la liga

2021.09.21. 10:32

Koeman mindenkit kritizált, akit lehetett a Barca keserű döntetlenje után

Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője bosszúsan magyarázkodott csapata hétfői bajnoki mérkőzését követően, amelyen hazai környezetben úgy játszottak 1-1-es döntetlent a nyeretlen Granadával, hogy a 90. percben tudtak egyenlíteni.

Fotós: AFP

A holland szakember arra panaszkodott, hogy a vendégek – akik a 85. másodpercben szerezték meg a vezetést – előnyük birtokában azonnal elkezdték húzni az időt, és a játékvezető erre nem reagált kellő határozottsággal.

„Csak négy percet hosszabbított, ezen a felfogáson mindenképpen változtatni kell. Segíteni kell a futballozni szándékozó csapatot. És hiába mutat fel a kapusnak időhúzás miatt sárga lapot a hajrában, amikor az egész meccsen azt csinálta”

- mondta Koeman. „Miután megszerezték a vezetést, az egész csapattal visszaálltak védekezni, és középen nem maradt hely a rövidpasszos játékra. A széleken volt lehetőségünk áttörni, és beadásokkal próbálkozni, ezért volt szükségünk elöl magas, jól fejelő játékosokra. Így tudtunk legalább döntetlent elérni, még akkor is, ha közben két ponttól elestünk” – nyilatkozta.

A hazaiak a szünetben cserélték be a nyáron érkezett Luuk de Jongot, akihez a támadósorban csatlakozott a 75. percben az eredeti posztját tekintve belső védő Gerard Piqué. Koeman arról is beszélt, hogy a jelenlegi játékosállományt nem lehet összehasonlítani a sikert sikerre halmozó korábbival.

„A Barcelona mai játékoskerete már nem ugyanaz, mint a nyolc évvel ezelőtti”

- fejtette ki.

Múlt héten, a Bayern Münchentől elszenvedett 3-0-s hazai Bajnokok Ligája-vereséget követően sajtóhírek szerint Koeman ultimátumot kapott a katalán klub vezetőitől, hogy a következő három mérkőzést meg kell nyernie. Ennek a feltételnek már hétfőn nem tudott megfelelni, ugyanakkor a Mundo Deportivo sportnapilap szerint a csütörtöki, Celta Vigo elleni idegenbeli mérkőzésen még biztosan ő ül a kispadon. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vezetők a háttérben nem keresik az utódját.

A hetedik helyen álló Barcelona hétfői találkozóját 40 ezer néző tekinthette volna meg, de kritika a hazaiak számára, hogy ennek ellenére csak 27 ezren voltak a lelátón.

Robert Moreno, a Granada edzője eközben azt mondta: a Camp Nouban az egy pont megszerzése számukra a győzelemmel ér fel, még akkor is, ha a 90. percben kapták az egyenlítést érő gólt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!