Pezseg a hokis játékospiac

2018.05.24. 21:21

Átigazolási körkép az Erste Ligából, amelyhez három csapat csatlakozna

Véget értek a jégkorong-világbajnokságok, az elit liga vasárnap fejeződött be Svédország győzelmével, előtte nem sokkal pedig magyar részvétellel Budapesten a divízió I/A-s vb, ahol a mie­inknek mindössze tizenöt másodpercen múlott a feljutás a legjobbak közé, végül negyedik lett csapatunk. A világbajnokságok árnyékában azonban nem állt meg itthon az élet, megkezdődött a játékosmozgás az Erste Ligában is.

Agárdy Csaba

Elsőként: a Dunaújvárosi Acélbikák válogatott kapusa, Duschek Dávid három év után visszatért nevelőegyesületébe, a DVTK Jegesmedvékhez.

De nézzük a többieket! A miskolciakat érinti az is, hogy Tóth Adrián és a dunaújvárosi nevelésű Pavuk Attila elhagyja a Jegesmedvéket, mindketten a Ferencvárosban folytatják pályafutásukat. A Macikat erősíti azonban a jövőben a fehérvári EBEL-csapat csatára, Vincze Péter, és két dunaújvárosi nevelés, a MAC-ból érkező Somogyi Balázs, illetve az Újpestről igazolt Kiss Dániel.

A MAC-nál egyébként eddig csend van, akárcsak Dunaújvárosban, Somogyi ugye távozott, egy érkezőjük van, a Svédországból hazatért 19 éves Bugár Gábor.

Az FTC igazolt még egy ikerpárt Kanadából, Leo és Myles Fitzgeraldot (Bemidji State University, NCAA). Náluk játszik majd ősztől a MAC-ból érkezett Boros Dániel.

Fotó Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A Fradinál edzőtéren is történt változás, a svéd Greg Lindqvist a Corona Brassó kispadjára ül le, ahol korábban már „tartózkodott”. Az FTC új edzője Fodor Szabolcs, aki eddig a MAC utánpótlásánál dolgozott.

Nagy érvágás a zöld-fehérek számára, hogy két remek idegenlégiósuk is távozott: a kanadai csatár Jereme Tendler és a finn hátvéd, Juhamatti Hie­tamaki az idén már nem lesz Zöld Sas.

Az Újpest Márkus Levente (18 éves), Szalma Zsolt (18) és Pokornyi Dávid (19) személyében három fiatallal írt alá profiszerződést. Emellett a lilák leigazolták a Fehérvár EBEL-csapatából Kocsis Ferencet és Szaller Márkot.

Az Erste Ligába egy év kihagyás után visszatérő debreceniek, DEAC néven a cseh David Musialt szerződtették edzőnek, aki tavaly Dunaújvárosban kezdte magyarországi pályafutását, de szezon közben távozott, helyét a kanadai Jason Morgen foglalta el. Segítője – talán mondani sem kell, dunaújvárosi szakember – Strenk Hunor lesz, aki legutóbb Brassóban dolgozott.

A Fehérvári Titánok első igazolása a szintén dunaújvárosi nevelésű Kiss Roland, aki Újpestről érkezik, ő egyébként Kiss Dániel öccse. Az is eldőlt, a Titánok légiósai, Kelin Ainsworth, Derek Schoenmakers, Iiro Vehmanen és Joe Antilla távoznak a klubtól.

Brassó és Csíkszereda felől egyelőre még nem csordogálnak az átigazolási hírek.

A Magyar Jégkorongszövetség tegnap közölte: az Erste Liga 2018/19-es szezonjától kezdődően három új csapat kíván részt venni a bajnokság küzdelmeiben. A Vasas, a DEAC és a Gyergyószentmiklós képviselői szerdán prezentálták csatlakozási kérelmüket.

Szuper Levente a Vasas SC elképzeléseit mutatta be, a magas minőségű szakmai munka és a stabil utánpótlás adott, akárcsak a megfelelő infrastruktúra. Fodor András, a DEAC jégkorong-szakosztályának vezetője mutatta be a debreceni pályázatot. A közösségteremtésre és komoly hagyományokkal rendelkező egyetemi sportéletre alapoz a pályázat. A Gyergyó HK képviseletében Barti Tihamér prezentálta a csapata pályázatát. Az idén 70 éves egyesület a kerek évfordulón visszatérne a magyar bázisú bajnokságba. A jelentkező klubok távollétében a liga aktuális tagjai tanácskoztak is a pályázatokról, a kért garanciákról.

 

A bécsiek maradnának

Az EBEL-klub farmcsapata beadja nevezését a következő Erste Liga-szezonra is. „Az előző nyáron valami egészen újba ugrottunk fejest – nyilatkozta a jégkorong­blognak Christian Dolezal, a Vienna Capitals utánpótlás-igazgatója, a farmcsapat vezetőedzője, aki elmondta: – Felnőtt az első igazán jó évfolyam az utánpótlásunkban, és azt szerettük volna, ha ezek a játékosok a fejlődésükben el tudnák érni a következő lépcsőfokot. Kerestünk egy bajnokságot, ahol jó színvonalú felnőttcsapatok ellen mérethették meg magukat. Nagy kihívást jelentett számunkra az Erste Liga, nemcsak a játékot illetően, hanem a szervezést, a körítést tekintve is. A játékosaink nagy része először játszott komoly nézőközönség előtt, idegen csarnokokban, erős csapatokkal. Olykor televíziós mérkőzéseken is, ami végképp teljesen új élmény volt nekik. Tudtuk, hogy nem lesz diadalmenet, de tovább kívánunk fejlődni, építkezni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában