Sírkert a Dunánál

Az elhunytainkra való emlékezés szent és sérthetetlen. Hogy ezt egy „épített környezetben”, vagy egyszerűen „csak” családtagjainkra, szeretteinkre gondolva lélekben tesszük, mindenkinek a saját dolga. A hagyományos környezet a temető, ahol a búcsúzás, a búcsúztatás legkülönbözőbb formáival találkozhatunk, de már egyre gyakrabban azon kívül is. A közelmúltban olvasottak szerint városunkban jelentős arányban hamvasztással történik mindez. A mintegy nyolcvan százalékos hamvasztásos arányból az elhunytak felét „elviszik” a családtagok, rokonok, hogy mi történik ezután már statisztikailag nem követhető, nem dokumentálható. Egyre keresettebb az, hogy a hamvakat egy szertartás keretében vagy a nélkül a Dunába szórják, követve az elhunyt végakaratát vagy a család „akaratát”. Ez utóbbi esetben nincs kizárva az, hogy a mai magas árak miatt egyszerűen pénzügyi okokból. Gyakorlatilag szinte mindegy, hogy milyen okokból, de nagy dunai egykori kompkikötő melletti árterületen mintegy negyven emlékhely lett engedély nélkül kialakítva, amelyeket a hétvégén elmosott a Duna. A terület gazdája nem adott senkinek engedélyt arra, hogy itt ilyen „kistemető” legyen. Igaz ide hamvakat elvileg nem helyeztek el, de sajnos az sem kizárt, hogy igen.

Egy dunai "temetésnek", emlékezésnek pont az a lényege, hogy az elhunyt – vélhetően – végakarata szerint nem akart magának síremléket, ám a családtagok ezt máshogy gondolva mégis összehozták. Mindezt közterületen, nota bene árterületen. Ahogy írtuk, a Duna nem ismeri a szabályokat és amit elér, mindent magával visz, ami az útjába kerül. Nem csak az elhunytak hamvait, hanem az illegálisan létrehozott emlékhelyeket is. Méltatlan mindez elsősorban az elhunytakra, de az élőkre nézve is.