2020.05.22. 16:00
Egy hétig voltak zárva, mára minden alkalmazott dolgozik
Fotó: Zsedrovits Eniko
„Mi már a múlt héten a nyugdíjas dolgozóinkat hazaküldtük az egészségük védelmében, hétfőn pedig bezártuk az üzletet. Rendszeresen fertőtlenítettünk, minden szabályt betartottunk, azonban még így sem lehetett megszüntetni az emberek egymáshoz való közelségét, kiiktatni az áruk érintését. Kisvállalat vagyunk, de a közös teherviselést nekünk is vállalni kell. Hogy meddig tart ez a helyzet, nem tudni.”

Március utolsó napján nyilatkozta ezt lapunknak Hingyi László, a Duna-Pent Kft. által működtetett mezőgazdasági bolt, a Pentele Áruház tulajdonosa.
Szerencsére nem tartott sokáig a bezárás időszaka, egy hét után újra kinyitott az óvárosi üzlet.
– Két oka volt az újbóli nyitásnak. Az első, hogy a dolgozók megkerestek, hogy ők szívesen vállalják a kockázatot, dolgozni szeretnének. A másik pedig a vevők érdeklődése, akik rendszeresen tudatták velem, hogy szükség lenne rá, hogy a bolt kinyisson.Az első héten a nyugdíjasokat még nem alkalmaztuk, de most már mindenki dolgozik, aki a járvány előtt a munkatársunk volt.
Hingyi László elmondta még, hogy a bezárás ideje alatt is fizették az alkalmazottakat.
– Két hónapig tudtuk volna fizetni őket, ennyit engedett volna a tartalékunk. Egyébként van előnye is a vírus által kialakult helyzetnek, a bajban kiderült, nagyon jó kollektíva a miénk, még jobban összekovácsolódott a társaság. Minden szabályt betartunk, rendszeresen fertőtlenítünk, mindenre odafigyelünk, mert első a dolgozóinknak és a vásárlóinknak az egészsége. Örömmel mondhatom, a koronavírus nem okozott nekünk nagy problémát.
Térségi koronavírus információk
- 103 fővel nőtt a fertőzöttek száma a megyében
- Az oltatlanok oltására a vállalatok igényelhetnek oltóanyagot a megyei oltási munkacsoportoktól
- A maszk hasznos, de nem minden esetben kötelező
- Intézkedések a járvány ellen
- Igaz lett: az emberi butaság öl!
Térségi koronavírus információk
- 103 fővel nőtt a fertőzöttek száma a megyében
- Az oltatlanok oltására a vállalatok igényelhetnek oltóanyagot a megyei oltási munkacsoportoktól
- A maszk hasznos, de nem minden esetben kötelező
- Intézkedések a járvány ellen
- Igaz lett: az emberi butaság öl!