Kulturális önvédelem

2018.07.05. 20:30

A kárpátaljai magyarság történelmi küldetést teljesít

Ukrajnában egyetlen nemzetiség sem emelte fel olyan határozottan a hangját az oktatási jogszabállyal szemben, mint a kárpátaljai magyarok - mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke.

A kárpátaljai magyarság történelmi küldetést teljesít, amikor szembeszáll az ukrán oktatási törvény kisebbségi jogokat csorbító rendelkezéseivel – jelentette ki Barta József csütörtökön Felsőszinevéren, a XXVI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén.

A KMKSZ alelnöke előadásában elmondta: a kárpátaljai magyarság életét az ukrán függetlenség 27 éve során az állandó küzdelmek jellemezték, de a helyzet korábban nem volt olyan súlyos, mint most.

A múlt év szeptember 5-e, amikor az ukrán parlament elfogadta a kisebbségek anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait erősen korlátozó törvényt, vízválasztónak számít, amire a kárpátaljai magyarság azonnal reagált.

Nem véletlen, hogy az ukrán vezetést meglepte az a határozott fellépés, amit a kérdésben hallgató több mint tízmilliós ukrajnai oroszsághoz képest elenyésző, 150 ezres kárpátaljai magyarság tanúsított a jogtipró törvénnyel szemben, Magyarország támogatásával – fogalmazott. Hozzátette,

ennek az elkötelezettségnek köszönhetően Kijev hajlandó arra, hogy tárgyaljon a kérdésről a kárpátaljai magyarság képviselőivel.

Barta József szerint a fő feladat a kárpátaljai magyarság kivándorlásának megállítása és azoknak a visszacsábítása, akik már elmentek. Úgy vélte, megoldást kell találni arra is, hogyan lehet magyarnak megmaradni a szülőföldön. Ennek akadálya az új ukrán oktatási törvény és a nyelvhasználati jogok tervezett szűkítése – mutatott rá.

A külhoni magyar pártok és szervezetek vezetői között felszólalva Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMN) elnöke köszönetet mondott a kárpátaljai magyarságnak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésében történt tevékeny részvételéért. Mint mondta, a kárpátaljai magyarok a székelyekhez hasonlóan „harciasan” állnak ki saját érdekeik védelméért.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetiségpolitikáért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte: „Mind a legutóbbi romániai magyarellenes jogsértések, mind a kárpátaljai magyarság esetében a jogtipró ukrán oktatási törvény és készülő nyelvtörvény kapcsán fontos újra és újra megerősítenünk, hogy kiállunk a határon túli magyarság mellett, és napirenden tartjuk, közvetítjük ezeket az ügyeket a többségi nemzetek felé is.”

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szimbolikusnak, örök érvényűnek nevezte a kárpátaljai szabadegyetem idei jelmondatát, amely szerint „A jövőt magyarul írjuk”. Szerinte ez érvényes valamennyi Kárpát-medencei szabadegyetemre, amelyek impulzusokat adnak a magyar külpolitikának.

Borítókép: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségére várakozó hallgatók a helyi református templom előtt Beregszászon 2017. szeptember 25-én.

Forrás: MTI / Nemes János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában