folyamatos jelenlét? Vagy egy összekötött élet? Ebből volt nekem éppen annyi, ami egy ilyen sikerhez kellett! Hálás köszönetem Nektek! Köszönöm, hogy velem voltatok minden percben. Itt voltatok, amikor erős voltam és repültem, és itt voltatok akkor, amikor padlóra zuhantam. Rengeteg nehéz percen vezetett át az út, ahová közösen értünk el! Már több nap telt el a célba érésem óta. Próbálom magam fi zikailag és szellemileg is összeszedni, hogy mielőbb találkozhassak Veletek. Szeretnélek megölelni benneteket. Szeretném elmesélni mindazt, ami a sok szám és fénykép mögött velünk történt. Szeretném a könnyeimet a vállatokon letörölni. Hamarosan találkozunk.”