csúcsdöntögetők

2019.12.09. 12:59

Szárnyal Martin Scorsese maffiaeposza a Netflixen

A Jégvarázs 2. pedig harmadik hete őrzi vezetőhelyét a kasszasikerlistán, a Disney animációja már csaknem egymilliárd dollárt zsebelt be világszerte.

Fotós: Netflix - Fabrica de Cine - STX

Martin Scorsese Az ír című maffiaeposzát öt nap alatt 17 millióan látták Amerikában a Netflixen a televíziós nézettséget mérő Nielsen közvélemény-kutató pénteki jelentése szerint.

A 160 millió dollárból forgatott több mint háromórás produkciót az idei Oscar-szezon nagy díjesélyeseként emlegetik. Akár a legjobb film Oscarját is elnyerheti, ami ebben a kategóriában a Netflix első díja lenne.

A Nielsen adatai szerint a Netflixen tavaly bemutatott Madarak a dobozban című thrillert Sandra Bullockkal a főszerepben az első hét napon csaknem 26 millió amerikai néző látta. A streamingszolgáltató szerint 2018 decemberében, forgalmazásának első hét napján világszerte 45 millió előfizető nézte meg a filmet.

A Nielsen becslése az amerikai nézőkre vonatkozott, és csak azokra, akik tévéjükön látták a filmet, azokat nem kalkulálták be, akik számítógépen vagy mobileszközön nézték a produkciót. A Netflix nem közöl rendszeresen nézettségi adatokat, és a Nielsen becslését sem kommentálta Az ír nézettségével kapcsolatban.

A Robert De Niro és Al Pacino főszereplésével forgatott film az idei díjszezonban már több kritikusi testület díjait elnyerte annak ellenére, hogy novemberben csak rövid ideig forgalmazták független amerikai mozikban. A Netflix nem tette közzé, hogy a filmet a 26 napig tartó mozis forgalmazás alatt hány néző látta.

A film, rendezője, Martin Scorsese és vezető színészei minden bizonnyal esélyesek a Golden Globe-díjra, amelynek jelöltjeit hétfőn hirdetik ki Los Angelesben. Az Oscar-jelöléseket január 13-án hozzák nyilvánosságra.

Harmadik hete őrzi vezetőhelyét a kasszasikerlistán a Jégvarázs 2. című animációs családi film, amely 34,7 millió dollárt forgalmazott a hét végén iparági becslések szerint.

Az észak-amerikai mozikban három hét alatt 337 millió dollárért váltottak jegyet a filmre a nézők, világszerte pedig a Disney animációja már 919,7 millió dollárt zsebelt be.

Napokon belül ez lesz idén a stúdió hatodik filmje, amely átlépi az egymilliárd dolláros jegyeladást. Ez a Disney-rekord még továbbnövekszik, amikor bemutatják a Star Wars – Skywalker kora című mozijukat december második felében.

A Disney már a jövő héten átlépi a 10 milliárd dollárt a globális jegybevételek terén idén.

Megőrizte második helyét 14,5 millió dolláros jegyeladással a kasszasikerlistán a Lionsgate és Rian Johnson Tőrbe ejtve című thrillere, amelyet Daniel Craig, Jamie Lee Curtis és Chris Evans főszereplésével forgattak. A gyilkossági rejtély Észak-Amerikában 63,5 millió dollárt forgalmazott, globálisan 124 millió dollárt.

Az aszfalt királyai című film 6,5 millió dollárral növelte bevételeit a lista harmadik helyén.

Iparági elemzők felhívják a figyelmet a Playmobil – A film című francia-német animációs kalandfilm látványos bukására. Az Egyesült Államokban szinte alig ismert európai Playmobil játékok világába vivő filmre 811 ezer dollárért váltottak jegyet több mint 2300 észak-amerikai moziban.

Ha a 75 millió dolláros költségvetésű film a nemzetközi piacon nem teljesít jól – eddig 12,5 millió dollárt keresett -, akkor hatalmas veszteség lesz finanszírozóinak, akik között van Wild Bunch, Pathe, Dimitri Rassam és a párizsi székhelyű On Animation.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!