jegyzet

2021.06.19. 06:30

Napszúrás

Szilágyi László

Kétféle szurkoló-típus létezik: az egyiket le lehet venni a lábáról egy szép passzal, ő már akkor is boldog, ha a csapata nyögvenyelős játékkal kiizzadja a győzelmet. A másik az örök elégedetlen, akinek még a jó sem jó, ott is a rosszat keresi, ahol az nincsen, összeesküvéselméleteket gyárt és felelősöket keres, így legitimálja a saját boldogtalanságát. Tévedhetetlennek hiszi magát, ő az, akinek mindig mindenben igaza van.

A futball Európa-bajnokságon is markánsan megmutatja magát a két típus: a portugálok elleni 0-3 után volt, akit lenyűgözött a válogatott tisztes helytállása a mérkőzés 84. percéig. A másik oldal képviselőit nem hatotta meg az önfeláldozó, heroikus védekezés az Eb-címvédő ellen, ők az eredményre hivatkozva igazolták a bosszúságukat.

A franciák elleni mérkőzés előtt megint felélénkültek a dohogók, a legújabb célpontjuk Csányi Sándor. A korai meccskezdés, a 15 órai kezdő sípszó miatt zúgolódnak. Az érvrendszerük kezdetleges vagy inkább rém egyszerű és igazságtalan. A szurkolók nem értik, hogy ha Csányi „ott ül az UEFA végrehajtó bizottságában, akkor miért nem tudja elintézni, hogy a magyar válogatott hazai pályán este kilenckor játsszon az Európa-bajnokságon, és ne kelljen napszúrást kapni a stadionban?”

Csányi Sándor preferenciáit nem ismerem, de nagy összegben mernék fogadni arra, hogy ő is szívesebben nézné meg a magyar válogatottat napnyugta után, mint kora délután a tűző napon. De éppen a magyar válogatott az oka annak, hogy erre nincsen meg a lehetősége.

Az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanis a ranglistán elfoglalt helyük alapján állítja sorba a válogatottakat.

Ennek köszönhetően alakul ki a mérkőzések profilja, ilyen alapon élvez előnyt a ma este hatkor kezdődő Portugália–Németország mérkőzés a délután háromra kiírt magyar–francia találkozóval szemben. Csányi Sándor hiába verné az asztalt, statisztikai alapon senki sem lenne kíváncsi a véleményére, ő pedig van annyira bölcs, hogy nem megy bele egy eleve vesztes vitába.

Az UEFA végrehajtó bizottságának a tagja sem feltétlenül rajong a harminc fokos hőségben rendezett meccsekért, de elviseli. Nem olyan nagy bűn ez, főleg azok után, hogy többek között neki köszönhetően társrendezők lettünk, a sorsolásnak köszönhetően sztárcsapatokat láthatunk Budapesten az Európa-bajnokságon.

Bár attól tartok, ez hidegen hagyja a mérgelődőket. A már beharagozott napszúrásért pedig ki más, mint Csányi Sándor lesz a felelős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!