Hírek

2014.04.07. 18:00

Dr. Galambos Dénes új feladatok elé néz

Dunaújváros - A már közzétett, nem hivatalos eredmények alapján Fejér megye 04-es választókerületében dr. Galambos Dénes, a Fidesz-KDNP jelöltje áll az első helyen. Az országgyűlési képviselőség miatt le kell mondania a kormánymegbízotti hivataláról.

Körmendi Erzsébet

- A kampány jól sikerült, a február közepe óta eltelt szűk két hónap alatt eredményes munkát végeztünk a választókerület kilenc településén. A helyi szervezetek aktivistái jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy meggyőző szavazatkülönbséggel, eredményesen szerepeltünk - nyilatkozta lapunknak dr. Galambos Dénes, aki jelenleg még a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott. De már nem sokáig dolgozik a közigazgatás megreformálásán. Új pozíciójában, országgyűlési képviselőként küzd a térség fejlesztéséért.

Már a képviselői jelölés elvállalásakor tudta, hogy győzelem esetén új feladatok elé néz majd. A hatályos jogszabályok értelmében összeférhetetlenség áll fenn: megszűnik a kormányhivatal vezetői megbízatása, amint a képviselői megbízólevelet átveszi és megalakul a kormány.

– Célunk, hogy az új 04-es választókerületetben egységgé kovácsoljuk, összehangoljuk Dunaújvárost és a hozzá tartozó nyolc települést – mondta dr. Galambos Dénes.
Hozzátette: már a támogató aláírások begyűjtésénél komolyan vették a feladatokat. Szerinte fontos és hasznos volt, hogy az elmúlt hónapokban minden településen járt, nem is egyszer, mert a választópolgárokkal, aktivistákkal, önkormányzati vezetőkkel való találkozásokkor leltárba tudták venni a tennivalókat, és egyeztetni a fejlesztési kérdéseket. Természetesen mindenkinek a maga igénye, egyedi lehetősége szerint – hiszen a választókerületben van ipari város, mezőgazdasági település és idegenforgalmi szempontból meghatározó hely. Jó munkakapcsolatot alakított ki szervezetekkel, az önkormányzatokkal, civilekkel, és Dunaújvárossal is megtalálták azokat a pontokat, amelyeken dolgozni kell.
– Ez jogosít fel, hogy komoly munkát végezzek – tette hozzá Galambos Dénes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!