Az ostobaság diktatúrája, az internetes tartalmak világa

Manapság a világ eseményeit, híreit szemlélve az embernek olyan érzése támad, mintha az esztelenség akarná ráerőszakolni magát a reálisra, a normálisra, a még gondolkodó – gondolkodni merő – emberek tömegére. Naponta számos példával találkozhatunk, így olyan érzésünk támad, mintha egész eddigi világunk fenekestül felfordult volna.

Czeglédi Andrea

Shocked and surprised boy on the internet with laptop computer concept for amazement, astonishment,

Ráadásul az egy éve tartó pandémia, a vele együtt járó bezártság és félelem ráerősített erre, hiszen az emberek magányukban szinte csak az internet világában tudakozódhatnak a világ híreivel, történéseivel kapcsolatban.

A média, a közösségi oldalak és az internet ki is használja ezt az állapotot, alaposan megszűrve azokat a tartalmakat, amelyek valóban eljuthatnak az átlagemberhez. A híroldalakon kalandozó hétköznapi halandó, miután átverekedte magát az eléje tóduló különböző reklámok és hirdetések tömkelegén, megtudhatja a többi között, hogy a „brutális” szó használata, mint az „egyébként”-é is, kötelezővé vált, legalábbis, ami a címeket illeti. Ezernyi csip-csup érdektelenség következik olyan „sztárokról”, akik felől – bár rettentően szégyenkezik miatta az olvasó –, még sohasem hallott.

A közösségi média használata nagy veszélyt rejt – nagyon gyorsan a különböző érdekcsoportok hamis, nem igazolható információi között találjuk magunkat Fotó: pixabay

Ezeket követik az elfogadásról, sokszínűségről szóló híradások, amelyek minden területen megtalálhatóak. Ettől hangos a kül- és a belpolitika, de a gazdasági rovatba, sőt a reklámokba is bekerül a marketing eszközeként. Itt az átlagember már kezdi kényelmetlenül érezni magát. Lassan úgy tűnik, hogy ő nem eléggé elfogadó, maradi.

A fenntarthatóságról, a globális felmelegedésről és a környezetvédelemről olvasva az az érzése támad, hogy bűnössége vitathatatlan, hiszen autóval megy dolgozni, bevásárolni, és mert gyermeket hozott a világra, a Föld nevű bolygónknak visszafordíthatatlan károkat okoz. Lelkiismeret-furdalással gondol az aznap vásárolt PET-palackos üdítőre, de hiszen olyan nehéz ellenállni az akciónak, amit a gyártó multicég folyamatosan hirdet, szinte csábítva a gyanútlan vásárlót az efféle gonosz cselekedetre…

Aztán beugrik egy reklám, amelyben azonos nemű, de „sokszínű” párok boldog mosollyal az arcukon, ölükben egy kisbabával hirdetnek valamit. A visszaszámláló jelzi, mikor lehet ugrani… – ez is megvan.

Néha a hajunk is égnek áll az olvasottaktól Fotó: pixabay

A következő cikkből kiderül, hogy a női jogok védelme érdekében már utolsó trimeszterben is abortálhatóak a babák. Ez kissé sokkoló az előbbi reklámban látott angyalian aranyos csöppség után, ezért gyors kattintás: újabb cikk következik. Ez az írás is a feminizmust képviseli, akárcsak az abortusztól szóló, de más szemszögből. Újra olyan név, ezúttal írónő, aki állítólag ismert, de az olvasó sehogy sem emlékszik a nevére, nemhogy valamelyik művére. Az illető hölgy arról elmélkedik, hogy mennyire káros a fiatalokra nézve Jókaitól Az arany ember és Szabó Magdától a Bárány Boldizsár olvasása, hiszen a fiatal lányokat az ezekben a művekben található női karakterek példája „rossz irányba” terelheti. Ezen kissé elgondolkodik az olvasó. Korunkban semmiképpen sem szeretnénk – szerinte –, ha a nő odaadó, hűséges, szerelmes lenne. Az írónő (Tóth Krisztina – a szerk.) szavaiból kiderül, hogy anya, így feltételezhető, hogy legalább egy röpke pillanatig ő is érzett valamit egy férfi iránt. Ezzel nincs semmi gond, mint ahogyan azzal sem, ha ő másként vélekedik a nő szerepéről. Azzal sincs gond, ha ő ebben a szellemiségben neveli a lányát. Ezzel nincs egyedül, sok nő gondolkodik hasonlóan. Joguk van hozzá. A gond ott kezdődik, hogy követelik és megkövetelik ezt a szemléletmódot másoktól, sőt, már a gyerekekbe is eleve ezt szeretnék plántálni.

Nem minden tartalom való a gyerekeknek Fotó: pixabay

Szép dolog az egyenjogúság, ám másról szól a feminizmus manapság. Pedig, a hat-hét éves kislányok igenis hercegnők szeretnének lenni, és nem arról álmodoznak, hogy port köpnek egy bánya bejáratánál a műszak végén. Arról sem álmodoznak, hogy két órával a munkaidejük lejárta után egy vénülő harcos amazon, aki pechjükre a főnökük, megalázóan üvöltözzön velük, amíg ők szorgalmasan a számítógépük fölé hajolva végzik három ember munkáját. Kevés kislány szeretne aknamezőn fel nem robbant aknákat hatástalanítani, vagy rendőrként egymással harcoló drogbandákat éles fegyverrel csillapítani. Ha valóban szabad a nő, hát engedtessék meg neki, hogy valóban nő lehessen. Legyen szerelmes egy férfiba, legyen feleség, legyen anya, „csak” anya. Lehessen családja és érezhesse boldognak magát. Amennyiben ez nem adatik meg, megvonják, megtiltják ezt, az a valaha volt legsötétebb időszakot idézné.

Ezek után a komor gondolatok után könnyedebb vizekre evezhet a nyájas olvasó. Megtudhatja, hogy X. Y. modellről káprázatos fotósorozat készült mellnagyobbító műtétje után, egy másik hölgy az étrendjével és edzéssel szépíti magát, a harmadik pedig, kifogta az „álompasit”, egy kigyúrt, milliomos sportoló személyében.

– Hogy is van ez? Az olvasó már semmit sem ért. Csak azt tudja, hogy bűnös, mert a környezetet szennyezi, elavult, konzervatív gondolkodású, mert férje van, vagy, mert elnyomja a feleségét… és mindkettejüknek – gyermeke van, ráadásul hetero, fehér, keresztény, télen hagyományosan fűt, húst eszik, nem megfelelő műveket olvas, nem érti a kortárs művészetet.

Az utolsó, olvasott cikk arról szól, hogy az emberek indokolatlanul depressziósak, talán a téli fényhiány a felelős. (Vagy mégsem az?)

A szegény, megfáradt ember kikapcsolja hát a képernyőt és kimerülten hátradől. Ez végképp nem hiányzott a korai kelés, a dugó, a hülye főnök és a fárasztó munka után…