Ünnep

2023.11.01. 15:46

Kozma atya: üzennek a szentek, közöttük a helyünk

Sokan összekeverik a mindenszenteket a halottak napjával, pedig két különböző jeles napról van szó. A Ripost az egyik legilletékesebbet, Kozma Imre atyát, irgalmas rendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét kérdezte, milyen jelentést hordoznak ezek a napok.

MW

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke beszédet mond a Béres Alapítvány termékadomány átadási ünnepségén a Béres Gyógyszergyár budapesti székházában 2023. február 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A mindenszentek arra emlékeztet, hogy nem azok vagyunk, akik vagyunk, hanem azok, akik lehetünk, fejtette ki a köztiszteletben álló szerzetes pap. A jelenben élünk, de a tét a jövőnk, jelen viselkedésünkkel a jövőnket határozzuk meg, és ebben a szentek példát mutatnak. Halottak napján pedig, ami november 2-án van, emlékezünk elhunyt szeretteinkre, mert az utolsó szó nem a halálé – hanem a szereteté. 

Még a római katolikus vallásúak számára sem egyértelmű, mi a jelentősége a mindenszenteknek, a keresztény ünnepek közül ez tűnik a hétköznapi élethez legkevésbé közelállónak. Miről szól ez a nap?

Ez a nap nagyon is közel áll a mindennapok gyakorlatához, a hétköznapi élethez. A szentek aktuális üzenetet tolmácsolnak: a földi élet két pólus között megy végbe, jelen és jövő, időbeli és örökkévaló között.

 A szentek a jelent élik, de a jövőre irányítják tekintetüket.

A szentek kivételes emberek voltak, akik életüket áldozták másokért, a hitükért. Hogyan lehetne hasonló hozzájuk egy hétköznapi ember?

Elárulok egy titkot: mindannyian életszentségre hívattunk. Ez pontosan ugyanazt jelenti, amit a szentek tettek. Mi vagyunk a mai kor, a mai idők, a mai társadalmak sója és napfénye, gyertyalángja és jó illata. A szentség ugyanis azt jelenti: a másik emberért vagyok. Mindenki a másik emberért született a földre, nem pedig önmagáért. Az emberi kapcsolatok lényege a szeretet, ami önmagában irracionális, csak akkor jelenik meg az életünkben, amikor megismerjük a másik embert, amikor össze akarunk vele tartozni, közösségben lenni vele, ahogyan Istennel is összetartozunk. Isten, vagyis Jahve azt jelenti: „aki van értetek”. Ő értünk van és mi egymásért vagyunk.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában