Mi lesz így veled Európa?

A volt szocialista országokban mindenki optimista volt, létrejött a többpártrendszer, a tervgazdaságot a piacgazdaság váltotta fel. Megvalósultak-e az akkori álmaink? Csak részben. 

Európai versenyképesség? 

Nemrég azt olvastam, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy Európának meg kell őriznie a versenyképességét. Érdekes megfogalmazás, de mindjárt felvetődött bennem a kérdés, hogy hogyan. Miután Nagy-Britannia elhagyta az EU-t, így Európa motorja Németország lett, illetve annak gazdasága. A német gazdaság viszont az olcsó orosz nyersanyagokra lett kiépítve, amely a mostani orosz–ukrán háború, illetve az oroszok elleni szankciók végett veszélybe került. Természetesen a németek be fognak szerezni kellő energiát, csak az a kérdés, hogy milyen áron. A termelés tehát Németországban, de szinte minden európai országban drágább lesz, így a megélhetés is. Átéltem egy háborút (délszláv), tudom, hogy milyen könnyű kirobbantani egy konfliktust, de annál nehezebb azt befejezni, talán ezért is úgy vélem, hogy a jelenlegi orosz–ukrán háború nem fog hamar véget érni. Sajnos. Teljes mértékben egyetértek a magyar kormány álláspontjával, miszerint mielőbbi tűzszünetre, majd békére van szükség, mert a háború eszkalálása mindannyiunk vesztét jelentené. Nem tetszik, hogy egyre több nyugati ország fegyvert küld Ukrajnába, mert mindez csak a háború elhúzódását jelenti. Tudom, hogy valahogy az orosz agressziót is meg kell állítani, mert a történelem megismétli önmagát, hiszen a harmincas évek végén senki sem vette komolyan Hitler fokozatos térhódításait, majd ennek a tévedésnek az árát több tízmillió ember fizette meg az élete árán. Azonban a jelenlegi probléma megoldására ott vannak a képzett politikusok és diplomaták, az ő feladatuk az, hogy tárgyalóasztal mellett – és nem a fronton a katonák – oldják meg a kialakult helyzetet. 

Már említettem, hogy átéltem egy háborút, a boszniai fronton dolgoztam mint televíziós hadi tudósító, volt alkalmam tobzódó szabadcsapatok tökrészeg parancsnokaival riportot készíteni abnormális körülmények közepette. Egy hajszálon múlt az életem, de valahogy akkor nem féltem. Most igen, de nem magam végett, hanem az unokáim miatt. 

Van egy szerb mondás... 

Amely magyarra lefordítva így szól: A háború egyeseknek édesanya, másoknak mostoha. Ez valóban így van, csak az a baj, hogy egy háborúnak jóval több a kárvallottja, mint a haszonélvezője. A jelenlegi háborúból Európa vesztesként fog kikerülni, mert nincs elég nyersanyagbázisa, Oroszországot nem lehet legyőzni, ez nem sikerült sem Napóleonnak, sem pedig Hitlernek, az EU-nak sem fog sikerülni. Akkor ki fog győzni? Egyértelmű: az USA és Kína. Mindkét ország birodalmat épít és birodalomban gondolkodik, az ilyen kis országok, mint Magyarország, csak apró figurák a nagy sakk­játszmában. Ezért is nagyon fontos, hogy Ukrajnában elhallgassanak a fegyverek, és a hadban álló felek mielőbb tárgyalóasztalhoz üljenek. A háború egyértelmű vesztese az ukrán nép, az egyszerű kisember, akinek harcolnia kell, aki mindenét elveszítette, aki talán sohasem tud rendesen talpra állni. Megdöbbenve tapasztaljuk a törökországi földrengés tragédiáját, de az elpusztult házakat, városokat előbb-utóbb majd csak felépítik, igaz az áldozatokat már senki sem hozza vissza, őket sehogyan sem lehet pótolni. De van remény az újrakezdésre, még ha nemzetközi támogatással is, de miben reménykedhet a mindenét elvesztő ukrán vagy a kárpátaljai magyar ember? Mikor lesz béke? Mikor élhet ő is olyan életet, mint francia, szlovák vagy lengyel társa? Sok a megválaszolatlan kérdés, nem látszik a fény az alagút végén. Európa az energiaválság végett szenved, így mi, magyarok is, hiszen a rezsiszámlák a többszörösére rúgnak. Ezt a telet valahogy átvészeljük, de mi lesz, ha a következő még nehezebb lesz? Ezért kell ennek a háborúnak mielőbb véget vetni, erre rá kell ébreszteni azokat is, akik jelentősen profitálnak ebből a szörnyűségből, és birodalmi játszmákban gondolkodnak. 
Egyszer valahol azt olvastam, hogy miután lezajlott a harmadik nukleáris világháború, a negyediket kőbaltával fogjuk vívni. Milyen igaz, csak ne kerüljön rá sor. Ezért féltem az unokáimat.