Boldog dunaújvárosiak a teke-világbajnokságon

Tóbiás Anett és Czeilinger Gábor a közelmúltban indultak, és nagyszerűen  szerepeltek Zalaegerszegen,   az U18-as teke-világbajnokságon.   A még csak tizenhat és fél éves Anett a Széchenyi gimnáziumban, Gábor a Dunaferr középiskolában tanul. Sok a közös ismertetőjelük.    Nem túlzás, de mindketten szinte a tekepályán nőttek fel.   Anett szülei is tekéznek. (Édesapja  tíz éve tartja a pályacsúcsot.) Gábor pedig egy tekedinasztia  leszármazottja. A még mindig aktív  nagypapa, Czeilinger Misi bácsi a  dunaújvárosi tekesport doyenje most életében először nézte  számítógépen az on-line közvetítést az unoka szerepléséről. Mivel Dunaújvárosban főképp a DAC NB II-es kiesése után nem sok perspektíva adódott a fiatal tehetségek előtt, Anett és Gábor változtatott az életén. Három éve utazik Pestre és vissza a Ferencváros   tekézőjeként Anett, és ugyanezt teszi  Gábor is, aki Fehérvárra   ingázik a Köfém pályájára  hetente többször is. Nem kis terhelés: edzések,  heti négy vagy három (a versenyen a  háromkilós golyót   legalább  százhúsz alkalommal  elgurítani),  utazás, későn este tanulás... Mindkettőjük sorsát eldöntötte a családi indíttatás és az a tekesuli, amely  dunaújvárosi ötletként jött létre.  Természetesen  részt vettek,  és bajnoki címeket  értek el a diákolimpiákon is, ám  ezt a korosztályt már  kinőtték.

Gábor és Anett sorsa már jó pár  éve eldőlt  - a tekézés élményétől,  varázsától ők már nem szabadulnak (Fotó: Lázár Zsolt)

De  ugorjunk a  vébére!  Ilyet  huszonöt  évvel ezelőtt rendeztek Magyarországon. 

Gábor:  - A mérkőzések jegyzőkönyveit mindig  megkapja a szövetség is. Ebből látták, hogy  jól gurítok. Meghívást kaptam edzőtáborba. Szegeden pedig megvertük Szerbia válogatottját, így sikerült beverekednem magam a vébécsapatba. Ugyanezt az utat járta be Anett is.

Anett:  - Én is mehettem az edzőtáborba Szegedre, aminek nagyon örültem. Mi sajnos kikaptunk a szerbektől. Azután jött a vébé Zalegerszegen.  Csapatban tartalék voltam, de nagyon szurkoltam a többieknek.  Két nap múlva pedig párosban szerepeltem Urbán Viktóriával.  Óriási   hangulatban mérkőztünk meg a németekkel, sajnos egy-egynél  csak kettest dobtam, a német lány pedig ötöst, így ők ezüstöt nyertek, mi meg ötödik helyen végeztünk.    Most is bánt, mert  felléphettünk volna a dobogóra.  Mindez tanulópénznek is beillett.
Gábor:   - Én is csere voltam, de egyszer csak rohantak   az öltözőbe értem: mennem kell,  beállítanak.  Első gurítás: nyolcas. Hatalmas tombolás a nézőtéren. Aztán félig viccesen  kért a kapitány tőlem két kilencest. És megcsináltam! Nem szégyellem: sírtam örömömben. Mindenki a nyakamba ugrott.  Csapatban ezüstérmes lehettem,  párosban pedig Farkas Ádámmal ötödikek lettünk. Ez utóbbi  bizony nem sikerült, bántott is nagyon.  
Két magukkal szemben is kritikus, de nagyon-nagyon boldog  kamasz mesélt, akiknek élete a tekézés. Céljuk pedig? Hát,  a csillagos ég.

Anett:   - Két hét múlva az országos versenyt egyéniben  már csak dacból is  meg akarom nyerni.  Apa és anya buzdítása  óriási erőt ad nekem. Kovácsné Grampsch Ágota  nyolcszoros világbajnok a példaképem, őt szeretném túlszárnyalni, de ehhez még sok-sok idő kell.
Gábor:    - Nem vagyok türelmetlen, de nekem is vannak nagy terveim.  Szuperliga, válogatottság,     országos első hely... És egyszer majd a tizenkétszeres  világbajnok  Csányi Bélát legyőzni!
Summázatként a végén csak röviden megjegyzem: ezek   közül nem mind holmi  alap nélküli álmodozás. Ebben  a két nagyszerű   fiatalemberben  a siker iránti vágy nem pislákol, hanem lobog. Oda kell figyelni rájuk,  és örülni kell nekik!