Az én történeteim - 8. rész

„Tanulj fiam, a tudást senki sem tudja elvenni tőled”, kaptam útravalóul a Mamától egy örök életre. Későn jelentkeztem ugyanis a Felsőfokú Technikum esti tagozatára, ezért nem vettek fel, de – dr. Molnár László igazgató szóbeli enfgedélyével - bejárhattam az előadásokra. Egyszer sem hiányoztam, minden zárthelyit is megírtam és a többiekkel együtt elmentem vizsgázni. Így a félévi vizsgák előtt derült ki, hogy be sem vagyok iratkozva. A tanulmányi osztály vezetője (Csillagné) magán kívül volt és beküldött dr. Molnár László igazgatóhoz, aki nem emlékezett a beszélgetésünkre és megkérdezte: 

- Hogy lehet az, hogy fel sem vagy véve, mégis ide jársz?  Elmondtam neki a fél évvel azelőtti beszélgetésünket azzal a „csavarral”, hogy - én úgy értelmeztem, hogyha lesz üresedés akkor majd felvesznek. Bekérte az osztálynaplót, megnézte a jegyeimet, végig csóválta a fejét, végül megszólalt: 

- Hát jó, akkor most már járjál tovább! Jártam, és ha találkoztunk a folyosón mindig megismert. 

Főiskola szakmunkásoknak, érettségi nélkül

Azért voltak nálam szerencsésebbek is.  Ebben az időben indult a „SZET”   (Szakmunkás fiatalok  Egyetemi Továbbképzése)  címmel egy országos kampány, amelyre az „arra érdemes” érettségivel NEM rendelkező fiatal szakmunkásokat vállalati javaslatra beiskolázták valamelyik egyetemre. Kisebb előkészítés után nappali tagozaton járhattak az egyetemekre, főiskolákra és kapták az addigi havi fizetésük 80%-át is. 

Több ismerősöm így végezte el a műszaki, jogi vagy épp a közgazdasági egyetemet. Irigyeltem őket, mert jóval könnyebben lettek diplomások, mint én. 

Mivel nekem már megvolt a technikusi végzettségem, ezért én nem kerültem szóba. Továbbra is munka mellett, esti tagozaton folytattam a  Felsőfokú technikumot,  amelyből közben Műszaki főiskola lett és négy év múlva  kaptam egy Gépész üzemmérnöki diplomát.  A főiskolán jó barátaim voltak: Nyuli György, Vidák Ferenc, Pálvölgyi László és Kucsera Ferenc. Sokat tanultunk együtt. Az első három hengerműs volt, akik később a ranglétrán egyre feljebb kerültek.

Előléptetés, újabb feladatok a pincétől a padlásig

Még 1970-ben az Energetikai csoportból áthelyeztek váltóműszakos gépész csoportvezetőnek a Meleghengermű egész területére. Óriási terület volt, mondhatni „a pincétől a padlásig”. Feladatunk volt több száz kisebb, nagyobb gép és berendezés működésének biztosítása, üzemzavar elhárítása és a tervszerű karbantartásokban való részvétel. Ehhez 12 gépész szakemberem volt, akik mindannyian régóta ezt csinálták és tapasztaltabbak voltak nálam. Az üzemvezetőm Váradi László megbízott bennem és folyamatosan éreztem a támogatását. 

Dolgoztam karácsonyeste, szilveszterkor és nagyon sok szombaton és vasárnap is. Megtanultam a Meleghengermű berendezéseinek működését, karbantartását és az üzemzavarok elhárítását is.

Változások a család életében

Egy állami bérlakást kaptunk 1970-ben, a Weiner Tibor körút 6-ban a 7. emeleten. Onnan ráláttunk az Aranyvölgyi útra, gyerekkori lakhelyemre is. 

A nagymamám is örült, hogy végre elköltözhettünk az anyósoméktól és nekünk is saját otthonunk lett. 

Rövidesen,1972.december 3-án megszületett a   második gyermekünk is Nyíri Andrea.

Mozgalmi szerepvállalás

1972-ben befejeztem a főiskolát, de még egy évig váltó műszakban dolgoztam. 

Ebben az időben volt, hogy a Meleghengermű gépészeti üzem KISZ titkárát Kálmán Lacit magasabb pozícióba helyezték és engem választottak meg a helyére. Az üzemben 15-20 fő lakatos, hegesztő, csőszerelő fiatal KISZ- tag volt. Ezt kevésnek találtam és kértem, hogy csatolják hozzánk a Hengerműi irodaházban dolgozó tagokat is, akik között sok volt a lány és csak néhány fiú. Ez megtörtént és minden hónapban tartottunk taggyűlést, ami zenés   klubdélutánnal folytatódott. Olyan munkákat vállaltunk az üzemben, amiket senki sem akart elvégezi (alagúti olajos iszap takarításokat stb.) Ezekből sok pénzt gyűjtöttünk. Többnapos kirándulásokat szerveztünk pl. Pécs és Szigetvár környékére és kb. negyven főre nőtt az alapszervezet létszáma. Politikával is foglalkoztunk, de elsősorban külpolitikával, mert ekkoriban volt az arab izraeli háború. 

