a sérülés után

2018.05.30. 12:06

Szalah gőzerővel dolgozik a felépülésén

Az FC Liverpool fizioterapeutája szerint három-négy hetet kell kihagynia a Bajnokok Ligája döntőjében vállsérülést szenvedett Mohamed Szalah-nak, de az egyiptomi labdarúgó a világbajnoki részvétel érdekében mindent elkövet, hogy ezt az időt lerövidítse.

Az afrikai ország válogatottja 28 év után először lehet ott a vb-n, s a 25 éves támadó a csapat legnagyobb sztárja.

„Nagyon elkeseríti, ami történt, és minden erejével arra összpontosít, hogy minél hamarabb felépüljön” – nyilatkozott a spanyol Marca című újságnak Ruben Pons.

„Alapvetően három-négy hetet kellene kihagynia, de ő megpróbálja lerövidíteni ezt az időt, ez a nagy cél”

- tette hozzá a fizioterapeuta.

Szalah-t – aki a Premier League-ben rekordot jelentő 32 találattal lett gólkirály, megválasztották az év játékosának, a BL-ben pedig tízszer volt eredményes – a Real Madrid 3-1-es győzelmével véget ért szombati BL-döntő 31. percében kellett lecserélni, miután Sergio Ramosszal együtt összeakasztott karral a földre zuhant és a bal vállát fájlalta.

Az egyiptomi ifjúsági és sportminiszter, Háled Abdel-Azíz a közösségi oldalán arról számolt be vasárnap, hogy a röntgenvizsgálat nem mutatott tartós szövetkárosodást Szalah sérült vállában,

így két hét múlva felépül, és ott lesz a válogatott szűk keretében.

Az egyiptomiak a június 14-én kezdődő világbajnokságon az uruguayi, a házigazda orosz és a szaúdi együttessel találkoznak az A csoportban. Az első meccsüket június 15-én játsszák.

A csapat azzal a 11-es góllal biztosította a helyét a vb-n, amelyet Szalah lőtt a Kongó elleni, októberi selejtező (2-1) 95. percében.

Borítókép: Szalah a sérülését követően a Real Madrid elleni BL-fináléban

AFP PHOTO / Sergei Supinsky

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában