Hírek

2016.11.27. 12:26

Az összefogás napja

Szombaton este hatalmas sikerrel zárult a Bartók Kamaraszínházban rendezett Jótékonysági est, amely a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány munkáját, közvetve pedig Pecsét István gyógyulását volt hivatott segíteni.

Szabó Szabolcs

A gyerekek már megtették a magukét, most rajtunk a sor - emelte ki a szombati jótékonysági est felvezetéseként elmondott köszöntőjében Cserna Gábor polgármester, aki Dunaújváros lakóinak példaértékű összefogásaként méltatta a kezdeményezést és a hozzá kapcsolódó eseményt.

Az említett összefogást remekül példázta, hogy a város és a környék meghatározó döntéshozói, gazdasági szereplői mellett a helyi kultúra képviselői is felsorakoztak e nemes ügy mellett. Ez pedig nem volt más, mint támogató forintokkal gyarapítani a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány kasszáját, közvetve pedig ezáltal is segítve a súlyos beteg Pecsét István gyógyulását.

A szervezők alapos munkájának is köszönhetően közel telt ház előtt zajlott gála a Bartók nagytermében, ahol előbb átadták a Dunaújvárosi Hírlap által indított térségi gyermekrajz-pályázat elismeréseit, majd egy fergeteges koncert keretében közösen ünnepelhetett népes rajongótáborával a fennállásának 5. évét ünneplő Quintia zenekar. A kulturális műsorcsokorban, a koncert verses betéteiként Tőkés Nikolett, Csadi Zoltán és Őze Áron színművészek szavalata is színesítette a programot.

Az est bevételét ma összesítik a szervezők, az akció azonban lapunk internetes kiadásán, a duol.hu oldalon folytatódik, ahol a már bemutatott gyermekrajzokra lehet licitálni.

A szombaton 18 órakor kezdődő jótékonysági estre igyekvőket a lapunk által meghirdetett gyermekrajz-pályázatra beérkező alkotások várták látványos kiállítássá rendezve a Bartók aulájában. A zsűrizés szakmai részét is lebonyolító Rohonczi ROHO István képzőművész által épített tárlaton összesen 139 alkotást szemlézhettek a vendégek (A felhívásra beérkezett összes rajz november 30-ig tekinthető meg a Bartók aulagalériájában - a szerk.). A gálaműsor kezdetére szinte megtelt a Bartók nagyterme. A közönséget a házigazda teátrum részéről Csadi Zoltán, színművész, igazgatóhelyettes köszönte, felelevenítve a kezdemény születését, a Dunaújvárosiak Életéért Alapítvány küldetését, valamint a rendezvény konkrét célját, Pecsét István gyógyulásának támogatását. A bevezető gondolatok után Cserna Gábor beszédében kiemelte: A közösség arról szól, hogy összetartozunk másokkal. Azokkal, akikkel együtt tanulunk, együtt dolgozunk, és együtt éljük az életünket. Azokkal, akikkel közösek az álmaink és közös a nyelvünk, akikkel közös a múltunk, a jelenünk, és közös lesz a jövőnk. Az összetartozás nem egy tűnő érzés, hanem életünk minden napjára szól. Ezért el kell végeznünk azt a munkát, ami nekünk jut: szeretetből, egymásért. .

A városvezető az utóbbi hetek konkrét döntéseiről is említést tett: Örömmel jelentem be, hogy Dunaújváros közgyűlése novemberi ülésén négymillió forint visszatérítendő támogatásról döntött a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány javára, Pecsét István barátunk kínai gyógykezelésének további finanszírozására. Ez az összeg lehetőséget és reményt jelent számára a gyógyuláshoz. A felelősségvállalás példáját mutatva a Grabarics Építőipari Kft., illetve a Renalpin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a támogatási összeg erejéig készfizető kezességet vállalt a közalapítvány tartozásáért. A jó hírek után pedig a közönség is egyedülálló ajándékban részesült, hiszen az ötödik születésnapját ünneplő Quintia zenekar varázslatos koncerttel lepte meg rajongóit. A fellépés első szakaszában is már igazi világzenei kalandozásra invitálta a hallgatóságot a Beke Beáta, Péter Kata, Németh Irma, Pocsai Mária és Kurina Laura alkotta csapat, amely különlegesen emlékezetessé tette ezt az estét. A zenei szárnyalást kiegészítve, gazdagítva a Bartók két kiváló művésze, Tőkés Nikolett és Csadi Zoltán, valamint Őze Áron Jászai Mari-díjas művész, a Bartók igazgatója verses összeállítással lépett a színpadra. A kulturális csemegézés félidejében is volt miért tapsolni a nagyérdeműnek, a Dunaújvárosi Hírlap rajzpályázatának legjobbjait szólították a színpadra.

Az általános iskolások mezőnyében Balaskó Milán (Arany János Általános Iskola, 2/c. osztály), Varjas Liliána (Nagyvenyim, Kossuth Lajos Általános Iskola, 3/b. osztály), Németh Nóra (Arany iskola, 3/c.) dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőtől, Cserna Gábor polgármestertől, valamint dr. Dorkota Lajostól, Dunaújváros és Fejér megye díszpolgárától, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökétől vehette át a támogatók által felajánlott ajándékokat. Az óvodások nemes versengésében Ambrus Bíborka (6 éves, Aranyalma Tagóvoda), Volter Bálint (6 éves, Szivárvány Tagóvoda) és Darabos Máté (6 éves, Napsugár Tagóvoda) rajzát találta a legjobbnak a zsűri, ők (Ambrus Bíborka helyett óvónénije vette át az elismerést) Grabarics Gábortól, Dráviczki Mártontól és dr. Simon Lászlótól, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjától vehették át a meglepetéseket.

A különdíjat a Móra iskola négy diákja - Bagossy Krisztián, Gyócsi Milán, Kovács Krisztofer, Szilágyi Dóra - érdemelte ki, őket Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja köszöntötte a színpadon. A duol.hu világhálós oldalunkon rendezett szavazás legtöbb voksot kapott két ifjú alkotóját, Csák Laurát (Móricz iskola) és Nótás Kende Kristófot (Napsugár Tagóvoda) pedig dr. Bozsits Attila, a közalapítvány kuratóriumának tagja, valamint Várkonyi Zsolt, a Dunaújvárosi Hírlap lapigazgató főszerkesztője ajándékozta meg. A szünet után az ünneplő Quintia visszatért a színpadra és folytatódott a nagybetűs varázslat. A hölgyek muzsikájának fogadtatásáról mindent elmond, hogy a ráadás ráadását is vastapssal zsarolta ki a publikum. A szombati jótékonysági est összesítésével ma délelőtt végeznek a szervezők, a pontos adatokról pedig keddi lapszámunkban olvashatnak majd. A szervezők a gálán többször is kiemelték, céljuk, hogy hagyományt teremtsenek e nemes kezdeményezésből. Jövő novemberben tehát ismét érkezik az összefogás napja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!