Egyik KISZ taggyűlésünkre, amit a vasmű műszaki könyvtárában tartottunk meghívtuk Váradi László gépészeti üzemvezetőt, akinek kérdéseket tehettünk fel. Azért, hogy a fiúk bátrabban kérdezzenek, kezdés előtt megittunk néhány (kis) pohár bort. Meg is lepődött a Váradi elvtárs, hogy milyen aktívak voltunk. A jó szervező munkámért még KISZ érdemérem kitüntetést is kaptam. (persze mások is kaptak ilyet) Voltam néhányszor a velencei KISZ táborban is, ahol vezetőképzés volt. 

1974-ben Váradi László gépészeti üzemvezető kinevezett üzemvezető helyettesnek. (a fizikai állományban nem volt műszaki státusz)

Állandó délelőttös műszakban a váltóműszakos csoportvezetőknek lettem a főnöke. Közben, mint KISZ titkár beléptem az MSZMP-be is. Egyik idősebb munkatársam, Szabó Károly (a szaki) ajánlott be. (őt még máskor is meg fogom említeni)

Fiatalokat a vezetésbe!

Abban az időben volt a „Fiatalokat a vezetésbe” nevű mozgalom, amikor az „arra érdemes” fiatalokat (KISZ-tagokat) beosztották egy-egy gazdasági vezető mellé egy hétre tanulmányozni a vezetői munkát. Engem, nem tudom milyen megfontolásból dr. Répási Gellért vezérigazgató-helyettes mellé osztottak be, akit reggel 7-től délután háromig követnem kellett, mint munkatárs. 

Minden tárgyaláson részt vettem, azon is amikor külföldi cégek képviselőivel tárgyalt angolul tolmáccsal, franciául tolmács nélkül. Részt vettem a Halászcsárdában tartott munkaebédeken és a beruházások ellenőrzésében is.  Minden vállalati fejlesztés tőle indult ki! Érdekes volt, hogy míg mások buzgón jegyzeteltek, őt nem láttam jegyzetelni. Meg is kérdeztem tőle, hogy – Répási elvtárs, miért nem jegyzetel? Erre azt válaszolta, hogy munkaidő végén jegyzi fel a naplójába a fontosabb dolgokat, még azt is hogy én ott voltam! (meg is mutatta) Csodáltam a szakmai hozzáértését, az intelligenciáját és azt a tekintélyt, amit az évek során a vezérigazgatók mellett (Borovszki Ambrus, majd dr. Szabó Ferenc) kivívott magának. Megtörtént, hogy munkaidő végén ő ment haza, én pedig mentem vissza a Meleghengerműbe üzemzavar elhárításra, mert leesett egy izzó buga a tolókemencében a csúszó sínekről.

Tartalékos tisztek lettünk és repülőmérnökök

Még a Meleghengermű gépészeten voltam üzemvezető helyettes, amikor fél évre behívtak katonának, tartalékos tiszti iskolára Szolnokra. A szandaszőllősi repülőtéren lévő, Repülő Műszaki Főiskolára kerültem, mint alhadnagy. A tiszti szálláson laktunk és Sándor Petivel, az Energia gyáregység későbbi vezetőjével ketten voltunk egy szobában. Egyetemi szintű előadóteremben oktattak bennünket és a tiszti klubban étkeztünk. Hadnagyként szereltünk le és mivel már volt egy diplománk, kaptunk egy-egy repülőmérnöki diplomát is. (Azóta is „harcostársnak” hívjuk egymást.)  

Engem később is behívtak és egyik alkalommal egy hetes őszi hadgyakorlaton        vettem részt a Bakonyban. Este, szakadó esőben tehergépkocsikkal vittek bennünket a hegyekben kijelölt táborhelyre, ahol tíz személyes sátrakat vertünk és vártuk, hogy utánunk hozzák a vacsorát. Mivel nem jött a vacsora, a századparancsnok helyetteseként engem küldtek le a kincsesbányai harcálláspontra egy UAZ személygépkocsival és sofőrrel, hogy szerezzek vacsorát. Szerencsémre az ottani konyhán volt beosztva egy dunaújvárosi barátom Síkos Csaba, aki szintén örült a találkozásunknak és intézkedett, hogy pakolják meg az autót előmelegített konzervekkel és több zsák kenyérrel. Mikor visszaértünk a vacsorával mindenki ujjongva fogadott bennünket. A hadgyakorlat végén az ezredparancsnok az én nevemet is felolvasta és kaptam 5000 Ft jutalmat. Végül, pár év múlva tartalékos főhadnagyként fejeztem be katonai pályafutásomat.

További képek a galériában:

Folytatjuk!

Szerző: Nyíri Miklós